A nyilvántartásba vétel garantálja, hogy a szigetországban élő szlovák polgárok továbbra is ott maradhassanak.
Négy dél-koreai és három nepáli hegymászó tűnt el.
Halálos szövődményeket is okozhat.
A Demokrata Párt már hónapok óta manipulál.
Van, ahol még egy csepp eső sem esett és ott még mindig ég az erdő és bozót.
Úgy kellett kimenekíteni a francia elnököt.
A külföldiek legnagyobb része ukrán, szlovák és vietnami, de magas és növekvő tendenciát mutat az oroszok, a lengyelek, bolgárok és a románok száma is.
Az államfő szerint a bírák magatartása Lengyelországot kell, hogy szolgálja, egyesek közülük azonban megfeledkeznek valódi szerepükről.
A hatóságok nem kommentálják Dobroslav Trnka volt főügyész pénteki szabadlábra helyezését.
Sokkolta a hír az igazságos Szlovákiára vágyó polgárokat, miszerint Dobroslav Trnkát az ügyészség döntése alapján kiengedték a rendőrségi őrizetből.
Trnkát hivatali jogkörrel való visszaélés gyanúja miatt vették őrizetbe, a nyomozó javaslatot tett vizsgálati fogságba helyezésére.
Ha az ĽSNS végül mégis nyerne, Rudolf Schuster „illendőségből” megbízná a párt vezetőjét a kormányalakítással.
Kiszivárogtatták a miniszterelnök véleményét.
Megsemmisítésre ítélve.
A csütörtökön őrizetbe vett egykori főügyészt máris szabadon engedték.
Január nyolcadikán bemutatta választási programját a Magyar Közösségi Összefogás. Ennek apropóján kérdeztük Őry Pétert, a választási szövetség kampánykoordinátorát.
Nem csak mifelénk, Kijevben is füle van a falnak.
Emberségről beszél a teheráni kormány.
A halálozási arány ezer főre vetítve 7,14 volt 2019-ben, a népesség természetes növekedési aránya így ezer főre 3,34 volt.
A Dunán keletkezett olajfolt miatt leállították a hajóközlekedést az ausztriai Greifenstein és a Freudenau erőmű között.
"Több éven keresztül ültek a parlamentben, most ráébredtek, hogy elhanyagolták az egészségügyet."
Több mint négymillió ember jogosult választani, egypárnak biztos lejár addigra az igazolványa.