Fico: Èaploviè teljes támogatást élvez
A kormányfő szerint Èaploviè az első oktatási miniszter, aki nem fél kockáztatni. Az általa kidolgozott, az oktatásügy állapotát bemutató jelentésben nevén nevezi a dogokat, emellett pedig kész tárgyalni az érintettekkel.
„Ez az ember már csak ebből az okból is – szorgossága, illetve amiatti hajlandósága, hogy megmutassa a nyilvánosságnak az oktatásügy állapotát – megkapja a kormány teljes támogatását és az én személyes támogatásomat” – hangsúlyozta.
A kormányfő elmondta: a felsőpalojtai (Horné Plachtince) Regionális Beszerzési Ügynökséggel (ROA) kapcsolatos botrány ellenére továbbra is megbízik Robert Kaliòák belügyminiszterben. „Számomra az a fontos, hogy egyetlen eurót sem költöttünk el. Amint kétségek merültek fel, hogy valami nem jól működik, a miniszter azonnal megszüntetett mindent. Ezzel számomra le van zárva az ügy” – jelentette ki Fico, aki úgy gondolja, a belügyminiszter nagyon helyesen reagált. A kormányfő egyúttal megerősítette, hogy az ügynökségről és az azzal kapcsolatos botrányról nem volt róla tudomása, csak a sajtóból értesült az esetről.
Hozzátette: Kaliòák, aki egy nagyon nehéz tárcát vezet, a bizalmát élvezi, mivel sikeresen véghezvitte a közbeszerzésről szóló törvény módosítását, amelyet ellenzéki képviselők is támogattak. Emellett a közigazgatási reformmal kapcsolatban is mindent ellenőrzése alatt tart.