CSORBA-TÓ. Ivan Gašparoviè és Bronislaw Komorowski, lengyel köztársasági elnök vasárnap megerősítette: részt vesz a közép-európai államfők május 11-12-i jaltai találkozóján.
POZSONY. Robert Fico, kormányfő hétfőn Brüsszelben megtudja, mi a véleménye az Európai Bizottságnak a szlovák költségvetésről, különös tekintettel az államháztartás hiányára.
POZSONY. A Sme napilap értesülései szerint Iveta Radièová volt kormányfő nem készül visszatérni a politikába. Amennyiben Daniel Lipšic volt belügyminiszter új pártot alapít, Radièová nem lesz a tagja.
CSORBA-TÓ. Kezdetét vette a visegrádi négyek országainak államfői szintű találkozója szombaton délelőtt a magas-tátrai Csorba-tónál. A találkozón három államfő vesz részt, Magyarországot Balogh Csaba pozsonyi nagykövet képviseli.
POZSONY. Szeptember elsejével eltörölhetik a parlamenti képviselők büntetőjogi mentességét. Pavol Paška házelnök indítványára munkacsoport foglalkozik a beadvány előkészítésével.
POZSONY. A korábbi hírekkel ellentétben tanácsos mindenképpen kiváltani az öt éven aluli gyermekek útlevelét, mert több országban nem elégséges bemutatni a gyermekre vonatkozó bejegyzést a szülő úti okmányában.
POZSONY. Jól szórakoztak a Szlovák Nemzeti Párt(SNS) képviselői Alojz Hlina pénteki felszólalásán. Az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO) képviselője bocsánatot kért a magyaroktól Ján Slota viselkedése és kijelentései miatt a szlovák parlamentben.
POZSONY. A szlovák állampolgársági törvény hatályon kívül helyezésére szólította fel a szlovák hatóságokat az Emberi Méltóság Tanácsa jogvédő szervezet a nemzeti összetartozás napjának alkalmából - derült ki a szervezetnek az MTI pozsonyi irodájához hétfőn eljutatott közleményéből.
POZSONY. Alojz Hlina, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek mozgalom képviselője a parlamentben bocsánatot kért a magyaroktól Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnökének viselkedése és kijelentései miatt.
POZSONY. Bár Iveta Radièová ex-kormányfő csütörtökön hivatalosan elhagyta a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Pártot (SDKÚ-DS) nem biztos, hogy végérvényesen távozik a politikai életből. A Hospodárske noviny napilapnak adott interjújában nem zárta ki a közéletbe való visszatérés lehetőségét.
KIRÁLYHELMEC. Kirándulókra támadtak a méhek Magyarországon - adta hírül a napokban a sajtó. 18 ember kórházba került, 6 személy állapota súlyos volt. Utánajártunk, miként lehet megelőzni a hasonló eseteket, és mi a teendő, ha bekövetkezik a baj.
BÉCS. A macskák kedvelőinek akarnak kedvében járni egy új bécsi kávéház tulajdonosai. A Cafe Neko vendégeit öt cica hivatott jó kedélyre deríteni.
UDVARD. Visszatértek a fehér gólyák Udvardra. természetvédelmi értékük mintegy 1600 euró. Sokan nem tudják, hogy nemcsak a gólya bántalmazása büntetendő, hanem a fészek rongálása is.
BUDAPEST. A gyermekeknek szánt angoltanítási módszeréről ismert Helen Doron brit nyelvész és pedagógus szerint minél fiatalabb korban érdemes elkezdeni az idegen nyelvek elsajátítását és a tanulási folyamat során az ismételt hallgatásra, valamint a pozitív visszajelzésre kell helyezni a hangsúlyt.
POZSONY. Alaptalannak minősítette Gubík László és két társa - szlovák állampolgárságuk elvesztésével kapcsolatos - panaszát a nyitrai körzeti hivatal - tudta meg Gubík Lászlótól az MTI pozsonyi irodája csütörtökön.
POZSONY. Az örökösödési adó nem lesz része annak a csomagnak, amellyel a költségvetési egyensúlyt szeretné megteremteni a kormány – nyilatkozta Peter Kažimír, pénzügyminiszter ma, a parlament pénzügyi bizottságában a kormányprogram megvitatása során.
POZSONY. Az ellenzéki Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ-DS) képviselői nem támogatják a kormányprogramot. Nem tudnak bizalmat szavazni egy olyan kabinetnek, amely nem veszi a fáradtságot, hogy megmondja, mire készül - mondta a kormányprogram vitája során Lucia Žitòanská.
POZSONY. Új igazgatója van a Szlovák Információs Szolgálatnak (SIS). Ján Valkot Ivan Gašparoviè államfő ma nevezte ki a szervezet élére.
POZSONY. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) szerint a kisebb vidéki kórházak megszűntetését vetíti előre a Robert Fico kabinetje által jóváhagyott kormányprogram, amely többek közt az ellátórendszer ésszerűsítését szorgalmazza.
SZENTMIHÁLYFA (MICHAL NA OSTROVE). Ismeretlen tettesek ma délelőtt 11 óra körül kirabolták a szentmihályfai bankfiókot. A rendőrség két álarcos elkövetőt keres - tájékoztatta a TASR hírügynökséget Michal Hanus,a Nagyszombati Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője.
TORNALJA. Szlovákia gazdaságilag elamaradott, déli régióiban is fontosnak érzik az emberek a történelmi múltjuk megőrzését, és erre hajlandóak pénzt is áldozni.
KIRÁLYHELMEC. A királyhelmeci székhelyű Bodrogközi és Ung- vidéki Közművelődési Intézet szervezésében hatodik alkalommal került megrendezésre a gyermek színjátszó csoportok kerületi versenye.
Vége az iskolai esketésnek Szepsiben. Évtizedekig az egykori járási hivatal épületében, a ma már megyei tulajdonú szakközépiskolában fogadtak egymásnak örök hűséget a párok.