POZSONY. Valószínűleg Bauer Edit, Mészáros Alajos és Csáky Pál foglalja majd el az első helyeket a Magyar Közösség Párja jelöltlistáján a májusban esedékes európai parlamenti választásokon.
POZSONY. Alkotmánybíróságra adta a szükséghelyzetről szóló módosított törvényt Jana Dubovcová emberjogi biztos.
POZSONY. Elképzelhető, hogy Simon Zsolt alelnök lesz a Most-Híd vezető jelöltje a májusban esedékes európai parlamenti választások jeleöltlistáján.
POZSONY. Az államfőválasztás előtti kampány hivatalosan csak a szavazás előtt 15 nappal kezdődik, korábban a törvény megtiltja a kampányolást. Ennek ellenére Szlovákiát már ellepték a köztársasági elnökjelöltek óriásplakátjai, s úgy tűnik, hogy ez senkit sem zavar.
KUALA LUMPUR. Olyan mint egy horror film, de igaz: a húsevő baktérium minden emberi testrészt megtámadhat. A végeredmény: súlyos sérülések, gyakran halál. Szingapúri és izraeli kutatók most felfedezték az ellenszert.
POZSONY. Az MKP a tavalyi megyei választások előtt kifogásokat emelt az akkor kiadott választási tájékoztatás és útmutató kisebbségi nyelvekre való fordítása ellen.
POZSONY. Ján Oravec közgazdász, valamint Lucia Nicholsonová és Richard Sulík parlamenti képviselő – e trió neve szerepel a Szabadság és Szolidaritás (SaS) európai parlamenti választásokkal kapcsolatos jelöltlistájának élén.
POZSONY. Miroslav Beblavý független parlamenti képviselő Dušan Èaploviè oktatási minisztert arra kéri, hogy semmisítse meg az általa ajánlott s egyúttal támogatott, illetve az állítólag túlzsúfolt, általa hátrányba szorított középiskolai és szaktanintézeti tanulmányi szakok jegyzékeit.
A Lufthansa további lépések megtételét sürgeti az Egységes Európai Égbolt (SES) koncepció 2020-as bevezetése érdekében, de ennek egyelőre gátat szabnak az uniós országok légiforgalmi irányító szolgálatai.
Pozsony. Január 31-ig kell a gépjárműadót befizetniük azoknak a fizikai vagy jogi személyeknek, akik munkájukhoz, vagy vállalkozásukhoz használják a gépjárművüket. Az adó összege megyeként változhat.
Révkomárom. A budai alsó rakparton állomásozó A38-as koncerthajót a révkomáromi hajógyárban tatarozzák – az ilyen hajók műszaki vizsgálata tízévente kötelező.
Tornalja. A tornaljai városvezetés három évvel ezelőtt hatalmas adóssághalmazt örökölt. Kiderült például, hogy elődeik már évek óta nem fizetik a szemételszállítást.
Gömöralmágy. Sikeres a magán művészeti alapiskola zene- és rajztagozata a gömöralmágyi magyar iskolában. A 170 tanulóból mintegy 60 gyerek látogatja a művészeti iskola foglalkozásait.
ZSOLNA. A Zsolnai Kerületi Bíróság már csak a Csacai Járásbíróság irataira vár, hogy pontot tegyen Ján Slota alkoholbotrányának ügyére. A Szlovák Nemzeti Párt volt elnökét a járásbíróság függőséget okozó szer hatása alatt elkövetett veszélyeztetés miatt ítélte el.
Gyorsabban romlik a memóriája a részeges férfiaknak: a túl sok alkohol akár hat évvel is felgyorsíthatja az emlékezetromlást – derült ki egy kutatás eredményeiből.
POZSONY. Andrej Kiska független államfőjelölt a parlamenti képviselők segítségét kéri, jogkörüknél fogva gyakoroljanak nyomást Robert Fico kormányára és Robert Kaliòák belügyminiszterre, hozzák nyilvánosságra azon személyek jegyzékét, akik jelentős nyereséget könyveltek el az első Fico-kormány ideje alatt kiosztott légszennyezési kvótaüzleten.
POZSONY, WASHINGTON. Az Egyesült Államok alelnöke ma felhívta a szlovák miniszterelnököt.
POZSONY. A Most-Híd ma bemutatta a párt Vízió 2016 elnevezésű stratégiai dokumentumának harmadik fejezetét.
POZSONY. Csupán az új év kezdetétől eltelt rövid idő alatt Szlovákiában több súlyos baleset volt, amelyek folyamán 16 személy vesztette életét. Emiatt a rendőrség a tettek mezejére lépett, és a napokban ellepte a közutakat. A gyorshajtókat azonban nem mindig állítják meg, ahelyett a pénzbírságot postai úton küldik el az érintetteknek.
Kassa. Orbán Viktor magyar miniszterelnök is részt vett Rudolf Schuster volt szlovák államfő 80. születésnapja alkalmából tartott ünnepségen Kassán.
Kőrös. A Rozsnyóhoz közeli Kőrösön egy közösségi és tájház kialakításába fogtak.
Bodrogköz/Ung-vidék. Via Nova Ifjúsági Csoport a magánvállalkozóknál a kétnyelvű, szlovák-magyar feliratok népszerűsítésébe kezdett.
Komárom. A Žák-Malina Hedvig ellen hamis tanúvallomás miatt folytatott eljárás nyomozati szakasza valószínűleg a végéhez közeledik.
POZSONY. A Most-Híd a pozsonyi törvényhozás januári ülésén ismételten előterjeszti a jogharmonizációs törvényt módosító csomagját, amely a párt szerint elvezethet oda, hogy két nyelven tüntetik fel a vasútállomások neveit - erősítette meg Bugár Béla az MTI-nek szerdán.