Szakértők szerint a nagyrészt szimbolikus jelentőségű lépés célja, hogy jobban bebetonozza az észak-koreai vezető egyeduralmát.
Heti összehasonlításban a pozitív eredményt hozó tesztek száma mintegy 25 százalékkal esett vissza.
Kiska szerint a tagságnak kell kimondania a végső szót.
A vallások egyenlő kezelésére és a hívők védelmére szólított fel Michel Aupetit párizsi érsek.
Csaknem félmillió ember vesztette életét a több mint 10 éve tartó szíriai polgárháborúban - jelentette kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű szervezet.
Az ukránokra ráfér, hiszen a lakosság 2,62 százalékát oltották be csupán.
Az elhunytak száma 163-mal 50 699-re nőtt, míg a megelőző napon csak 64-en haltak meg.
Korábban sehol a világon nem jegyeztek fel olyan esetet, amelyben a madárinfluenza-vírus törzse emberre terjedt volna át.
A Szlovák Környezetvédelmi Felügyelőség azt állítja, hogy a fürdő nem jogosult a geotermikus kútból vizet szívni és azt az úszómedencékben használni.
A robbanás súlyosan megrongált több környékbeli házat.
A szlovákiai laboratóriumokban hétfőn 7 086 tesztet értékeltek ki, ebből 145 bizonyult pozitívnak.
Forró Krisztián, az MKP elnöke hétfőn Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkárral egyeztetett.
Az ukrán elnök elmondta, nagyon hálás Németországnak a támogatásért, de többet szeretne.
Kórházban 947 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 100-an vannak lélegeztetőgépen.
A világon 170 585 283 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 547 061.
Ősszel is megtelnek a magyar óvodák a Csallóközben.
A meg nem számoltak megközelítőleg egy tizede magyar nemzetiségű lehet, azaz akár 40 ezer magyar is kívül maradhat a hivatalos felmérésen.
Senki nem tudja megmondani, hogy kinél és miért alakulhatnak ki a vírus leküzdése utáni makacs tünetek, például a visszatérő fejfájás, az állandó nehéz légzés és a szűnni nem akaró kimerültség.
A szakkollégisták egy összetartó és segítőkész baráti közösség tagjaivá válnak.
A ló és az ember már évezredek óta kötődik egymáshoz.
Rimaszombatba és Losoncra is ellátogat.
Salvini kiemelte: az ID, az ECR és az EPP, valamint az Orbán Viktor vezette Fidesz összefogásával létrejövő új jobboldali alakulat Brüsszel politikai főszereplőjévé válhat.