Az AFP hírügynökség értesülése szerint a szultán vastagbélrákban szenvedett, de ezt hivatalosan nem erősítették meg.
Ha azt a nyolc és fél százalékot egységesen meg tudjuk jeleníteni, egészen másak a lehetőségeink.
"az iráni hadsereg a legmagasabb fokú készültségben volt akkor, és a Teheránból felszálló ukrán gép a Forradalmi Gárda elitalakulat egyik "kényes katonai központja" felé fordult"
- jelentette ki Szijjártó Péter pénteken, az európai uniós tagállamok külügyminisztereinek rendkívüli brüsszeli ülése után.
A meteorológusok az ország nagy részében elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
Továbbra is nehezítik az emberek életét. Azokét, akik haza szeretnének jutni. Az egyéni céljaik elérése érdekében túszul ejtik az ország lakosait
minden PET-palack árához három cseh korona díjat adnak, ami visszajár, ha elviszik a kijelölt helyere a palackot.
Elkötelezettek az amerikaiak, az irakiak és a koalíciós partnereinek megvédése iránt - még ha nem is kérnek belőlük.
Dél-olaszországi települések polgármesterei mellett a civil társadalom képviselői, diákok és fiatalok vettek részt Puglia tartományból.
A kapitány a bajba jutott emberek mentését fontosnak tartja, de az egyesület "politikai agitációját" elutasítja.
A férfit 10 helyen szúrták meg, egyebek közt a nyaka körül, hastájékon, a combján, és sebei akár halálosak is lehettek volna.
Programot hirdetett a Magyar Közösségi Összefogás, Irakban felrobbantottak egy perzsa tábornokot, ezek és még sok más az év első Nagyítójában.
A hiányosságok helyenként olyan súlyosak, hogy veszélyt jelentenek a közlekedők biztonságára
Az Egyesült Államok a múlt heti dróntámadással, amellyel iraki területen célzottan likvidálta Kászim Szulejmánit, az iráni Forradalmi Gárda Kudsz különleges egységének a parancsnokát, megsértette Irak szuverenitását.
Ennél csak Horvátországban rosszabb a helyzet az EU tagállamai közül
A regisztrációt követően az Európai Bizottságnak fél év áll rendelkezésére, hogy kialakítsa álláspontját, valamint döntést hozzon a jogalkotási folyamatról.
Várható az ügyészségi állásfoglalás a környezetvédelmi minisztériummal szemben indított vizsgálatok és a vízválság ügyében.
Medvei határátkelő előtt is lezárták a forgalmat.
A voksolásokat a májusban vagy júniusban tartandó önkormányzati választások időszakában tartanák meg.
A listát - azok közül a pártok közül, amelyeknek a közvélemény-kutatások alapján a legnagyobb esélyük van bejutni a parlamentbe - a Smer-SD vezeti 1,3 millió euróval.
Kim Dzsong Un január 8-án született, de nem lehet pontosan tudni, hogy 1982-ben, 1983-ban vagy 1984-ben.
A megkérdezettek 64 százaléka úgy véli, a Zöldek nem jártak rosszul azzal, hogy a kormányzati munkában való részvétel mellett döntöttek.
Irán szerint bizonyos, hogy nem érte rakétatalálat a szerdán Teherán mellett lezuhant ukrán repülőgépet - derül ki az iráni légi közlekedési hatóság vezetőjének pénteki nyilatkozatából.