BUDAPEST. Jövő héten csütörtöktől szombatig tart a Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának (KEK) idei mérkőzéssorozata Budapesten.
BUDAPEST. "Az Ön vezetése alatt Magyarország önerőből sikeresen talpra állt, a gazdasági és a társadalmi élet valamennyi területén a fejlődés útjára lépett" - írta Orbán Viktornak címzett levelében Rudolf Schuster, Szlovákia korábbi köztársasági elnöke.
POZSONY. Megerősítette a Speciális Büntetőbíróság korábbi ítéletét a Legfelsőbb Bíróság, így Mikuláš Varecha zempléni nagyvállalkozó adócsalás miatt tizenegy évre rács mögé kerül. Az ítélet jogerős.
LONDON. Egy brit férfinak olyan súlyos daganatos megbetegedése volt, hogy orvosai egy hetet jósoltak neki. Ian Brooks éppen ezért úgy érezte, nincs mit veszítenie, és belevágott egy különleges gyógyszerkísérletbe.
POZSONY. Közel 44 százalékos támogatottsággal a kormányzó Irány-Szociáldemokrácia győzött volna a parlamenti választásokon, ha a múlt hónapban tartják a megmérettetést – derült ki a Median SK közvélemény-kutató ügynökség felméréséből.
POZSONY. A Népi Platform egyes politikusai arról próbálják meggyőzni Pavol Hrušovský államfőjelöltet, a Kereszténydemokrata Mozgalom frakcióvezetőjét, hogy lépjen vissza, ne induljon a köztársaságielnök-választáson – írja a Sme napilap.
POZSONY. Az ellenzéki Kereszténydemokrata Mozgalom egy lépéssel ismét közelebb került ahhoz, hogy lepaktáljon az Irány-Szociáldemokráciával – véli Richard Sulík, a Szabadság és Szolidaritás elnöke.
Pozsony. Egyre népszerűbbek a kézműves sörök Szlovákiában. A nagy sörgyárak mellett az utóbbi években számos kisebb sörfőzde is nyílt.
Pozsony. Memorandumot intézett a kormányhoz öt szlovák állampolgárságától megfosztott felvidéki magyar és az őket képviselő Emberi Méltóság Tanácsának elnöke.
Nagytárkány. Nyissunk egymás felé címmel rendezett fórumot a kelet-felvidéki Nagytárkányban működő Nagycsaládosok Egyesülete.
Komárom. A komáromi Tulipán Óvodában nemcsak óvják, védik és nevelik legféltettebb kincseinket, a gyerekeket, hanem az értékrendjüket is tudatosan csiszolgatják.
POZSONY. A Központi Választási Bizottság mai második ülésén hat, a polgárok által beküldött kérdéssel foglalkozott. Nyílfa Péter elnök szerint érdemben egyik felvetés sem volt különösen komolyabb. Volt, aki az elítéltek választási jogai iránt érdeklődött, mások pedig arra voltak kíváncsiak, kívülállók jelen lehetnek-e a szavazatszámlálásnál.
POZSONY. A kormány által javasolt, az igazságszolgáltatást érintő alkotmánymódosítás, valamint a kereszténydemokratáknak a házasság intézményére vonatkozó alkotmánymódosítási javaslata ügyében a Smer és a KDH közötti megegyezést a bírók felülvizsgálatának ügye akadályozza – jelentette ki Robert Fico kormányfő.
POZSONY. Öt - magyar állampolgárságát nyíltan vállaló és ezért szlovák állampolgárságától megfosztott - felvidéki magyar, valamint az ügyüket felvállaló, emberi jogaikat védő Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, Lomnici Zoltán ma a sajtó jelenlétében memorandummal fordult Robert Fico kormányfőhöz és Robert Kaliòák belügyminiszterhez.
POZSONY. A Kereszténydemokrata Mozgalom kész tárgyalni a kormánypárttal az igazságügy és a házasság kérdésében tervezett alkotmánymódosításokról – jelentette ki Ján Fige¾, a mozgalom elnöke. Kifogásuk csupán a bírók tervezett átvilágítása ellen van, melyhez azonban a kormányfő és pártja továbbra is ragaszkodik.
Az igazságszolgáltatásban szükségesek a változtatások, azonban nem szabad, hogy ez bárki választási kampánya legyen - olvasható a párt közleményében.
POZSONY. Szlovákia lakosságának többsége elégedetlen amiatt, ahogy Robert Fico és kormánya végzi a munkáját, főként a számukra legfontosabbaknak tartott területeken – derül ki a Focus közvélemény-kutató ügynökség január végén-február elején készített felméréséből.
Pozsony. A Nový Èas információ szerint a Népi Platform arról győzködi államfőjelöltjét, Pavol Hrušovkýt, hogy lépjen vissza. A lap meg nem erősített információi szerint erről a hétvégéig születhet döntés. Hrušovský cáfolta a lap értesüléseit.
BUDAPEST. Tizenkétmilliárd forintos kormánytámogatással Nemzeti Agykutatási Program indul a felfedező kutatások, a megelőzés, az innováció, az orvosi ellátás hatékonyabbá válása, a gyógyszerfejlesztés, valamint a hazai tudományos eredmények ösztönzése érdekében.
POZSONY. Ádáz viadalokra kerülhet sor az államfőválasztási kampány során. Az egyes jelöltek sikere vagy kudarca azonban nemcsak a saját karrierjük további alakulását befolyásolja, hanem azt is, hogy a különféle erők milyen pozícióba kerülnek majd a politikai színtéren.
POZSONY. Lesöpörte asztaláról a felsőpalojtai-ügyet (Plachtince) a rendőrség. Erről a Hospodárske noviny napilap tájékoztatott. A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség azt vizsgálta, hogy azoknak a tendereknek az esetében, amelyeket az állam számára az ismeretlen Regionális Közbeszerzési Ügynökség készítette, nem került-e sor csalásokra a közbeszerzés során.
WASHINGTON. A vegetáriánus étrendek csökkentik a leginkább a magas vérnyomás kockázatát - derült ki japán és amerikai kutatók közös tanulmányából.
Királyhelmec. Diagnosztikai és orvosi eszközeit újítja fel a királyhelmeci kórház egy magyar-szlovák határon átnyúló pályázat keretében.
Nagykapos. Mécs László emlékét hűen őrzik a felvidéki Bodrogközben és Ung-vidéken.