Szlovákia, a kisebbségek elleni perek állandó támogatója
A Minority SafePack nevű polgári kezdeményezés európai bírósági pere ismét ráirányította a figyelmet arra, hogyan viszonyul az Európai Unió a kisebbségi nemzeti közösségek ügyeihez. De nem csak arra. A Szlovák Köztársaság ugyanis immár sorrendben harmadszor, kéretlen prókátorként, ismét csatlakozott a kisebbségpárti kezdeményezések ellen állást foglaló peres félhez.
Július második felében vált világossá a szlovákiai magyar közvélemény előtt, hogy Szlovákia ismét beavatkozott egy kisebbségpárti ügy európai bírósági perébe, és ismét azt az oldalt támogatja, amelyik az adott ügy ellen lép fel. Mielőtt ismertetnénk a per lényegét, tisztázzunk néhány fogalmat, amely eddig csak az uniós perekben jártas tisztségviselők számára lehetett kézenfekvő.
A beavatkozás, főleg az állampolitika területén a köztudatban mindig valamilyen erőszakos fellépés képét jeleníti meg.
Például egy intervenciót, amikor idegen haderő beavatkozik egy másik ország ügyeibe. Ilyesmiről szerencsére a XXI. század Európai Uniójában nincs szó. Lehoczki Balázs, az Európai Bíróság munkatársa felvilágosít, hogy a beavatkozás fogalmát a bírósági gyakorlatban akkor használják, amikor egy induló perbe az Unió valamelyik tagállama támogatóként kíván belépni, vagy a felperes, vagy az alperes oldalán.
Ez történt július elején is, amikor Szlovákia támogatólag avatkozott be egy márciusban indult perbe, amelyben a Minority SafePack nevű polgári kezdeményezés (felperes) beperelte az Európai Bizottságot (alperes).
A perre azért került sor, mert a felperes meg van győződve arról, hogy kezdeményezését az Európai Bizottság jogtalanul utasította el, ezért az Európai Bíróság döntése alapján szeretné ezt az elutasítást semmissé tenni. A Minority SafePack-kezdeményezés egyébként közismert: célja azt elérni, hogy a nemzeti kisebbségi közösségeket érintő jogi normákat (törvényeket, rendeleteket stb.) uniós szinten is meg lehessen hozni, mivel ezek szinte kizárólag az egyes tagállamok hatáskörébe tartoznak.
Bár az Európai Parlament meggyőző többséggel támogatta a kezdeményezést, a Minority SafePack ennek nem sok gyakorlati hasznát látta, az Európai Bizottságot ugyanis egy ilyen határozat nem kötelezi semmire, annak ellenére, hogy az európai képviseleti demokrácia legmagasabb választott szerve hozta meg a döntést.
Olyan ez, mint amikor a király örül, de a hivatalnokoknak más a témáról a véleményük és természetesen a hivatalnokoknak kell, hogy igazuk legyen, hiszen ők azt is naprakészen tudják, hogy mit és hogyan nem lehet.
A Kisebbségi Biztonsági Csomag kezdeményezői ebbe természetesen nem nyugodtak bele, és ez év márciusában keresetet indítottak a luxemburgi székhelyű Európai Bíróságnál az Európai Bizottsággal szemben.
Beatrix Ricziovától, Szlovákia európai bírósági képviselőjétől megtudjuk, hogy ilyenkor a bíróságra befogadott keresetről az Unió Közlönyében adnak pár soros tájékoztatást. Ennek alapján az ország jogi képviselője „hazaszól” az egyes minisztériumoknak, kívánják-e, hogy a perben Szlovákia fellépjen, illetve beavatkozzon az egyik vagy a másik oldal támogatójaként. Ricziová a ma7 médiacsaládnak adott interjújában elmondta, hogy a Minority keresetéről szóló közlemény június 7-én jelent meg.
A szlovák külügyminisztérium nyomatékosan kérte, hogy Szlovákia az alperes Európai Bizottság oldalán avatkozzon be az induló perbe.
Ezt az álláspontját a külügyminisztérium alig tíz napon belül, június 16-án írásban is eljuttatta Szlovákia Igazságügyi Minisztériumába, amely utasította képviselőjét, Ricziovát, hogy a beavatkozás igényét tegye meg az Európai Bíróságon. Hogy erre pontosan mikor került sor, a nekünk adott interjúban Ricziová nem akarta pontosítani, egy másik, az Európai Bíróság kötelékében dolgozó, magát megnevezni nem kívánó forrásunk annyit erősített meg, hogy erre július elején került sor, az Új Szó szlovákiai magyar napilap információja szerint július 13-án.
A dátumok ez esetben azért is bírnak jelentőséggel, mert éppen július 17-én, a beavatkozás után pár nappal Gombaszögön került sor egy meglepőnek is nevezhető Canossa-járásra, mely során a többször a szlovákiai magyarság címére tett negatív kijelentéseiről elhíresült Martin Klus szlovák külügyi államtitkár kért nyilvánosan elnézést mindazon magyaroktól, akiket kijelentéseivel esetleg megsértett.
A nyílt színi vezeklést jutalmazó taps hangját tompítja az a most körvonalazódó tény, hogy Klus államtitkár Gombaszögre már úgy érkezett, hogy megtörtént a Minority SafePack elleni beavatkozás, amiről a helyszínen semmilyen említést sem tett.
Az, hogy a Szlovák Köztársaság ilyen lépésre szánta el magát, csak pár nappal később, július 22-én hangzott el a sajtó nyilvánossága előtt, akkor sem szlovákiai vonalon, hanem a Kárpát-medencei Szabadegyetem nyitónapján, Sátoraljaújhelyen, ahol Vincze Lóránt EP-képviselő jelentette azt be.
A ma7 médiacsalád nevében kérdésekkel fordultunk a szlovák külügyminisztériumhoz, hogy megtudjuk, mi motiválta Szlovákiát, hogy belépjen a perbe, és miért az Európai Bizottságot támogatva? Folytatott-e a beavatkozás előtt konzultációs, békítő tárgyalást Szlovákia a felperes Minority SafePack vezetőivel? Miért nem tartotta fontosnak Szlovákia, hogy a beavatkozással kapcsolatos szándékát közölje az ország lakosságával, elsősorban a kisebbségi nemzeti közösségekkel?
A külügyminisztérium sajtóosztályának küldött kérdéseink napokig válasz nélkül maradtak, így magához Martin Klus államtitkárhoz fordultunk válaszokért. Ezt rövidesen meg is kaptuk, ám legnagyobb csodálkozásunkra az állt benne, hogy
az államtitkár nem tud válaszolni, mivel már a kezdetektől kívül akart maradni a Minority SafePack elleni beavatkozás ügyétől, s nem szeretne ismét a kisebbségek számára rossz híreket hozó szerepben feltűnni.
Csodálkozásunkat az váltotta ki, hogy július 27-én az államtitkár a már említett Új Szó híradásában részletesen indokolta a szlovák belépést.
Ennek lényege: „A (külügy)minisztérium érvelése arra épül, hogy az uniós jog szerint a kisebbségek védelme kizárólag tagállami hatáskörbe tartozik. Szerintünk a Minority SafePack azonban pont ezeknek a kompetenciáknak az EU-s intézmények jogkörébe utalására adna lehetőséget. Az EU és a tagállamok közti jogkörmegosztás terén ragaszkodunk a jelenlegi status quo megőrzéséhez” – idézi az államtitkár a minisztériuma véleményét, és hozzáteszi, hogy ezt az álláspontot maga az Európai Bizottság is osztja. Klus állásfoglalása a napilap szerint még azt is tartalmazza, hogy „A jelenlegi szlovák jogi szabályozás teljesen lefedi a kisebbségek státuszának védelmét.”
Még diplomatikusan mondva is rendkívül szokatlan, hogy egy államtitkár július 27-én még részletesen indokol, 30-án viszont már azt mondja, hogy nem tud és nem is akar tudni az egész ügyről. Ez már önmagában is meglepő, de már megszokhattuk az ilyen visszás hozzáállást. Szlovákia már korábban, 2017-ben is beavatkozott egy Minority SafePack-ügybe, és akkor is a kisebbségvédelmi kezdeményezés ellen foglalt állást. Akkor Románia kezdeményezett eljárást a Minority ellen, és ezt a keresetet támogatta beavatkozásával Szlovákia.
Ami számunkra még érdekesebbé teszi a történetet, 2017-ben a pozsonyi igazságügyi minisztériumot az a Most–Híd vegyespárt vezette, amely nemcsak a magyar, de minden más szlovákiai nemzeti kisebbség védelmét és képviseletét a zászlajára tűzte.
A 2017-es beavatkozást a párt igyekezett minél gyorsabban visszavonni, és bár kérdésünkre, hogy mi késztette őket a gyors álláspontváltozásra, nem kaptunk választ, a korabeli kormánypárti magyar sajtóból az olvasható ki, hogy egy véletlenről volt szó, amely során a Most–Híd által delegált miniszter, Lucia Žitňanská a sok aláírnivaló között nem vette észre a Minority elleni beadványt. Ez természetesen nehezen képzelhető el, elég valószínűtlen, hogy ne tudta volna, mit ír alá.
Az ügy burleszkjellegét az is fokozza, hogy Žitňanská államtitkára az aláíráskor az a Mária Kolíková volt, aki jelenleg az igazságügyi miniszter. Vélhetően ő is emlékszik a 2017-es gyors visszavonásra. Mindezek ellenére anélkül írta alá a mostani beavatkozásról szóló döntést, hogy arról legalább a jószándék alapján tájékoztatta volna a nemzeti közösségeket képviselő szervezeteket.
Az ügy egyik leglényegesebb eleme, hogy Pozsony mindkét esetben önként állt ki a Minority ellen, miközben az ország lakosságának mintegy 20%-a nemzeti vagy etnikai közösségbe tartozónak vallja magát. Ahogy azt Dunaszerdahelyen mondani szokták, ez még mind semmi. Szlovákia ugyanis már 2016-ban is beavatkozott egy kisebbségbarát uniós polgári kezdeményezésbe. Ez a Székely Nemzeti Tanács által kezdeményezett petíció volt, amelynek lényege, hogy a régiók támogatásakor az európai kohéziós alapoknál vegyék figyelembe azok nemzeti jellegét, sajátosságait.
Hozzá kell tennünk, hogy ezek a beavatkozások nem úgy néznek ki, hogy az Unió összes tagállama eldönti, hogy az egyik vagy a másik oldalra álljon.
A beavatkozás nem kötelező, a mostani, 2021-es Minority-ügyben Szlovákia mellett csak Görögország és Magyarország érezte ez idáig fontosnak, hogy támogassa valamelyik felet. Magyarország a felperest, Görögország az alperest.
Akár furcsállhatjuk is, Szlovákia miért érzi égetően fontosnak, hogy minden adódó alkalommal kinyilvánítsa, nem kér a kisebbségi jogok bővítéséből.
Nevezhetjük ezt akár nemzeti önbizalomhiánynak, kisebbrendűségi érzésnek is, amely arra ösztönzi a szlovák diplomáciát, hogy az ország létét folyamatosan igazolni kell? Vagy nevezhetjük stréberségnek, amikor azt akarják bizonyítani, hogy az Európai Bizottság mindig számíthat Szlovákiára? Mindenesetre ne azoknak legyen igazuk, akik szerint nem másról van szó, mint a nemzetállam kiépítéséért folytatott évszázados harc civilizált formában való folytatásáról!
Megjelent a Magyar7 2021/31. heti számában.
