FELVIDÉKI NAPLÓ - 2018. AUGUSZTUS 13.
Közösségi oldalán tudósított a rendőrség a razziáról.
Ha muszáj a napon tartózkodni, akkor megfelelő, szellős ruházat, valamint fejfedő javasolt.
Érdekesnek ígérkezik a szomotori mérések sorozata, itt ugyanis július 25-től folyamatosan 30 fok feletti nappali hőmérsékleteket mérnek.
Több egyetem is arról számolt be, hogy évről évre csökken a levelező oktatásra jelentkezők száma.
A község polgármestere Majthényi Tamás már évek óta meghívja testvértelepülését, Fél községet, valamint Szenc városát a Felvidékről a hagyományos falunapra.
A vadásztársaság csak a kilövéseket tekinti saját feladatának, és úgy vélte, a bocsos medvék áttelepítési engedélyének a kibocsátásával a minisztérium „átdobta a döglött macskát a kerítésen”.
Még nem tudni a baleset okát.
Minden párt véleményt mondott, de a kiváltó okokról nem beszéltek.
A horvátok nem nyugszanak bele.
A 65. életév után a munkaadó dönti el, kire tart még igényt.
Három halott, hét sérült.
A dokumentum szerint a NATO azt ajánlja Szlovákiának, hogy kétszerezze meg az erőfeszítéseit a szövetség céljainak megvalósítása terén.
Első a Smer, de nagyot zuhant.
Az alapján, amit tudunk, az SIS semmilyen információt nem titkolt el az üggyel kapcsolatban.
Az alkotást Szent István király fiához, Imre herceghez írt intelmei ihlették.
A légimentő szolgálat gyors segítsége ellenére a kórházban belehalt sérüléseibe.
Az eset múlt pénteken történt Gyenesdiáson, ahol a hirtelen kitörő viharban egy fa alatt álló emberekbe csapott a villám.
Marad a meleg, időnként zivatarokkal, meg-megerősödő széllel.
A közlekedési szabályok megsértéséért járó büntetést a rendőrség postai úton is küldheti a jármű tulajdonosának.
FELVIDÉKI NAPLÓ - 2018. AUGUSZTUS 10.