A magyar iskolák újraindítása a II. világháború után (II.)
1948 februárja után a politikai viszonyok átalakulását kihasználva a magyar oktatás visszaállításának legelszántabb mozgatói a szülők voltak. A deportálás után a szülőföldjükre visszatért magyarok nem tudtak belenyugodni, hogy a gyermekeik otthon, a saját falujukban ne járhassanak magyar iskolába.
Hazaérkezésükkor a lakosságcserével és a reszlovakizációval megbontott faluközösség, a meghurcolások és a mostoha körülmények ellenére összefogott a gyermekek anyanyelvi oktatásának érdekében. Elsősorban a nagycsaládos szülők voltak kezdeményezői a magyar iskolák létrehozásának a településeken.
A sérelmek miatti elszántság és a tudás tisztelete késztette intézkedésre a szülőket. A regnáló hatalom képviselőitől igyekeztek változásokat kicsikarni.
Erősítették őket a közösségi múlt példái, a keresztényi lelkület, az erkölcsi szabályok tisztelete, a két világháború közötti időszak elhivatott személyiségeinek, politikusainak, köztük Esterházy Jánosnak a küzdelme és helytállása a kisebbségi sorsra jutott népcsoport jogainak érvényesüléséért.
Voltak, akiknek az akkori zűrzavaros időszakban is a tudomására jutottak a „vádlottak” nevében megszólaló Fábry Zoltán kemény mondatai.
A csehországi deportálást megjárt hívek hazaérkezve nem feledhették az idegenben lelki gondozásukat felvállaló Burián László plébánost. Hozzájuk hasonlóan a magyarok lakta települések többségében mindig akadnak további lelkiatyák, befolyással bíró személyek, akiktől a szülők a helyi magyar oktatás újraindításához biztatást és segítséget kaptak.
Kérelmeket fogalmaztak, s ha így nem ment, talpalni kezdtek a hivatalokban, kérni, követelni merték az anyanyelvű iskolát. A döntéshozó szervek, melyek tagjai az internacionalizmus eszméjét hirdették, s akik között szép számmal akadtak magyarok is, nem tudták a kérést megtagadni az elszánt szülőktől.
1948 novemberében kormányhatározat született a szlovák oktatási intézményekben magyar osztályok, illetve tagozatok létrehozásáról ott, ahol a magyar nemzetiségű szülők azt írásban kérvényezték. 1948 végéig az első fázisban 17 községben 22 magyar tagozat létesült. A folyamat lassúságát az illetékesek a pedagógushiánnyal magyarázták, de ebben közrejátszott például a lakosság bizalmatlansága az állami szervek eljárásával szemben. A magyar tagozatok létrehozását kizárólag csak az 5-6 éves gyermekek szülei kérelmezhették, a kérvényezők jogosultságát a nemzetbiztonság szervei ellenőrizték. Ezért több szülő úgy döntött, hogy gyermekét a szlovák osztályban hagyja.
A reszlovakizált szülők gyermekeinek kötelezően szlovák tanítási nyelvű osztályba kellett járniuk, és néhány járásban rajtuk kívül alig maradt magyar kisebbséghez tartozó család.
A reszlovakizáció miatt a szlovák tagozatokon is voltak gondok, mivel ezekben sok olyan gyermek tanult, aki a szlovák nyelvet csak törve vagy egyáltalán nem beszélte. A magyar oktatás létrehozásának folyamatára általában jellemző volt az a hozzáállás, amelyet Viliam Široký kormányalelnök így fogalmazott meg: „Az iskolaügyi kérdésekben olyan politikát kell alkalmazni, amely asszimilációhoz vezet.”
A folyamat lassúságát egyéb körülmények is befolyásolták. 125 szlovák iskolában a szülők követelésére anyanyelvfejlesztő magyar szakköröket működtettek.
A szülőknek sikerült meghiúsítaniuk az oktatási megbízott szándékát, hogy a magyar tagozatokon magyarul ugyan beszélő, de elfogult, szlovák érzelmű tanítók tanítsanak. A magyar tagozatokon viszont a tanítók többsége nem beszélte a szlovák nyelvet, ilyen esetben a szlovák nyelvet és a honismeretet szlovák tanító oktatta.
A problémák ellenére magyar tagozatokból 1949 február végéig 79-et hoztak létre 53 községben. 1949. szeptember 1-jével a magyar tagozatok száma 267-re nőtt 146 községben, és a tanév végén már 315 magyar tagozat működött 17 150 diákkal.
Az anyanyelvi oktatásért folytatott erőfeszítések eredményeként az 1950/1951-es tanévben önállósodtak a magyar iskolák, és 142 magyar óvoda is megnyitotta a kapuit. A következő, 1951/1952-es tanévben a 613 újranyitott magyar iskola 1 232 osztályában már 45 497 gyermek tanult, igaz, ez csak az 53%-a volt annak a 85 507 diáknak, akik az 1937/38-as iskolaévben magyar iskolában tanultak. A három magyar középiskolába 305 diák járt, a későbbi években azonban sorra nyíltak meg a magyar nyelven oktató gimnáziumok és szakközépiskolák is.
A II. világháború befejezése után az addig működő magyar iskolák épületeiben szlovák nyelven folytatódott az oktatás. 1945 szeptemberétől megnyíltak az állami szlovák népiskolák (národná škola), amelyekbe általában új, szlovák tanerőket neveztek ki. Az 1946. szeptember elsejei oktatási rendelet értelmében további szlovák nyelvű iskolákat nyitottak Dél-Szlovákia településein.
E célból az oktatásügyi vezetők a déli területekre 700 önként jelentkező szlovák nemzetiségű pedagógust, valamint további 300 nőtlen pedagógust helyeztek át.
E lépések után az 1946/1947-es iskolaévben Dél-Szlovákiában 505 szlovák iskola kezdte meg a működését 876 osztállyal, kibővítve ezzel a két világháború közti időszakban a Szlovák Liga támogatásával létesített szlovák iskolák hálózatát. A Jednotná škola szaklapban akkoriban megjelent cikk szerint „a sűrű szlovák iskolahálózat (…) rövid időn belül és örökre visszaadja elnemzetietlenített népünket”. Ezekbe az iskolákba jártak a Szlovákia déli régióiban élő családok gyermekei.
A magyar településeken a népiskolák diákjainak száma és nemzetiségi összetétele az 1945/46-os tanévtől az 1949/1950-es tanévig tartó négy tanévben nagy változásokon ment keresztül. Az első időszakban az iskolák tanulóinak a többsége magyar volt, ami tükrözte a települések lakosságának nemzetiségi viszonyait. 1947 januárjától a Csehországba deportálásra kijelölt településeken az iskolák diáklétszáma erőteljesen megcsappant.
Az 1947/1948-as tanév végéig a Magyarországra kitelepített magyar családok gyermekeivel újabb csökkenés állt be, de ezzel párhuzamosan a Magyarországról áttelepült szlovák családok gyermekeivel megnövekedett a tanulók száma.
1949 tavaszán a deportált családok hazaérkezésével változott meg ismét a diáklétszám, illetve módosult a magyar és a szlovák diákok aránya. Ekkor alakultak meg a népiskolákban nagyobb számban a magyar tagozatok. A magyar településeken az 1950/1951-es tanévben nyílhattak meg az önálló magyar iskolák.
1945 folyamán a magyar nemzetiségű állami és közalkalmazottakat, így a pedagógusokat is bárminemű kártérítés nélkül azonnali hatállyal elbocsájtották az állásukból. A magyar tanítók jelentős részét kitelepítették Magyarországra, mások, érzékelve a jövőjük kilátástalanságát, önszántukból távoztak. Sokan katonaként a háborúban vesztették az életüket.
A magyar tanítóság a rendkívüli kiszolgáltatott, reményvesztett időszakban úgy látta, hogy kemény ellenállással sincs esélye a magyar oktatás megtartására, így szorult helyzetében arra kényszerült, hogy benyújtsa a számára megalázó reszlovakizálási kérelmet.
A pedagógusok esetében a kérelem benyújtása a többi, hasonló lépésre kényszerült magyar identitású személyhez képest nemcsak az önmentésről szólt. Lépésük a nyomasztó lelkiismeretfurdalás mellett a magyar oktatás későbbi újraindítása megteremtésében a felelősségvállalás szándékát is jelentette. Sütő Andrásnak az Anyám könnyű álmot ígér művében megfogalmazott „A fű lehajlik a szélben, és megmarad” sorsesszencia szerinti cselekedet ebben a kiélezett élethelyzetben érvényesült.
A tanítók reszlovakizációs eljárása a többi lakostól elkülönülten, külön jegyzék alapján folyt, amelynek során a bizottságok meggyőződtek arról, rendelkeznek-e megfelelő szlovák nyelvtudással.
Az oktatásügyi megbízott sürgette a tanárok előnyben részesítését az elbírálások során. Akik reszlovakizáltak, lekerültek a Magyarországra kitelepítendők listájáról. A reszlovakizációs bizottság 1946. augusztus 16-i jegyzőkönyve alapján az országban 683 magyar tanító nyújtott be reszlovakizációs kérelmet. Az akció keretében 217 pedagógus reszlovakizációs kérelmét hagyták jóvá a bizottságok.
Mivel az értelmiséget felelősnek tartották a magyar lakosság befolyásolásáért a csehszlovák állam ellen, elrendelték a reszlovakizált tanítók szlovák vidékre történő áthelyezését. Működésüket a magyar települések szlovák iskoláiban nem engedélyezték, az áthelyezettek helyére csak olyanok kerülhettek, akik nem beszélték a magyar nyelvet.
(Folytatjuk)
Megjelent a Magyar7 2021/27. számában.
