Jogerős: 11 évre rács mögé kerül Vareha
A besztercebányai Speciális Büntetőbíróság januárban 11 év szabadságvesztésre, illetve 100 ezer euró pénzbírságra ítélte a "Zemplén kiskirályaként" emlegetett nagyvállalkozót. A Legfelsőbb Bíróság ma eltörölte a pénzbüntetést, de megerősítette a börtönbüntetést. Az ítélet jogerős, fellebbezésnek helye nincs, Varehának le kell ülnie a kiszabott 11 évet.
„Elégedett vagyok az ítélettel. A Legfelsőbb Bíróság lényegében megerősítette az alacsonyabb szintű bíróság ítéletét” – mondta Ján Šanta különleges ügyész. „Ha a Legfelsőbb Bíróság ma nem hozott volna döntést, az katasztrofális következményekkel járt volna. A vádlott holnap szabadlábra kerülne” – tette hozzá.
2014. március 1-én ugyanis letelt volna a nagyvállalkozó fogva tartásának törvény által megszabott határideje. Amennyiben a bíróságok addig jogerősen nem zárják le az ügyet, Vareha szabadlábra került volna.
A vádirat szerint Vareha 414 millió szúval, illetve 55 millió almafa oltószemmel kereskedett fiktív módon, azaz papíron. A tranzakciókat a vállalkozó 11 cége bevonásával hajtotta végre 2008 és 2011 között, elsősorban a Tőketerebesi járásban. Tevékenységével 58,1 millió euró kárt okozott az államnak. A vállalkozó eddig közel 80 céggel hozható kapcsolatba, s mintegy 2000 különböző, többnyire polgári perben volt érintett.
Vareha ügyének első tárgyalása tavaly áprilisban ért véget, a Speciális Büntetőbíróság 11 évre ítélte, ami ellen a nagyvállalkozó fellebbezett. A Legfelsőbb Bíróság „részben indokoltnak” találta a fellebbezést, így megsemmisítette a besztercebányai testület ítéletét. Az eset tehát ismét visszakerült a Speciális Büntetőbírósághoz, amely – Vareha betegsége miatt a tervezetthez képest mintegy egy hónappal később – 2014. január 23-án megerősítette korábbi döntését. Ez ellen a vállalkozó ismét fellebbezett, de ma már nem járt sikerrel.