POZSONY. Miroslav Lajèák külügyminiszter pénteken fogadta Balogh Csabát, Magyarország pozsonyi nagykövetét. A felek konstruktív párbeszédet folytattak- írja a TASR hírügynökség.
POZSONY, TÕKETEREBES. Egy erősen ittas gépjárművezető balesetet okozott Vécse (Vojèice) községben, a a Tőketerebesi járásban. A vétkes elmenekült a helyszínről, de a károsult a szomszédos utcában elfogta, és átadta a rendőröknek.
KRASZNAHORKAVÁRALJA. Éleződik a helyzet Krasznahorkaváralján, miután Marián Kotleba, a Mi Szlovákiánk Néppárt (¼SNS) elnöke csütörtök este frissen megszerzett telkén terepszemlét tartott. A helybeli romák jövőjük miatt aggódnak.
KIRÁLYHELMEC. Éves viszonylatban felére csökkent a friss tehéntej fogyasztása Szlovákiában. Nincs ez másként Királyhelmecen és Nagykaposon sem.
RÉVKOMÁROM. Késik a komáromi Kossuth-tér átadása. A város lakosai valószínűleg csak augusztustól élvezhetik az új tér adta parkolási és pihenési lehetőségeket.
IPOLYSZALKA. Csaknem a fél ország összefogott a kilenc éves, születése óta mozgáskorlátozott ipolyszalkai kisfiú, Jakubík Tamás érdekében
FÜLEK. Örülnek a virágárusok Füleken. Szlovákiában május második vasárnapja Anyák napja. Hagyományosan sok virág fogy ilyenkor.
POZSONY. Ivan Gašparoviè intenzív párbeszédet folytat Viktor Janukovics ukrán államfővel. Először kedden, majd a mai nap folyamán is felhívta. Gašparoviè szóvivője, Marek Trubaè a SITA hírügynökséget úgy tájékoztatta, hogy a beszélgetések során az aktuális ukrajnai belpolitikai problémák kerültek szóba.
POZSONY. Májustól törvényt sért és nem csekély pénzbírságot is kaphat a gyermeke számára előírt védőoltás beadását megtagadó szülő. Az intézkedés szükségességét és hozadékait szakértők is megkérdőjelezik.
POZSONY. Az elmúlt 15 évben az Erasmus-program keretében mintegy 15 ezer szlovákiai hallgató vett részt külföldi képzésen. Ez jóval alacsonyabb, mint az uniós átlag. A hazai főiskolákon mintegy 5 ezer külföldi hallgató tanult.
DUNASZERDAHELY (DUNAJSKÁ STREDA). A Batmanként ismertté vált, 35 éves Kohári Zoltánnak ismét a dunaszerdahelyi járásbíróság elé kellett állnia, hogy bebizonyítsa a vétlenségét. Bár gyakran a gyengék védelmezőjének, Batmannek a jelmezében rója az utcákat, szexuális zaklatással vádolját őt - tájékoztat a èas.sk hírportál.
KASSA. Gyűlnek a vádpontok a fanatikus állatvédő, Ladislav K. ügyiratában. A férfit a kassai McDonald´s előtt felrobbantott pokolgép előállításávalés más bűncselekményekkel vádolják.
POZSONY. Robert Fico kormánya nem egyszínű, hanem az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD), a párt mecénásai és a pénzügyi csoportok koalíciója – hangoztatta ma Daniel Lipšic (KDH) a kormányprogram megvitatása során.
POZSONY. A tavalyi népszámlálás eredménye a nemzeti kisebbségek fogyását és asszimilálódását mutatja, ezért nem elegendő a status quo megőrzése, előrelépésre van szükség – fogalmazott Nagy József, a Most-Híd képviselője a kormányprogram parlamenti vitájában.
POZSONY. A Gorilla-aktákat akkor vizsgálják ki, ha újabb tanú vagy bizonyíték kerül elő. Ezt állítja a jövő héten hivatalba lépő új rendőrfőkapitány Tibor Gašpar. Drukkol az ügyet vizsgáló nyomozócsoportnak, az eredménnyel kapcsolatban viszont szkeptikus.
POZSONY. A szlovákiai édesanyák egy internetes felmérés során értékelték a szlovákiai szülészeteken uralkodó állapotokat. A szülés utáni bánásmóddal egyáltalán nincsenek megelégedve.
POZSONY. Tízezer új munkahely. Ilyen ambíciózus terveket tűzött maga elé a Robert Fico vezette kormány. Nem szándékozik túl sokat várni, az év második felében teljesíteni akarja a célját.
POZSONY. Jaroslav Spišiak rendőrfőkapitányt rágalmazással vádolják volt beosztottai. A Pravda napilap értesülései szerint a Karol Mello-ügyben megfogalmazott véleménye miatt követelnek tőle borsos kártérítést.
ÓGYALLA. Jelentős ünnepségre készülnek Ógyallán. Idén első alkalommal osztják ki a Város Díját.
KIRÁLYHELMEC, KISGÉRES. .Hálózat az egész világ –mondhatjuk Shakespeare után, szabadon.
KIRÁLYHELMEC. Az elmúlt héten extrém forróság volt. Az évszakhoz képest szokatlanul korán kúszott a hőmérő higanyszála 30 fok fölé. Nem sokáig tartott azonban a nagy meleg,
POZSONY. A szlovák egészségügyi tárcának az idén 107 millió eurót kell előteremtenie az orvosok és nővérek béremelésére a rendelkezésére álló forrásokon kívül.
POZSONY. "Nemzeti Összefogás - Krasznahorkáért" néven indított gyűjtést a tűzkárosult krasznahorkai vár felújítására több szlovákiai magyar civil szervezet.
POZSONY, Bár Szlovákiai viszonylatban Pozsonyban a legmagasabb a lakás célú ingatlan vásárlására felvett jelzáloghitel mértéke, mégis itt vásárolják a legkisebb alapterületű lakásokat - derült ki a ÈSOB bank szerdán ismertetett felméréséből.