2021. április 8., 19:32

Egyre népszerűbb Moldova és Románia egyesülésének a gondolata

A Magyar Nemzet erdélyi munkatársa egy érdekes cikket közölt arról, hogy Románia és az egykori Besszarábia területén kialakította Moldovai Köztársaság, amelynek népessége jobbára románul beszél akár még egy közös államban is egyesülhet a jövőben.

Jobbra lent: Maia Sandu moldáv államfő
Fotó: ma7

Emelkedett a Moldovai Köztársaság és Románia egyesülését támogató moldovaiak száma. Egy friss felmérés szerint a megkérdezettek negyvennégy százaléka támogatja a határok lebontását.

Januárban és februárban még csak 37 százalékos volt az egyesülést szorgalmazók aránya. A G4media román hírportál beszámolójában megjegyzi: Románia népszerűségének a növekedése összefüggésben lehet azzal, hogy Bukarest bőkezű humanitárius segítséget nyújtott a „testvérinek” tekintett volt szovjet köztársaságnak, egyebek mellett eddig 72 ezer vakcinát szállított a Prut-folyón túlra.

Az Oroszország által vezetett Eurázsiai Gazdasági Unió támogatottsága ugyanakkor nyolc százalékot csökkent, jelenleg negyven százalékos. Ami az oltóanyagokat illeti, meglepő módon a Szputnyik V vakcina vezeti a moldovai kívánságlistát harminchat százalékkal, a Pfizer leszakadva a második csupán tizenkilenccel. Némileg emelkedett az észak-atlanti szövetséghez való csatlakozást támogató moldovaiak száma, a nyilatkozók több mint huszonhét százaléka szeretné a NATO-ban látni Moldovát.

A túlnyomó többségben román ajkúak lakta Moldovai Köztársaság legnépszerűbb politikusa továbbra is a nemrég államfővé választott, az európai uniós integráció irányában elkötelezett Maia Sandu.

Március közepén egyébként nem tudott bejutni a Moldovai Köztársaságba George Simion, az ellenzéki Románok Egyesítéséért Szövetség (AUR) társelnöke. A két ország egyesülését sürgető politikussal a leuşeni-i határátkelőnél közölték, hogy már korábban 2023-ig kitiltották a volt szovjet tagköztársaság területéről. Az AUR társelnöke diplomáciai segítséget várt az ügyben a Bukaresttel szoros viszonyt ápoló Maia Sandu moldovai államfőtől, de nem járt sikerrel. Az elnök asszony hivatalán keresztül hozta a román politikus tudomására, hogy nem áll hatáskörében orvosolni a problémáját. Sandu közölte: a chișinăui bevándorlási hivatal által elrendelt kitiltás ellen az igazságszolgáltatáshoz fordulhat jogorvoslatért. Idén februárban a moldovai hatóságok elutasították Simion kérését a kitiltó határozat érvénytelenítésére. Az ügyet ugyanakkor nemsokára újratárgyalják.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.