Közbeszerzési botrány - A pénzügyi tárca is visszatáncolt
Peter Kažimír pénzügyminiszter szerint a felsőpalojtai (Horné Plachtince) Regionális Beszerzési Ügynökség (ROA) ügye „megabotránnyá” nőtte ki magát. A nyilvánosságra került információk alapján egyáltalán nem tartja megbízhatónak a céget, tárcája pedig biztosan nem általa bonyolít majd le közbeszerzéseket. A tárcavezető mindezt a TA3 hírtelevízió vitaműsorában közölte.
A miniszter elmondta, néhány, a tárcája alá tartozó intézmény korábban szerződést kötött a ROA-val, de egyetlen centet sem költöttek el. A minisztérium munkatársainak Kažimír szerint mindenképp ellenőrizniük kellett volna, hogy ki áll a cég mögött.
A pénzügyminiszter vitapartnere, Ivan Štefanec, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt (SDKÚ-DS) alelnöke 130 millió eurós problémának, illetve második faliújság-tendernek nevezte a közbeszerzési botrányt. Elfogadhatatlannak tartja, hogy ilyen esetek megtörténjenek, különösen akkor, amikor az emberek egyre rosszabb körülmények között élnek.
Kažimír a műsorban elmondta azt is, hogy a kormány továbbra is ragaszkodik ahhoz a vállalásához, hogy a GDP 3 százaléka alatt tartja a költségvetési hiányt. Szerinte a következő hónapokban kiderül, szükség lesz-e további konszolidációs intézkedésekre.
Eva Sadovská, a Postabank elemzője a èas.sk portálnak arról beszélt, hogy a kormány megszorító intézkedései ellenére az ország adóssága folyamatosan nő. Szlovákiában éves szinten 600 euróval emelkedett az egy főre jutó államadósság, s már elérte a 6892 eurót. A visegrádi négyek közül csak Magyarországon magasabb ez az érték – mutatott rá.
„Míg 2010-ben nálunk volt a legalacsonyabb az egy főre jutó adósság, 2011-ben a lengyelek, tavaly pedig a csehek is megelőztek” – nyilatkozta Sadovská. Lengyelországban 5648 euró, Csehországban 6657 euró, Magyarországon pedig 7689 euró volt tavaly az egy főre jutó államadósság.