Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban újságíróknak azt mondta: benne is él a gyanú, hogy nem műszaki hiba okozta balesetről lehet szó.
Az elnök nem konkretizálta, hogy szerinte mely közel-keleti országoknak kellene NATO-tagságot biztosítani. De azt felfedte, hogy hogyan gondolja a NATO névváltoztatását.
Trump élesen bírálta a demokratákat.
Az AKO szerint a Most-Híd és az MKÖ mellett parlamenten kívül maradna a Dobrá voľba, a Vlasť és Socialisti.sk. A többi párt kevesebb mint egy százalékot kapna.
Az iráni elnök biztosította ukrán hivatali partnerét afelől, hogy országa kész teljeskörűen hozzájárulni az objektív vizsgálat lefolytatásához.
A törvényjavaslat ezután a felső kamara, a Lordok Háza elé kerül.
Különleges időpontban és helyszínen mutatta be választási programját a Magyar Közösségi Összefogás.
Lučanský szerint nem kell „nagy dolgokat” várni.
Az évindító nemzetközi sajtótájékoztatóján Orbán elmondta, a kormány célja, hogy a magyar gazdaság fejlettsége 2030-ra elérje az uniós átlag 85 százalékát.
Húsznál több ilyen jelöltje van az SNS-nek és az MKÖ-nek, a Smer-SD listáján pedig pontosan 20 polgármester indul.
A választásra január 27-én, a Bírói Tanács rendkívüli ülésén kerül sor.
Miriama Letovanec, a Kormányhivatal végrehajtásért felelős egységének az igazgatója lesz Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő jobb keze az Egészségügyi Minisztériumban.
Az Egyesült Államok szállító repülőgépeket és helikoptereket helyezett át Ciprusra.
Az átfogó brit-uniós együttműködési megállapodás végleges formába öntése több időt vesz igénybe, mint a brit EU-tagság megszűnését követő 11 hónapos átmeneti időszak.
Olyan politikai pártokkal tárgyal a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS), amelyek bejuthatnak a parlamentbe a februári választáson.
Még a levegőben lángra kapott, visszafordult és leszállásra készült a katasztrófa előtt a szerdán Teheránban lezuhant ukrán utasszállító repülőgép.
A bejelentés szerint ez idő alatt még a városi tömegközlekedés sávját is eltorlaszolják.
A kontinensnyi ország második legnépesebb államában először fordul elő ilyen eset.
Szlovákia megbízható partnere az Európai Uniónak, és tudatosítja, hogy csak egyetlen jövő létezik számára: az EU- és a NATO-tagság – jelentette ki a kormányfő.
Csütörtökön ismét tárgyalnak a teherfuvarozók a pénzügyminisztériummal.