Már Katalóniát is elérte az ítéletidő, ami miatt repülő- és vasúti járatokat töröltek, iskolákat zártak be, valamint egészségügyi beavatkozásokat is elhalasztottak.
A nyugati partnerek növelték Ukrajna fegyverutánpótlását a közelmúltban, főként tüzérségi eszközökből - közölte hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint Oroszország nem utasítja el a Nyugattal folytatandó párbeszédet, de levonta a következtetéseket a korábbi magatartásból.
Az izraeli hadsereg (IDF) légicsapással megölte az Iránból támogatott libanoni síita Hezbollah két parancsnokát Dél-Libanonban.
Az orosz hadsereg egy ballisztikus rakétával és 80 drónnal támadta meg Ukrajnát hétfőre virradó éjjel, Harkivban 14-en megsérültek egy szupermarketet ért bombatalálat következtében.
Legalább 36 ember meghalt hétfőn az észak-indiai Uttarakhand államban, mert autóbuszuk szurdokba zuhant.
Baltával megsebesített négy embert egy férfi hétfő reggel Párizs közelében egy pályaudvaron.
Maia Sandu jelenlegi államfő nyerte az elnökválasztást Moldovában szocialista párti kihívójával, Alexandr Stoianoglóval szemben.
A félrekezelt migráció után az európai gazdaság növekvő globális lemaradására kellene mihamarabb gyógyírt találni a brüsszeli döntéshozóknak.
Több mint egy hónapig feküdt kómában, most viszont elhunyt Graham Dinkleman (Dingo) Youtuber, akit egy zöld mamba mart meg.
Törökország és további 52 ország és két szervezet közös levélben fegyverszállítási embargót követel az ENSZ-től Izraellel szemben.
Elfoglalta az orosz hadsereg a donyecki régióban fekvő Visnyeve települést - jelentette be vasárnap a moszkvai védelmi minisztérium.
Több ezren vonultak utcára vasárnap Belgrádban az újvidéki vasútállomáson történt közelmúltbeli súlyos baleset miatt.
A délnyugati Valenciában található Paiporta városa, ahol 60 ember halt meg, a legsúlyosabban érintettek közé tartozik.
A felrobbant gáztartálydarabok körülbelül két kilométer sugarú körzetben szóródtak szét.
Nyugatról minden eszközzel támogatják Maia Sandu újraválasztását.
Eddig 60 cseh állampolgár kapott engedélyt Petr Pavel államfőtől arra, hogy belépjen az ukrán fegyveres erők kötelékébe.
A légi gyakorlat célja az volt, hogy demonstrálja a három ország szilárd elhatározását és készségét Észak-Korea nukleáris és rakétaprogramjai való reagálásra.
Összesen félmillió is lehet már a halottak és a nagyon súlyos sebesültek száma ukrán oldalon a háború poklában.
Az orosz politikus nem hisz abban, hogy Donald Trump esetleges győzelme után gyorsan véget vetne Oroszország és Ukrajna háborújának.
Már több mint 75 millió amerikai állampolgár szavazott előre a november 5-i elnökválasztásokon.
A hegymászó azután zuhant le, hogy miután megmászta Nepálban a több mint hétezer méteres Langtang Lirung himalájai hegycsúcsot.
A jelentésben rámutattak, hogy az esetek többségében senki nem vontak felelősségre.
Az erőltetett kvóták beteg szélső balos intézménye egyre abszurdabb szintet ér el néhány nyugati országban.