Fel kell számolni az egyenlőtlenségeket

Hogyan kellene megszólítani önt? Politikus, polgármester, a választási kampány megbízottja…?

A kérdéséről eszembe jut, amikor először polgármesterré választottak, másnap reggel Blanka néni – sajnos már nincs közöttünk – megállított az utcán, és megkérdezte:

Nem hiszem, hogy fontos lenne a tisztségek sorolása, emberként kell megszólalni, cselekedni és nem a címeket gyűjtögetni.

Az előbbi kérdésemmel inkább arra voltam kíváncsi, mennyire tartja magát politikusnak.

Átlagembernek tartom magam, olyannak, aki próbál tenni a közösségünk ügyeiért. Aki tudja, hogy ezért nem sok dicséretben lesz része. Ha valami nem sikerül, akkor azt nyilván számonkérik. Tisztában vagyok vele, hogy a pozitív visszajelzést szűken osztják, a negatívat pedig vastagon.

Egyáltalán, vannak felvidéki magyar politikusok?

Bizonyára vannak. Aki megjelenik a médiában, és politikai ügyekkel foglalkozik, azt általában besoroljuk a politikusok közé. Az utóbbi időben viszont a politikus szónak már nem igazán pozitív a csengése. Már nem az jut az eszünkbe róla, hogy az egy ember, aki jó dolgot akar létrehozni, alkotni akar, jövőképet szeretne felvázolni, programot akar készíteni. Már nem a Lánchíd vagy a tudományos akadémia megalapításáról szól, hanem a mediális megjelenés hajszolásáról. Sajnos ilyenné lett a világ. Nem a tettek, az elvégzett munka, hanem sokszor a vizuális megjelenés számít.

Talán mert sokan azt hiszik, hogy ha már megválasztották őket, rögtön politikussá is váltak. És gyakran nem gondolnak bele, hogy ez felelősséggel jár.

És ma már a politikai élet szereplőit nemcsak a választásokon számoltatják el, hanem az internet világában folyamatosan. Ez pedig kemény csatatér, ahol túlteng a negativizmus. A közösségi hálón sajnos gyakran nem a megoldás keresése folyik, hanem a köpködés. A féligazságok, valótlanságok tömkelegének a körberagozása, ami aztán virtuális valósággá válik.

Ez nem egy szelep? A választó talán érzi a következménynélküliséget, és a számonkérhetőséget sem tartja elégségesnek.

Valószínűleg. Hiszen a fejlett demokráciákban egy baki sokszor a politikus karrierjébe kerül, és ettől mi még messze vagyunk. A fő kérdés szerintem az, hogy a közbeszédben a felületes és negatív szólamokat fel tudjuk-e cserélni a megoldások keresésével.

Akár egy járda megépítése is komoly vitákat válthat ki, pedig az eredménye, a haszna csak később csapódik le.

Most mutatták be az MKÖ programját. Az egyszerű választó felteheti a kérdést: szükség van egyáltalán választási programra?

Egyértelműen igen. Hiszen egy programban összefoglaljuk, hogy milyen célokat tűzünk ki magunk elé. És nemcsak célokat, de megoldási javaslatokat, még ha csak jelszavakban is. Ez egyben segíti a számonkérhetőséget. Bárki előveheti a programot, és mondhatja: ezt mondtátok négy éve, és nem ezt csináltátok. Mi arra adtuk a voksunkat, hogy ezt így oldjátok meg. Ez minden szinten igaz. Polgármesterként nekem is van ilyen listám, és úgy gondolom, számtalan pontot ki tudok pipálni. Személy szerint nekem is mindig érdekes, ha mérleget vonok: ezt terveztük, ide jutottunk, és ezek után tudunk új irányokat meghatározni.

A polgár azonban inkább egy belső kép szerint dönt, ami egy-egy pártról kialakul benne. Másképp fogalmazva: milyen hatásfokkal lehet közvetíteni egy pártprogram üzeneteit az átlagos választópolgárnak?

Nyilvánvaló, hogy a polgárok nagy része nem választási programokat olvas esténként, hanem azon gondolkodik, hogyan álljon helyt a mindennapi életben, hogyan kezelje a családja ügyeit. A legfontosabb célkitűzéseket azonban el kell juttatnunk hozzájuk, egy-egy találkozón legalább a fő irányokról beszélni kell. Politikai tartalmat nehéz bevinni a köztudatba, de törekedni kell rá.

Tudom, hogy egy ilyen komplex programból nagyon nehéz kiemelni egy-két pontot, de tegyünk rá kísérletet.

Ez olyan nehéz, mint azt meghatározni, hogy mi kell egy ház építéséhez: homok, kavics, víz, cement, tégla stb.? Ezért nehéz kiragadni valamit. De ismert, hogy szívügyem a közigazgatás és a régiók, ezért ezt emelném ki. A közszolgáltatások kérdését, amit nehezen lehet elképzelni üzleti alapon, nem lehet haszonelvűen megközelíteni. Olyan szolgáltatásokat, amelyekért nem kérünk pénzt, és csak akkor beszélünk róla, ha hiányzik, vagy ha nem működik. A hulladékelszállítás sosem lesz nyereséges, a járdák használatáért nem lehet pénzt kérni, az iskola pedig a jövőbe való befektetés, és mindezek a közösség fontos feladatai.

Ez mind önkormányzati kérdés, amit a polgármesternek meg kell oldania. Hogy függ ez össze a nagypolitikával?

Az önkormányzatok finanszírozási rendszere a nagypolitikában dől el. Ott szabják meg a községek lehetőségeit, hogy mennyiből gazdálkodhatnak, jut-e pénz járdák építésére, útfelújításra, iskolafejlesztésre. Erről a nagypolitika határoz.

Az az érzése, hogy a dél-szlovákiai községeket hátrányosan érinti ez a finanszírozási rendszer?

Nem érzések alapján szoktam véleményt mondani, hanem tények, kimutatások alapján. Nemsokára be is fogom mutatni azokat a számításokat, amelyeket ebben a témában az elmúlt években végeztünk. Vádolhatnak azzal, hogy elfogult vagyok az önkormányzatokkal szemben, de tükröződik a programunkban, hogy meg kell találnunk a helyes arányt a polgár, az önkormányzat és az állam jogai között. Vannak, akik csak egyéni jogokban gondolkodnak, akadnak, akik mindent központosítani akarnak, illetve mindent meg akarnak határozni. Ettől pedig az emberek korlátozva érzik magukat, mert nem jut tér a helyi dolgokra. De ilyen például a környezetvédelem kérdése is. Lehet új, globális irányokat emlegetni, de a valós, sikeres kezdeményezéseket csak helyben, a közösségek szintjén lehet megoldani. Ha nem fogadjuk el a feladatoknak ezt az elosztását, akkor egy sérült politikumhoz jutunk, ahol nem működnek a dolgok, és maga a társadalom megy tönkre bele.

A program mennyiben ad válaszokat a déli régiók gazdasági lemaradására, a helyi munkanélküliségre, az elvándorlásra, a rossz demográfiai vagy oktatási adatokra, hogy csak néhányat említsünk, ami a másodosztályba sorolásunkból is ered?

Nem lehet kiemelni egy-egy pontot, mert senki se számítson gyors és olcsó megoldásokra. A programunkban megfogalmaztunk olyan intézkedéscsomagokat, amelyek segíthetnek az egyenlőtlenségek leküzdésében. Attól, hogy valahova építünk egy hidat, vagy odahúzunk egy autópályát, még szinte semmit sem oldottunk meg, ha nem tudunk arra további lehetőségeket ráépíteni. Legfeljebb kampányolhatunk vele.

Ennek alapján el tudja képzelni, hogy egy vegyes házasságban élő polgár, vagy egy délen élő szlovák az MKÖ-re szavazzon?

Könnyen, mert bár etnikai alapon határozzuk meg magunkat, felvállalunk olyan regionális és országos problémákat, amelyeket a velünk élő többségi polgár is szimpatikusnak tarthat. Látni kell azt is, hogy egyetlen szlovák párt sem akart eddig kiemelten foglalkozni valamelyik régióval. Nem érdekelte őket, mi van Gömörrel vagy Bodrogközzel. A kommunikációban persze ígérgetnek, de nem fognak vele foglalkozni, csak a választások napjáig. Legfeljebb egy-egy szimbolikus lépést tesznek, de nem akarnak és nem is tudnak a problémák gyökeréig hatolni. Álságos például az a szlovák párt, amelyik 8-9 százaléknyi magyar szavazatára hajt, de a díszmagyarját csak a negyvenedik-ötvenedik helyre teszi a választási listáján. 

Ettől még az állam szekere fut, a nyugati beruházásokat pedig sikerként lehet eladni…

A költségvetés és a bőkezű beruházási ösztönzések hibáiról bőven lehetne beszélni. A legkomolyabb probléma, hogy a jelenlegi kormányzat országrészeket hanyagolt el. Fel sem fogta, milyen veszélyekkel jár, ha az egyes régiók között ekkorák a különbségek, és mert talán nem is volt meg hozzá a képessége, semmit sem tett ennek a leküzdésére. Példaként elég megnézni Komárom városát, amely a Duna egyik gyöngyszeme, tele kulturális, történelmi értékekkel, épületekkel, lehetőségekkel, mégsem tudja ezt kihasználni például a turizmus fejlesztésére. Csak azért, mert nem kapja meg a szükséges állami forrásokat, például ahhoz, hogy rendbe rakja a várat. A kikötő kihasználásáról nem is szólva. És így mehetünk tovább Palócföldre vagy Gömörbe.

Akkor ez a politikus szakértelméről is szól? Kormányzati szemléletváltásra volna szükség?

Nemcsak szemléletváltásra, hanem kormánypolitika-váltásra van szükség. Úgy gondolom, hogy a választók igénye ma nem arról szól, hogy kormányt cseréljünk, hanem – ami ennél több – a kormány politikáját váltsuk le. Az irányítás módját és az irányokat kell lecserélni. Az eddigi, tévesen meghatározott célokat és a politikai kultúrát. Ehhez még hozzájárul a politikai erkölcs kérdése, amit szintén vissza kell adni, mert ami ebben a kormányban zajlott, az mindennek nevezhető, csak tisztességesnek nem.

Azt hiszem, a programunk jó, hozzá olyan jelöltek társulnak, akikben van szakértelem, akiket számon tudunk kérni, akik felelősséget vállalnak a cselekedeteikért. Ez mind megvan a hárompárti Magyar Közösségi Összefogásban. A tudás, az elhatározás és a tenni akarás, hogy létrejöjjön a kormánypolitika leváltása. Bízom benne, hogy a választók február 29-én támogatnak minket abban, hogy Szlovákia a segítségünkkel újra a jó oldalra álljon. Ehhez Szlovákiának, akárcsak Mečiar idejében, most is szüksége van a magyarok segítségére.

Az interjú megjelent a Magyar7 2020/2. számában.