Háború a világ tetején
Botokkal, vasrudakkal és kövekkel esett egymásnak néhány tucat kínai és indiai katona két héttel ezelőtt a két ország finoman fogalmazva is vitatott vonalvezetésű himalájai határvidékén. Az összecsapás körülményeiről keveset tudni, de több tucat áldozatról szólnak a hírek mindkét oldalon, annak ellenére, hogy egyetlen puskalövés sem dördült el.
Miután a század elején a britek a rájuk jellemző „nagyvonalúsággal” meghúzták a régió határvonalait, csak idő kérdése volt, mikor robban ki az első háború Kína és India himalájai határvidékén, amely a felületes szemlélő számára legfeljebb a magashegyi alpinizmus okán lehet érdekes. Miután 1950-ben Kína, saját jól felfogott stratégiai érdekei mentén megszállta az akkor még önálló Tibetet, uralma alá vonva ezzel mindhárom nagy folyójának (Jangce, Mekong és a Sárga-folyó) forrásvidékét, néhány évre megnyugodtak a kedélyek a négyezer kilométernyi sino –indiai határ mentén. Egészen addig, míg a CIA által szponzorált, majd 1959-ben vérbe fojtott tibeti felkelés után India nem átallott menedéket nyújtani a Lhászából menekülni kénytelen Tendzin Gyaco dalai lámának.
Három évre rá szórványos határvillongások után háború tört ki India és Kína között, amelyben Kína gyakorlatilag egyetlen hónap alatt tönkreverte az indiai hadsereget, máig tartó konfliktusoknak ágyazva meg nemcsak Peking és Új-Delhi, de az indiai impotenciától vérszemet kapó Iszlámábád és Új-Delhi között is.
Köszönhetően talán a Kína és India között emelkedő Himalájának, 1962 óta nem volt komolyabb összecsapás a két ország között. Időnként persze egymásba akadnak a járőrök a háborút lezáró tárgyalások során kijelölt „tényleges ellenőrzés vonala” mentén, összeverekednek, olykor egy-egy katona eltűnik, de a kilencvenes években aláírt lőfegyver-moratóriumot egyelőre mindkét fél szigorúan betartja.
Szerencsére most sem volt ez másként, mégis, egészen elképesztő belegondolni, hogy 2020-ban több tucat katona botokkal és szöges vasrudakkal essen egymásnak, majd az indiaak visszavonulása után a kínai katonák, legalábbis az indiai sajtó ezt írja, egyszerűen ledobálják a Galván-folyó völgye fölé magasodó hegygerincről a hátrahagyott sebesülteket.
Ennek a hegygerincnek egyébként kitüntetett szerepe van a területen, nem véletlen, hogy a kínaiak, habár azt az „ellenőrzés vonala” Indiának rendelte, időnként átruccannak körülnézni, ugyanis kiválóan figyelemmel lehet kísérni innen a határvonal mentén zajló indiai csapatmozgásokat, építkezéseket, sőt, remek tüzérségi állásokat is találni a sziklák között.
A néhány tucat fős indiai járőr éppen azt ment ellenőrizni, Peking visszavonta-e katonáit legutóbbi „kirándulásukból”.
Az új erőre kapó konfliktus feloldása nem lesz egyszerű, hiszen a geopolitikai játszmában az oroszoktól kezdve az Egyesült Államokig több nagyhatalom érdekelt, nem is szólva a Kínával egyre szorosabb barátságot ápoló Pakisztánról. Abban azért joggal lehet bízni, hogy egy nyílt sisakos háború egyik félnek sem érdeke.
