Amennyiben a bíróság bizonyítottnak találja majd a vádakat, a ma még gyanúsított férfi halmazati büntetésül akár 20 évet is kaphat.
Az idén is a turistaforgalom jelentős növekedésével lehet számolni a nyári hónapokban.
A nyári időszakra vonatkozó további enyhítéseket a jövő héten ismertetik.
Igor Matovič is reagált Vladimír Lengvársky azon bejelentésére, hogy mindössze háromezren regisztráltak eddig az orosz Szputnyik-vakcina felvételére.
Kiderült, Csehország miért kezelte sokáig vörös országként Szlovákiát.
A vakcinát elsősorban a mobil oltópontokon fogják használni. Majd egyszer!
"Nem felejtem el Navalnijt, Krímet, Kelet-Ukrajnát és Vrběticét. Úgyhogy hajrá Svédország!"
A testület azt is el szeretné érni, hogy a belső vagy külső határokon felmerülő gyanús eseteket azonnal, akár a tagállamok jóváhagyása nélkül is kivizsgálják.
Josephus munkássága és a kor, amiben élt, kiváló lehetőséget kínál arra, hogy elindítsa a párbeszédet a különféle tudományágak között.
Közlése szerint már Veronika Remišová miniszterelnök-helyettes és Mária Kolíková igazságügyi miniszter is garantálta, hogy a Za ľudí a koalíció tagja marad.
Kiderült, a lezuhant gép kölcsönmotorral üzemelt.
A kiadvány 10 rovatban biztosít megjelenési lehetőséget olyan magyar nyelvű egyetemi hallgatók, kutatók és oktatók számára, akik kutatási tématerülete nemzetközi fókusszal bír.
A miniszter kiemelte, nem tudja pontosan, milyen információkhoz jutottak a képviselők, mit láttak pontosan, hiszen "ő akkor nem volt ott a parlamentben".
Izraelben az államelnök főként reprezentatív feladatokat lát el szertartásokon és ünnepségeken, de a parlamenti választások után ő nevezi meg és kéri fel kormányalakításra az általa koalíció megalakítására legesélyesebbnek ítélt jelöltet.
Érdekes dolgok hangzottak el a sajtótájékoztatón. Kiderült például, hogy alig érdekel valakit a Szputnyik, ahogy az is, egyelőre biztos nem lesz anyagi természetű oltásmotiváció.
Néhány fontos dolog, amit nem árt tudni, főleg, ha szabadságra is készülünk.
A magyar külügyminiszter kiemelte, azért tudnak segíteni, mert Magyarországon van elegendő oltóanyag ahhoz, hogy mindenkit be tudjanak oltani, aki regisztrált.
Szakértők évtizedek óta nem látott környezeti katasztrófa bekövetkezésétől tartanak, a lakosságot pedig figyelmeztették, ne nyúljon a mérgező anyagot tartalmazó hulladékhoz.
A sárga és a narancs szín dominál jövő héttől.
Állítása szerint Mária Kolíková alelnök és társai meg sem hallgatták a javaslatát.
Veronika Remišová a szerdai tárgyalást követően a koalíciós partnereket is informálta.
Az indiai járványügyi helyzet berobbanásáért részben felelőssé tett B.1.617 immár több mint 50 különböző területen van jelen, a variánsnak eddig három mutációját azonosították.
A kórházban ápoltak száma tovább csökkent, már csak 412 személy igényel kórházi kezelést.
Kórházban 837 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 90-en vannak lélegeztetőgépen.