Gašpar a jövőjével kapcsolatban egyelőre nem tudott konkrétumokat mondani. Nem zárta ki, hogy bekapcsolódik a politikába.
Az eddigi információk szerint a Triumph márkájú motorkerékpáron közlekedő lengyel állampolgár - eddig ismeretlen okból - áthajtott a szembejövő sávba.
Danko beszédet mondott a nemzetközi parlamenti fórumon Moszkvában.
Egyelőre nem tudni, ki lesz a szlovák Belügyminisztérium (MV SR) felügyeleti szolgálatának új főnöke.
Denisa Saková (Smer-SD) belügyminiszter hétfőn egyeztet a főváros vezetőségével a biztonsági intézkedések szigorításáról Pozsonyban.
Jaromír Čižnár szerint a politikusok arra használják ki a Fülöp-szigeteki férfi halála körül kialakult helyzetet, hogy nagyobb nyilvánosságot szerezzenek maguknak.
Azon vagyok, hogy a határon túli fejlesztési programok, köztük a felvidéki is, jelentős előrelépést tudjanak tenni. Arra törekszem, hogy legalább a tavalyi évben mozgósított forrás kétszerese álljon rendelkezésre 2019-ben.
A Pozsony I Járásbíróság bírója hétfőn elrendelte Juraj H. vizsgálati fogságba vételét. Az illetőt egy Fülöp-szigeteki férfi meggyilkolásával gyanúsítják.
Noé bárkája sajnos léket kapott.
A fotó alapján nehéz lesz azonosítani.
Vonatok helyett buszok küzlekednek.
Andrej Danko apoteózisa
FELVIDÉKI NAPLÓ - 2018. június 04.
Európai léptékű harc zajlik értékek és kultúrák között
A Ma7.sk és a Magyar7 szerkesztősége nevében visszautasítjuk a minket ért vádakat, amelyek a Körkép.sk RTVS, Új Szó, ma7.sk – Mi történik a szlovákiai sajtóban? című írásában fogalmazódtak meg.
Még nem tudni, hogyan történt az eset.
Vezérigazgatóból főpolgármester?
A fociról valószínűleg most nem esett szó.
Mi lesz Kálmán Olgával és Veiszer Alindával?
Elvettek egy képviselői helyet, most meg feljelentenek.
Másként látják az emberek, mint a legtöbb politikus.