2020. január 18., 08:25

WSJ: a Trumpról jelentést készítő Kormányzati Ellenőrzési Hivatal nem független

A Donald Trumpról jelentést készítő amerikai Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (GAO) nem független, és politikai megrendelésre állította össze a csütörtökön közzétett elemzését - írta a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai lap internetes oldalán pénteken.

Chris Van Hollen
Chris Van Hollen demokrata szenátor rendelte meg jelentést
Fotó: Chip Somodevilla

A The Wall Street Journal bizonyítékokkal alátámasztva és részben magára a GAO-ra hivatkozva leszögezte: a hivatal nem független, nem pártatlan, egy demokrata párti szenátor megrendelésére készítette jelentését, és az sem véletlen, hogy az impeachment-eljárás szenátusi kezdetének napján jelentette meg.

A magát pártoktól független elemző és tanácsadó intézetnek nevező, a kongresszus által alapított Kormányzati Ellenőrzési Hivatal csütörtökön tette közzé jelentését, amelyben azt állapította meg, hogy a Fehér Ház költségvetési hivatala megsértette a törvényt, amikor Donald Trump elnök utasítására visszatartotta a kongresszus által Ukrajnának megszavazott 400 millió dolláros katonai segélyt, ami az elnök ellen indult kongresszusi alkotmányos vádeljárás egyik sarkalatos kérdése.

A törvény híven történő betartása nem teszi lehetővé az elnöknek, hogy saját politikai prioritásaival helyettesítse a kongresszus által megszavazott törvényt"

- fogalmazott a szervezet jelentése.

A The Wall Street Journal már csütörtök esti kommentárjában megkérdőjelezte, hogy komolyan kell-e venni a GAO összegzését Donald Trump állítólagos törvénysértéséről. A lap publicisztikájához hozzászólt egy Gary Jarmin nevű férfi, akinek állításait a WSJ ellenőrizte és hitelt érdemlőknek találta.

Jarmin azt írta:

"az úgynevezett pártatlan GAO bürokratáinak érdekeit a legnagyobb amerikai szakszervezeti tömörülés, az AFL-CIO védi, amely a 2016-os választási kampányban adományainak 100 százalékát a demokratáknak adta". A hozzászóló szerint a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal tökéletes példája annak a washingtoni "ingoványnak", amelynek "lecsapolását" ígérte Donald Trump.

A The Wall Street Journal a Szövetségi Választási Bizottságnál ellenőrizte a 2016-os elnökválasztási kampány adományait, és arra jutott, hogy Jarmin információi helytállóak.

A lap egyben emlékeztetett arra, hogy a GAO lábjegyzetet fűzött összeállításához, amely szerint az anyagot Chris Van Hollen marylandi demokrata párti szenátor kérésére állították össze, aki többször is arra ösztökélte a szervezet munkatársait, hogy fejtsék ki, miért értenek egyet azzal, hogy Trump törvényt sértett.

Vajon nem kellene-e alkotmányos felelősségre vonási eljárást (impeachment) indítani a GAO tisztségviselői ellen?"

- tette fel a kérdést a The Wall Street Journal.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.