A bejelentés szerint ez idő alatt még a városi tömegközlekedés sávját is eltorlaszolják.
A kontinensnyi ország második legnépesebb államában először fordul elő ilyen eset.
Szlovákia megbízható partnere az Európai Uniónak, és tudatosítja, hogy csak egyetlen jövő létezik számára: az EU- és a NATO-tagság – jelentette ki a kormányfő.
Csütörtökön ismét tárgyalnak a teherfuvarozók a pénzügyminisztériummal.
A felmérőket a nyolcosztályos gimnáziumok negyedikes tanulóinak is meg kell írniuk.
Az Egyesült Államoknak nincs szüksége a közel-keleti olajra?
Az állatok egy részét maguk a tenyésztők kényszerültek megölni.
Ha a kamara és a gyógyszertár nem tud megegyezni, a megye dönt.
A szenci alapiskola több éve aktív kapcsolatban van a mosonmagyaróvári piarista iskolával.
A lehallgatások 2014. január 28. és február 11. között készültek.
Az MKÖ jóval a vegyespárt előtt, de ez egyelőre nem elég.
Olyan magyar érdekképviseletet szeretnénk, amely újra a jó oldalon áll. "Nem kell a kisebbik rosszra szavazni” – üzenték az MKÖ politikusai a programbemutatón.
Több mint nyolc hónap után ismét teljes hatáskörrel rendelkező kormánya lesz a dél-európai országnak.
Már csak két nap maradt a külföldről való szavazás kérvényezésére.
RMDSZ inkább a választások megrendezését siettetné.
Ausztrália nyitott, továbbra is látogatásra érdemes, csodálatos hely, ahova a turisták hozzák el családjukat és leljék kedvüket a nyaralásban.
Az iráni állami tévé azt közölte, hogy „legalább 80 amerikai terrorista” meghalt a rakétatámadásban.
Az országos rendőr-főkapitány, Milan Lučanský nagyra tartja a közösségi média erejét, illetve annak pozitív hatásait.
Meghosszabbították a támogatás átvéetlének határidejét.
Charles Michel Pellegrini meghívására érkezik Pozsonyba.
A Boeing 737-es típusú utasszállító gépen 167 utas és 9 fős személyzet volt a hírforrások szerint.