2020. február 21., 16:51

Danko szerint nem történt tragédia, a szavazás egy teszt volt

Andrej Danko (SNS) házelnök szerint a gyorsított eljárásról való sikertelen szavazás a kormányjavaslatokkal összefüggésben megmutatta, hogy ki hogyan áll a javaslatokhoz.

Andrej Danko
Fotó: TASR

Danko úgy véli, ez egy teszt volt, amelyből kiderült, mekkora is a gyorsított eljárás támogatottsága. Hozzátette: nem történt tragédia.

A Sme rodinával kapcsolatban kijelentette, hogy az becsapta a nyilvánosságot és a koalíciót is, és csupán élősködni akar a szociális intézkedések témáján.

A családi pótlék emelésével kapcsolatban az SNS elnöke elmondta: ezzel az intézkedéssel óvatosan bánna. Szerinte inkább a dolgozó édesanyák jövedelemadóját kellene csökkenteni.

Az SNS a közösségi hálón egy szavazást indít az autópálya-matricák eltörléséről. A szavazás eredménye alapján fogja eldönteni a párt, hogy támogatja-e a javaslatot a parlamentben. Kedd (február 25.), 10 óráig lehet majd szavazni.

A plénumnak pénteken a gyorsított eljárásról kellett volna döntenie három kormányjavaslattal – a 13. nyugdíj bevezetésével, az autópálya-matricák eltörlésével és a családi pótlék emelésével – kapcsolatban. A szavazás sikertelen volt, a plénum ugyanis nem volt határozatképes. A voksolást keddre (február 25.) halasztották el.

A rendkívüli ülés összehívását a Smer-SD és az SNS képviselői indítványozták. A szavazáson az SNS két képviselője sem volt jelen.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.