2021. augusztus 6., 06:32

Korčok: Szlovákia nem Felvidék!

Miután Pozsony éles hangú jegyzéket küldött Budapestnek, Ivan Korčok külügyminiszter a szociális hálón magyarázta álláspontját. 

201606231436430.150727-Ivan-Korcok.jpg

A szlovák diplomácia vezetője visszautasítja, hogy hungarofób lenne.

Szerinte a Magyarországnak küldött jegyzékkel nem Pozsony húzta újra elő a magyar kártyát, "ők csak a magyar fél lépéseire reagáltak, ahogy eddig mindig".

Korčok leszögezi, "a jövőben is így fog eljárni minden esetben, mert külügyminiszterként ez a kötelessége". 

Korčok megjegyzi, Kövér László somorjai látogatása előtt "a magyar fél nem értesítette Pozsonyt, ami ellentmond a diplomáciai szokásoknak". A szlovák tárcavezető nehezményezi, hogy "a magyar házelnök szlovákiai látogatása során olyan témában szólalt meg, amiről előre tudhatta, hogy Szlovákia hivatalos képviselőinek merőben más az álláspontja".

Korčok visszautasítja, hogy "a magyar állam képviselői Szlovákiát Felvidéknek nevezzék", és "leckét adjanak történelemből a szlovákoknak".

Szerinte a magyar félnek tudatosítania kell, hogy "a trianoni döntés a szlovák nemzet számára a szabadságot hozta el", és ha valaki "ezzel nem tud megbékélni, nem fog tudni a jövő érdekében cselekedni".

A szlovák külügyminiszter szerint "Pozsony a maga részéről lezárta a múltat", és "az állam képviselői nem gyújtanak örömtüzeket a trianoni döntést ünnepelve Magyarországon".

"Nem tesszük ezt" - vált érzelmesre Korčok, "mert ezzel fájdalmat okoznánk a magyaroknak". "Amit azonban a magyar állam képviselőitől hallunk, ugyanígy fáj, nekünk, szlovákoknak" - szögezi le a szlovák tárcavezető.

Korčok szerint "a magyar állam képviselőinek partnerei a szlovák állam hasonló képviselői", és hozzáteszi, "Pozsony készen áll arra, hogy bármilyen kérdést felvessenek a kétoldalú tárgyalásokon".

Szerinte, "ha a magyar állam képviselői nyilvánosság előtt beszélnek olyan témákról, amik visszavetnek bennünket a tragikus huszadik századba, az csak a negatív érzelmek felszítására jó".

Végezetül a szlovák tárcavezető leszögezi, "ha a budapesti kormányt bírálja, mert eltérő véleménye van egyes európai ügyekben, az nem a szlovákiai magyar közösség ellen irányul", ezért visszautasítja, ha a szlovákiai magyar politikusok őt magyarellenesnek nevezik.

Forró Krisztián: A hontalanság időszaka nem lezárt történet 

A szlovák külügy Budapestnek átadott éles hangú jegyzékéről Forró Krisztiánt kérdeztük. Arra a kérdésünkre, lezárt fejezetnek tekinthetjük-e a második világháborút követő jogfosztottság időszakát, az MKP elnöke kategorikus nemmel válaszolt.

Forró szerint

egyoldalúan nem lehet lezárni a múltnak ezt a fejezetét, hiszen a kollektív bűnösség árnyéka még a gyermekeinken is ott van, s ez elfogadhatatlan".

"Ahhoz, hogy a jövőre tudjunk összpontosítani, a múltat le kell zárni, de nem úgy, hogy a vitás kérdéseket a szőnyeg alá söpörjük" - szögezte le az MKP elnöke.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.