Az ukrán határnál épülő óriási orosz katonai táborról számoltak be
A független orosz bloggerekből álló Conflict Intelligence Team (CIT) nevű csoport hatalmas méretű orosz katonai tábort fedezett fel mintegy 170 kilométerre az ukrán határtól, az oroszországi voronyezsi területen - számoltak be ukrán hírportálok a csoporttól kapott információkra hivatkozva.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál, idézve a CIT következtetését azt írta, hogy az orosz erők elrendezése "inkább támadó, mint védekező jelleget mutat".
Ruszlan Levijev, a CIT vezetője a BBC Ukrajinának elmondta, hogy helyi lakosok által készített videofelvételek alapján találták meg a Voronyezs közelében lévő tábort. A helybeliek az erdőben sétálva véletlenül bukkantak rá. A táborban szavai szerint nagy mennyiségű nehéz fegyver van, köztük harckocsik is. A tábor nagyjából 3-4 kilométernyi hosszú mezőn terjeszkedik.
- mondta a szakértő.
- idézte az Ukrajinszka Pravda a CIT-et.
A CIT által rögzített videófelvételeken láthatók még katonai harckocsihordozók, amelyek TOS típusú nehéz lángvető rendszert és gyalogsági harci járműveket szállítanak a térségben. Egyéb videófelvételeken páncélozott harckocsik és tartályszállítók haladása látható, továbbá videóra rögzítettek Uragan rakéta-sorozatvetőket is.