Putyin "váratlanul" azt javasolta, hogy a felek maradjanak meg az orosz olajszállítások 2019-es feltételeinél.
Úgy tűnik, minden kormánypártnak fontos a gyalázatos tett kivizsgálása.
Megtörténhet, hogy a nagy költő szobra más helyre kerül.
A bolgár igazságszolgáltatás január végén emelt vádat a három orosz ellen, és európai elfogatóparancsot adott ki ellenük.
Az összes Kínából érkező utas fotóját és elérhetőségét rögzítik.
Tizenöt ország nagykövete rótta le kegyeletét.
Pellegrini: egyelőre nem lehet látni a mostani tárgyalássorozat végét.
Az SNS a közösségi hálón egy szavazást indít az autópálya-matricák eltörléséről.
Ez a memorandum azt jelenti, hogy nincs szükség gázkapcsolat kiépítésére Magyarország és Ausztria között.
Robert Fico hangsúlyozta, hogy Bugár Bélának is teljesítenie kell koalíciós partneri kötelességét.
Beblavý szerint a koalíció tagjai semmin sem akarnak változtatni, csupán kampányolásra használják ki a szociális intézkedéseket.
A vezető kormánypárt képviselői szerint kedden megszavazzák a szociális csomagot.
Az üzenetekből kiderült, hogy Safiyya Shaikh karácsonykor vagy húsvétkor akarta elkövetni a terrorcselekményt.
Csak 68 képviselő volt jelen, így a plénum nem volt határozatképes.
Zuzana Čaputová államfő pénteken Nagymácsédon, a kettős gyilkosság helyszínén emlékezett.
Az illetékes kormányhivatal a héten elbírálta Falathová panaszát. Talán nem meglepő, hogy nem Falathovának adtak igazat.
A pártelnök hangsúlyozta, hogy biztosítani kell a magyar választóknak az adekvát parlamenti képviseletet.
A NAKA nyomozója pénteken kihallgatta Andrej Kiska a személyét kompromittáló, névtelen forrásból származó videókkal összefüggésben.
A család furgonja az ütközés következtében felborult és nekiütközött két másik autónak is.
A Nézőpont választási különkiadásában Menyhárt József, az MKP elnöke és Bugár Béla, a Most-Híd első embere vívtak helyenként parázs csörtét.
A felvidéki fiatalság nem vitte tovább azt a megosztottságot, amely az idősebb generációra jellemző. Erre kell építeni Cziprusz szerint.
Több tíz szlovákiai városban és külföldön is tartanak megemlékezéseket péntek délután Ján Kuciak újságíró és a jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolásának második évfordulója alkalmából.
Az adatok rávilágítanak arra, hogy a néppárt komoly bajban van: képviselői száma csökkent az Európai Parlamentben.