A Twitch felfüggesztette Trump csatornáját, a Reddit pedig törölte egyik támogatói csoportjának oldalát.
A törvényjavaslat szerint akár életfogytig tartó börtönbüntetés is kiróható lesz, hatályon kívül helyez minden olyan hongkongi jogszabályt, amely ellentétes vele.
Elemzők szerint szoros lesz a küzdelem, felmérésekben Dudának hajszálnyi fölénye van Trzaskowskival szemben.
Egyre kevesebb fertőzött és halott.
További szigorításokat is bejelentett a kormány: ötszáz főről ismét ötvenre csökkenti a tömeges rendezvények létszámát.
A nyomozás úgy haladt, mint egy hólabda a hegyoldalon, az ügy egyre nagyobb, egyre kiterjedtebb lett, minden eset újabb esetek és gyanúsítottak nyomára vezetett.
A tűz a negyedik emeleten tört ki, majd elborította a sörgyár egész tetőszerkezetét.
Gyilkossággal és terrorizmussal vádolják Donald Trumpot és azt a több mint 30 másik tisztségviselőt, akiknek Irán szerint közük volt a január 3-i amerikai légicsapás elkövetéséhez.
Emmanuel Macron emberei leszerepeltek.
John Wayne is eltűnik.
Sokan ellenzik Donald Trump rendezési terveit.
A helyi hatóságok arról számoltak be, hogy vasárnap délig közel 8,3 millió emberen végezték el a nukleinsavas vírustesztet.
A végleges eredményeket a PKW legkorábban kedd estére ígéri, addigra befutnak a lengyel külképviseleteken megtartott voksolás eredményei is.
Az igazolt fertőzöttek száma globálisan meghaladta a 10 milliót.
A gyógyultak száma 1413-mal 170 595-re emelkedett.
A Greenpeace környezetvédő mozgalom szerint a norilszki volt a legsúlyosabb baleset az északi sarkvidéki övezetben az Exxon Valdez katasztrófája óta.
A rendbontások szerdán kezdődtek az osztrák fővárosban, amikor a kurdok a nők elleni erőszak ellen szerveztek tüntetést.
Egy ostoba fehér rendőr kilenc percig térdepel egy afroamerikai bűnöző nyakán, erre leveszik a fekete bácsit az Uncle Ben’s rizsek dobozáról. Érti egyáltalán valaki, mi a fene folyik körülöttünk?
Emberek ezrei menekülnek a mianmari hadsereg Arakán államban indított újabb tisztogató művelete elől
Nem mindenre megoldás az Unió helyreállítási alapja, de nélküle csak még nagyobb lenne a baj.
A tízmillió fertőzött kis híján a kétszerese az évente feljegyezett súlyos influenzás megbetegedéseknek, míg a több mint 497 ezer haláleset nagyjából megegyezik az influenza okozta halálesetek éves számával.
A reggel 8 órakor nyílt választóhelyiségekben kiemelt egészbiztonsági előírások vannak érvényben: kötelező a fizikai távolságtartás, a maszkviselés és a kézfertőtlenítés.
A jelentések szerint a lövöldözés helyi idő szerint este kilenckor kezdődöt. A rendőrök kiürítették a parkot, és a gyilkossági csoport megkezdte a nyomozást.
Botokkal, vasrudakkal és kövekkel esett egymásnak néhány tucat kínai és indiai katona két héttel ezelőtt a két ország finoman fogalmazva is vitatott vonalvezetésű himalájai határvidékén.