Miután Pozsony éles hangú jegyzéket küldött Budapestnek, Ivan Korčok külügyminiszter a szociális hálón magyarázta álláspontját.
A felhívás szerzői figyelmeztetik a politikusokat, hogy ha nem reagálnak a felhívásra, ők tehetők felelőssé a harmadik hullám súlyosabb lefolyásáért.
Cimanovszkaja: "Szeretem a hazámat. Nem árultam el, és remélem, hogy képes leszek visszatérni".
A ma7 médiacsalád megszólította a környék leginkább keresett laktációs szaktanácsadóit, válaszoljanak a leggyakoribb kérdésekre az anyatejes táplálást illetően.
A 2012-es és a 2020. októberi nagy tűzesetek után megint kigyulladt a városka mellett található óriási gumiabroncs-lerakat. A tűz kedden indult, és egyelőre nem tudták megállítani.
A templomban, az oltáriszentség által jelenlevő irgalmas Jézus várja az elkövetőt, hogy az tettét megbánva megtérjen.
A Most-Híd elnöke szerint a jelenlegi kormány a magyarok és a szlovákok tízéves békés együttélése után behúzta a kéziféket.
Az ügyész kiterjedt vádiratot nyújtott be.
A szlovák diplomácia reakciójáról Forró Krisztiánt, az MKP elnökét kérdeztük.
Miroslav Výbohot szerdán a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) korrupció gyanújával őrizetbe vette.
Óriási még a bizonytalanság a hogyant illetően. Jelenléti formában, online, esetleg hibrid módon?
Az új variánsok el tudnak indítani újabb járványhullámot, de a beoltottaknak jó a védettsége, esetükben egészen minimális az esélye a súlyos megbetegedésnek.
Egy időre lezárták a tüntetők a pozsonyi Hodzsa tér körüli utcákat.
A Výboh ellen indított vádeljárás veszélyes lehet Robert Fico és Peter Pellegrini számára.
A Szlovák Köztársaság sorrendben harmadszor csatlakozott a kisebbségpárti kezdeményezések ellen állást foglaló peres félhez.
A külügyi tárca diplomáciai jegyzékben adott hangot csalódottságának az augusztus 2-i, hétfői, somorjai rendezvényen elhangzottakkal kapcsolatban.
A magyar közösség önazonosságát megőrizni szándékozó megmozdulások a jogok és a demokrácia próbái.
Ez a magatartás fenyegeti az egészséget és a járványügyi korlátozások szigorítását is szükségessé teheti.
A szlovákiai laboratóriumokban szerdán 5 837 tesztet értékeltek ki, ebből 53 bizonyult pozitívnak.
A nyaralásból hazatérők közül kerül ki az új fertőzöttek többsége, egész családokról van szó, akik nem oltatták be magukat
Romló járványhelyzettel, fokozódó társadalmi feszültséggel kell szembenéznie a Heger-kabinetnek a következő hetekben.
A perirat felsorolja a Mexikóba került és hírhedt támadásokban felhasznált fegyvertípusokat.