MONTREAL. Egy egymás körül keringő, rendkívüli sűrűségű csillagpáros tette próbára Einstein általános relativitás elméletét, azonban még nekik sem sikerült fogást találniuk a fizikuson.
POZSONY. Robert Kaliòák belügyminiszter után Peter Kažimír pénzügyminiszter is bejelentette, hogy tárcája nem működik együtt a Regionális Beszerzési Ügynökséggel.
KASSA. Három évnyi feltételes szabadságvesztére és pénzbírságra büntette a Kassai I. Járásbíróság azt a két pénzhamisítót, akik egy színes fénymásoló segítségével százeurósokat készítettek.
POZSONY. Nemzeti megmaradásunk minimumából az elmúlt háromnegyed évben szinte semmi sem valósult meg - mutatott rá állásfoglalásában Berényi József, az MKP elnöke.
POZSONY. A lengyel higiéniai főfelügyelet állítása szerint több tonna Szlovákiából származó szalmonellával fertőzött hús került a hazai üzletek pultjaira és a feldolgozókhoz. A szlovák hatóságok azt tervezik, panasszal élnek az unió illetékes szervénél.
POZSONY. Szlovák lapértesülések szerint a Slovak Telekom kisebbségi csomagjának megvétele iránt érdeklődik a világ leggazdagabb embere, a mexikói Carlos Slim.
POZSONY. A napszemüvegek viselése manapság nagy divat. Vásárláskor azonban ne csak az esztétikai szempontokat vegyük figyelembe.
POZSONY. Sor kerülhet a luxusingatlanok adójának bevezetésére, amennyiben a közpénzek további konszolidációjára lesz szükség – jelentette ki Robert Fico a közszolgálati rádió Szombati Párbeszédek című vitaműsorában.
GALÁNTA. Nem vezetett eredményre az MKP és a Most-Híd galántai járási vezetőinek tegnapi tárgyalása a megyei választásokon való együttműködésről.
POZSONY. Dušan Èaploviè oktatási miniszter a kormány és a kormányfő teljes támogatását élvezi – jelentette ki Robert Fico a közszolgálati rádió Szombati Párbeszédek című vitaműsorában.
POZSONY. A Szlovák Nemzeti Párt tagja voltam, vagyok és az is maradok, mivel nem tehetek másként, így érzek – jelentette ki állásfoglalásában Ján Slota, akit szerdán kizártak a pártból.
BUKAREST. A tanulmányi évek során felhalmozott szakmai gyakorlatot és önkéntes munkát szakmai tapasztalatként ismernék el, egy újonnan megalkotott határozattervezet értelmében, amelyet Mihai Sturzu, szociál-demokrata (PSD) képviselő javasolt.
AJNÁCSKÕ. A tegnap elrabolt ajnácskői kislány apja úgy gondolja, a kis Katalin anyja állhat a gyermekrablás hátterében.
POZSONY. Az egészségbiztosítók szerint jelenleg korai az orvosi bérek emeléséről, vagyis a jövő évben rendelkezésre álló forrásokról beszélni, mivel azok nagyságát több tényező is befolyásolja.
POZSONY. Felgyorsítja a közös elnökjelölttel kapcsolatos tárgyalásokat a Népi Platform – jelentette be a platform vezetőinek pénteki találkozóját követően Bugár Béla, a Most-Híd elnöke.
POZSONY. Több tíz lőfegyvert és gránátot, rengeteg lőszert és több száz kiló robbanóanyagot találtak a rendőrök egy pozsonyi garázsban, illetve műanyag hordókban elásva egy hétvégi ház alatt az Erdőháton.
POZSONY. A Népi Platform bejelentette, hogy saját jelöltet állít az Állami Számvevőszék elnöki tisztségének betöltésére. A Szabadság és Szolidaritás ezt a korábbi megállapodás megszegéseként értékeli, s nem tartja kizártnak, hogy a platform pártjai egyezséget kötöttek Robert Ficoval.
POZSONY. Nagyobb problémának tartja Brüsszel Szlovákiával és a többi közép-kelet európai országgal szembeni "diktatúráját" Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke, mint a szlovák-magyar kapcsolatok lezáratlan kérdéseit.
RIMASZOMBAT. Elraboltak egy négyéves kislányt Ajnácskőn. Az eltűnt Nagypál Krisztina Katalin magyar állampolgár, akiről apja és nagyszülei gondoskodtak Szlovákiában.
Párkány. Takarékossági és fenntarthatósági okokból Nyitra megye oktatásügyi osztálya egy közös épületbe költöztetné Párkányban a szakközépiskolát és a gimnáziumot.
Ipolyság. Hiába helyezik ki az úthibákra figyelmeztető táblákat a városban, a kátyúk elől nem lehet kitérni.
Rimaszombat. Tegnap kezdődött a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny országos döntője. A nyitóesten átadták a Kulcsár Tibor-díjat.
Pozsony. A nyugdíjasoknak a rádió- és televíziókészülékek üzembentartási díja alóli teljes vagy részleges felmentést március végéig kellett volna kérvényezniük.
LONDON. A Milestone Intézet felmérése szerint a Nagy-Britanniában tanuló magyar diákok jelentős része a hosszú távú terveit szülőföldjén akarja megvalósítani, rövid- és középtávon viszont világot akar látni és tapasztalatot akarnak szerezni.