2014. február 26., 09:38

A rendőrség pontot tett a felsőpalojtai-ügy végére

POZSONY. Lesöpörte asztaláról a felsőpalojtai-ügyet (Plachtince) a rendőrség. Erről a Hospodárske noviny napilap tájékoztatott. A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség azt vizsgálta, hogy azoknak a tendereknek az esetében, amelyeket az állam számára az ismeretlen Regionális Közbeszerzési Ügynökség készítette, nem került-e sor csalásokra a közbeszerzés során.
A HN birtokába került a vizsgálótiszt határozata, amely alapján nem indokolt a büntetőeljárás indítása. A Daniel Lipšic (NOVA) ex-belügyminiszter által tett feljelentést tehát a hatóságok elutasították.

Andrea Dobiášová rendőrségi szóvivő szerint ez az eljárás összhangban áll a vonatkozó törvénnyel. „Azzal az ügyész is azonosult“ – reagált a HN-nek. A második Robert Fico-kormány egyik legnagyobb botránya ekképp feledésbe merülhet.

Lucia Žitòanská parlamenti képviselő kezdeményezése alapján a Plachtince-üggyel a Közbeszerzési Hivatalnak is foglalkoznia kellett volna. A hivatal azonban még el sem kezdte az ellenőrzést, azaz kérésével magához az ügynökséghez fordult.

„A Közbeszerzési Hivatal együttműködésre szólította fel a közbeszerzőt. Sajnos, az ő oldaláról azonban mindmáig semmiféle választ nem vett nyilvántartásba“ – tájékoztatott Ján Mažgút, a hivatal szóvivője. Mivelhogy a társaság semmiféle “életjelet” nem mutat, a hivatal pillanatnyilag a további lépéseket fontolgatja.

Az a Regionális Közbeszerzési Ügynökség, amely felfuttatta a 130 millió eurót érő megapályázatot, a Nagykürtöshöz közeli Felsőpalojta (Horné Plachtince) kisközségben székel.

A közbeszerzési közlönyben nyilvánosságra hozott információk szerint annak több tucat intézmény, azok között a pénzügy-, oktatásügy- és belügyminisztérium, valamint egyetemek, állami szervezetek és önkormányzatok nevében kellett bevásárolnia. Az ügy medializációja után az állami szervezetek felbontották az ügynökséggel kötött szerződéseket.
Megosztás