Eközben lassan végéhez közeledik Matovič és Szijjártó Péter tárgyalása.
Életének századik évében hunyt el Fülöp herceg.
A Hlas Matovičot a legnagyobb összeesküvőnek nevezi, aki találgatásokat és hamis információkat terjeszt.
"Egyáltalán nem normális, hogy a külügyminiszter az egész ügyről nyilvánvalóan majd a budapesti nagykövettől szerez majd tudomást."
A lengyel külügyminiszter nem tartja kizártnak Ukrajna újbóli orosz megtámadását.
Az amerikai kereskedelmi minisztérium csütörtökön jelentette be, hogy hét kínai vállalatot exportellenőrzési tiltólistára helyez.
Vasárnap éjfélkor lejár az október eleje óta tartó szükségállapot, s a cseh kormány úgy döntött, hogy nem kéri a meghosszabbítását.
Igor Matovič sajtótájékoztatóján kiderült, a miniszter ma Budapestre látogat. Orbán Viktorral és Szijjártó Péterrel is tárgyal a vakcinákról!
A régi-új miniszter a lemondása után több mint három héttel veszi át újra a tárca vezetését.
A kórházban ápoltak száma 2 656-ra csökkent.
Az államfő azután tud állást foglalni, ha kiderül, milyen eredményei lesznek a tárgyalásnak, illetve mi volt az út célja.
Lesz-e napközi? Kell-e teszt, ha iskolába küldeném a gyermekem?
Kórházban 11 363 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 1364-en vannak lélegeztetőgépen.
Lassan visszavonulót fúj a hideg, fagyos levegő, és átadja helyét az enyhébb léghullámoknak.
Akkor lesz béke, ha a vírust az oltásokkak sikerült legyőzni.
Szerintük nem sértették meg Ursula Von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét.
A túlnyomó többségben román ajkúak lakta Moldovai Köztársaság legnépszerűbb politikusa továbbra is a nemrég államfővé választott, az európai uniós integráció irányában elkötelezett Maia Sandu.
Nagyinterjú tévhitekről, a tudomány félreértéséről, kötelező oltásról és arról, milyen forgatókönyvek szerint érhet véget a járvány.
"Téveszméjüket a DenníkN-en keresztül az egész világba szétkürtölték. Az oroszokat oda kényszerítették, hogy kimondják: elegük van, és kérték a Szputnyik visszaadását és a szerződést bontását."
Az orosz erők elrendezése "inkább támadó, mint védekező jelleget mutat".
Az oroszok szerint Szlovákia megsértette az oltóanyag szállítására vonatkozó szerződést.