Nem felel meg a valóságnak az a híresztelés, hogy a Szentatya bárkivel való találkozást kizárt volna a programjából.
A járvány után a nemzetpolitika is fokozatosan vissza tud állni a régi kerékvágásba.
Az Egészségügyi Minisztérium szerda délelőtti adatai szerint 147 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az elmúlt napig befejeződött 5.937 PCR-teszt alapján.
Június 1-től ismét szükség van rá.
Úgy tűnik, egyelőre a 60 pluszosok sem sietik el a regisztrációt, mindössze 23-an jelentkeztek fel rá.
Meghalt 6 beteg, 179-cel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon.
A legtöbb országban folyamatosan javul a helyzet.
Elérte a volt a kormányfő, amit akart.
A kétoldalú tárgyalások eredményeiről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tájékoztatott kedden.
Ha a kormány egyetért az igazgató felmentésére vonatkozó javaslattal, akkor azt a védelmi bizottság elé terjeszti.
Besztercebánya megye képviselői közös nyilatkozatban szólították fel az embereket, hogy oltsák be magukat a koronavírus ellen.
A megkérdezettek 51,7 százaléka a háziorvosát, 43,5 százaléka pedig a tudósokat tartja a legmegbízhatóbb forrásnak ai védőoltás kérdésében.
A zöld szalagot viselő diákok többsége idén sem tapasztalja meg, mit is jelent az érettségi a gyakorlatban. Ám nem minden diákra igaz az állítás, vannak, akik egy-két tantárgy erejéig mégiscsak a zöld asztal elé állnak.
Az igazságügyért felelős uniós biztos kiemelte, a július elsejétől érvényes uniós oltási igazolvány megkönnyíti az európaiak számára, hogy éljenek uniós alapjogaikkal.
Javasolják mindenkinek, aki külföldre utazik, regisztráljon a külügyminisztérium honlapján.
A bizottság elnöke hangsúlyozta, a helyreállítási alap közös prioritásira, a zöld és digitális átmenetre fókuszálva át lehet alakítani egész Európát.
A miniszterelnök kijelentette: nincs nagyobb politikai nézetkülönbség a két ország között.
A legkevesebb várakozó 52 fő a 60 és 64 közötti korcsoportból kerül ki.
Továbbra is a Hlas-SD a legerősebb párt, a Smer feljött a második helyre.
"Minden magyar számít, legyen gazdag vagy szegény, szülőkkel vagy szülők nélkül, trianoni határon belül vagy kívül élő."
Egyelőre nem lehet tudni biztosan, hogy mi okozza a hibát, elképzelhető, hogy csak egy átmeneti, rövid ideig tartó probléma.
A muzulmán család tagjai közül négyen meghaltak, egyikük súlyosan megsérült.