A hegy termékeny lejtőin élőket arra kérték, hogy öt kilométeres sugarú körben ne közelítsék meg a krátert.
Fokozatosan egyre több országba indítanak gépeket az oroszok.
Százezrek fertőződnek meg naponta.
Az idén 5 kontinens 51 országának 160 egyeteméről 590 hallgató vett részt.
A korábbi főügyészt a cseklészi Glance House lakópark átruházásának ügyében gyanúsították meg.
Miközben az új koronavírusos esetek száma immár harmadik hete csökkent Oroszországban, a halálozás újabb maximumot ért el a héten.
Sokba kerülhet még ez a fürdés.
Ha nem sikerül még több embert beoltani, akkor a napi esetszámok ismét akár a több százezret is elérhetik.
A külföldről hazatérők által behozott vírusok, a tömegrendezvények és az iskolakezdés miatt szeptembertől ismét emelkedés várható a fertőzöttségi adatokban.
A tüntetők megfogadták: minden szombaton tiltakoznak, addig, amíg el nem törlik az úgynevezett zöld kártyát, amely szerintük a kötelező oltás bújtatott formája.
A szlovákiai laboratóriumokban szombaton 4 290 tesztet értékeltek ki, ebből 33 bizonyult pozitívnak.
A rendőrség közlése szerint az ámokfutó „boldognak tűnő nőket” akart megölni.
Afganisztán már negyven éve megoldhatatlan probléma.
Franciaországban naponta legalább 21 ezerrel nő a regisztrált fertőzöttek száma a koronavírus delta variánsának terjedése miatt.
Javaslom, a szlovák politikai elitnek egy pozsonyi kitelepítési emlékmű létrehozást, melynek avatásánál közösen tudnánk a borzalmakra emlékezni.
Bár a pozsonyi kormány kiváló államközi kapcsolatokról beszél, megfeledkezik arról, hogy az államok közötti kapcsolattal párhuzamosan a nemzetek közötti kapcsolatok problémás kérdéseit is rendezni kell!
Az érvényes EU digitális COVID -kártyával rendelkező utasok gond nélkül beléphetnek az országba.
A németek az általuk uralt Unió „ellenlábasát”, potenciális kihívóját látják benne.
Pénteken Plácido Domingo spanyol operaénekes adott koncertet a győri Dunakapu téren.
Az előző havi 5. helyezés után Magyarország az augusztusi rangsorban a 3. helyre lépett előre, Kína és Új-Zéland mögé.
Dél-Szlovákiába látogat a jövő héten, de ezek szerint nem meri megnyitni a kitelepítések kérdéskörét.
A férfi a kihallgatásán elmondta, hogy eredetileg egy bolti eladónőt akart megölni, aki bolti lopáson kapta, és jelentette a rendőrségen.
A csütörtök volt a napi rekord, akkor 31 új fertőzöttet találtak.