Energiapolitika, migráció, karbonsemlegesség. Volt itt minden kérem, mint a búcsúban.
B. Vida Júliáé az elismerés, amelyet a Hanna és Kincső az első pillanattól a családunkhoz tartozik című, a Magyar7 hetilapban március folyamán megjelent írásáért kapott.
A Kuciak-gyilkosság tárgyalásáról és Putyin furcsa lépéseiről a Nagyító legújabb adásában.
Ha az kell, hát perre mennek!
Peter Tóth: „Marian K. Mamojkától is segítséget kért ahhoz, hogy kiszabadulhasson a vizsgálati fogságból.”
Az indoklás szerint mindkét bírónővel kapcsolatban kételyek merültek fel.
Azt mondja, sokkban van!
Egy hét alatt vagy hatvanezer eurót szórtak el a közösségi médiában.
Elutasította a német parlament a szervadományozás szabályainak reformját
A bőrápolás nagyon fontos dolog, nah de ennyire?!
Az Isten új fénye szekta Panamában követte el rémtetteit.
Megszavazta Mihail Misusztyin miniszterelnöki kinevezését csütörtökön az orosz parlament alsóháza.
A vádirat szerint a 12 és 17 év közötti lányok elleni bűncselekményeket 2001 és 2018 között követték el a Virgin-szigetekhez tartozó Kis Szent Jakab-szigeten, amely Epstein magánbirtoka volt.
További támogatók kellenek, mivel eddig mindössze a szükséges aláírások 4,5 százaléka gyűlt össze.
Az, hogy Dobroslav Trnka volt főügyészt elfogta a rendőrség, a szlovákiai igazságszolgáltatás szempontjából áttörést jelent.
A rendőrség a közösségi oldalán videókat tett közzé a volt főügyész letartóztatásáról.
Andrej Babiš cseh miniszterelnök a tanácskozásnak helyet adó, felújított cseh Nemzeti Múzeumban fogadta vendégeit.
A Csemadok szerint a Most-Híd javaslata rövid távú politikai célok elérésének eszköze.
Őrölnek az igazságszolgáltatás malmai.
Az orosz hivatalos álláspont ebben az ügyben olyan "retorikai agresszió", amely mellett Európa nem mehet el tétlenül.
Szerinte Tóth feltehetően éveken át Marian K. első számú bizalmasa volt.
Folyamatosan bírálta Magyarországot már korábban is.
A szenegáli származású Karamba Diaby 2008 óta tagja az SPD-nek, és 2013 óta a Bundestagnak.