2021. július 19., 15:27

Pénteken újra rendkívüli ülés a parlamentben - eldőlhet, megyünk-e oltás vagy teszt nélkül kocsmába

Pénteken, július 23-án a nyári szünet előtti egyik utolsó parlamenti ülésre kerül sor. A program alapján sűrű nap vár a honatyákra, hiszen több mint tíz napirendi pont is szerepel a programban. A hírek szerint eldőlhet például, oltás nélkül látogathatók maradnak-e a vendéglátóhelyek, kocsmák, éttermek. 

szlovák parlament
Fotó: TASR/AP

Eduard Heger kormányfő szerint szó sincs arról, hogy büntetésként szabályoznák a vendéglátóhelyekre vonatkozó látogatási szabályokat, mint fogalmazott, a kabinet pusztán a vendéglátósokon szeretne segítene. Heger azt mondja, azzal, hogy a várható harmadik hullám idején az oltottaknak és a tesztelteknek lehetővé teszik a vendéglátóhelyek látogatását, a gazdaságon lendítenek, hiszen elkerülhető lesz a tavaszihoz hasonló, hetekig tartó zárvatartás.

A Kollár-féle Sme rodina ugyan július legelején blokkolta Hegerék fenti javaslatát, de a miniszterelnök a múlt héten közölte, törekszik a kormány a konszenzusra és mindenképp futnak még egy kört a rendelet körül.

A pénteken reggel kezdődő ülés programjából kiderül, amennyiben a kormányban megegyeznek róla, a javaslat rövidített eljárásban kerülhet a parlament elé.

Nem túl látványos, de fontos változások

A pénteken kezdődő 35. parlamenti ülés napirendje több mint tíz programpontot számlál. Tárgyalnak majd a bérlakás-program állami támogatásáról, vidékfejlesztési és mezőgazdasági támogatásokról és átalakulhat a mezőgazdasági minisztérium kompetenciája is, a mostanában napi rendszerességgel botrányba keveredő PPA (Mezőgazdasági Kifizető Ügynökség) kapna néhány új feladatot. Változhat a közbeszerzési törvény is, emelkedhet a legkisebb kategóriába tartozó igénylések határösszege, ötezerről tízezer euróra. A sporttörvény kapcsán is minden bizonnyal döntést hoz a parlament, a koronavírus miatt tarthatatlan helyzetben lévő szektor ugyanis sürgős támogatásra szorul.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.