MKP – Most-Híd tárgyalás: kinek van megkötve a keze?
Pénteken, hosszabb szünet után ismét tárgyalóasztalhoz ült a Magyar Közösség Pártja és a Most-Híd párt galántai járási küldöttsége, hogy megpróbáljon egyezségre jutni az őszi megyei választásokon való együttműködés tekintetében. Az MKP részéről Forró Krisztián, galántai járási elnök, Horváth Miklós, alelnök és Bíró László, elnökségi tag, a Most-Híd részéről Csady Zsuzsa galántai járási elnök, Gál Gábor elnökségi tag és Forró Zoltán elnökségi tag jelent meg a megbeszélésen.
Forró Krisztián portálunknak sajnálkozását fejezte ki, amiért a Most-Híd delegációja az MKP kompromisszumos javaslatait nem tartotta elfogadhatónak. "Sorrendben ez volt a két fél közti második találkozó, tehát ismertük már egymás elképzeléseit“ - mondta hozzáfűzve: pártja delegációja abból az egyezségből kiindulva, amelyet a Besztercebányai kerület több járásában, például a rimaszombatiban kötött a két párt, azt javasolta, hogy indítsanak 4-4 képviselőjelöltet a hét meglévő helyre. „Azt is javasoltuk, hogy egyik fél se szóljon bele a másik párt jelöltállításába. A Most-Híd azonban továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy az ő javukra, 4:3 arányban kerüljenek elosztásra ezek a helyek. E javaslatukból nem voltak hajlandóak engedni. Ez azért is furcsa, mert jelenleg az MKP-nak a Galántai járásban 3 megyei képviselője van, míg a vegyespártnak csupán 1, emiatt nem tartjuk elfogadhatónak a Most-Híd ajánlatát“ – nyilatkozta a Hírek.sk-nak Foró Krisztián.
Hétfőn az MKP galántai járási elnöksége megismerkedik a sikertelen tárgyalás részleteivel és előkészíti a pénteki járási jelöltállító konferenciát. Az MKP járási elnöksége továbbra is nyitott a Most-Híd járási vezetői felé. "Egyelőre nyitva hagyjuk a kérdést. Ha a másik fél hajlandó a megállapodásra, bennünk van ilyen irányú fogadókészség“ – fűzte hozzá.
Forró kérdésünkre elmondta azt is, hogy az MKP galántai járási elnöksége az önálló megyefőnök-jelölt állítás híve a Nagyszombati kerületben. „A februári járási párthatározatunk alapján javasoltuk, hogy állítsunk saját elnökjelöltet Nagyszombat megyében. Tudatában vagyunk annak, hogy erről a végső döntést a járási konferenciák hozhatják meg. Galántán május 3-án, a Dunaszerdahelyi járásban valószínűleg május második felében kerül rá sor. A megyei tanács dönti majd el, hogy a járási konferenciák által állítandó elnökjelöltek közül ki legyen a megyei elnökjelöltünk. Május végén valószínűleg sor kerül a megyei tanácsülésre is“ – nyilatkozta Forró.
Portálunk felkérésére Csady Zsuzsa, a Most-Híd galántai járási elnöke is értékelte a pénteki találkozóját. Megerősítette, hogy több javaslat elhangzott a képviselői helyek elosztását illetően. A járási elnök szerint a Most-Híd delegációja a járási elnökség döntése értelmében azért ragaszkodott a 4:3 arányú jelöltállításhoz, mert a parlamenti választásokon jobb eredményt ért el, mint az MKP, amelynek járási vezetői azzal érveltek, hogy a 2009-es megyei választásokon az MKP lekörözte a Most-Hidat. "Végül az MKP a 4:4 arányt javasolta, megjegyezve azt, hogy a megye északi részén állítsuk a 4. jelöltünket. Abba azonban nem egyezhetünk bele, hogy nekünk az MKP diktáljon... Sajnos, nem született meg a várt megegyezés, de ennek ellenére megállapodtunk abban, hogy mindkét fél intelligens, mocskolódásoktól mentes kampányt folytat majd“ - fogalmazott a járási Most-Híd-elnök.
Kérdésünkre, hogy az MKP május 3-i járási konferenciájáig változhat-e az álláspontjuk, születhet-e megegyezés a két fél között, Csady így válaszolt: „Pártunk továbbra is hajlik a megegyezésre, de végleges a javaslatunk, azaz a javunkra történő 4:3-as arány mellett kitartunk! Ha az MKP mégis elfogadja ezt a javaslatot, akkor megszülethet a kétoldalú megegyezés".
A témával kapcsolatban a Most-Híd is eljuttatott portálunkhoz egy sajtónyilatkozatot. A vegyespárt sajtóosztálya kész tényként közölte: Galántán és Vágsellyén sem lesz Híd-MKP együttműködés. A párt leszögezte: az MKP nem volt hajlandó figyelembe venni az aktuális politikai helyzetet, "ezért a közös képviselet a Híd sajnálatára háttérbe szorult”.
Az MKP állásfoglalásában rámutatott: a párt galántai küldöttsége tisztában van azzal, hogy a Most-Híd több szavazatot kapott a legutóbbi parlamenti választásokon, de nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy a Nagyszombat megyei képviselő-testületben az MKP-nak három képviselője van a járásból, míg a Most-Hídnak mindössze egy.
"Mindemellett fontosnak tartjuk rámutatni arra is, hogy a Rimaszombati járásban az MKP több szavazatot szerezett a legutóbbi parlamenti választásokon, mint a Most-Híd, mégis elfogadta az egyforma számú (4-4) jelöltállítási modellt. Számunkra a magyarság képviseletének biztosítása, és nem az öncélú erőfitogtatás a fontos. Ezért továbbra is nyitottak vagyunk a megegyezésre. A galántai járásban élő magyarok aránya mindössze 36 százalék. Ennek a közösségnek a többsége viszont azt várja tőlünk, hogy megegyezzünk. Mi továbbra is készek vagyunk rá" - szögezi le a magyar párt nyilatkozata.