2021. augusztus 8., 09:25

Ismét ezrek tüntettek Franciaországban a korlátozások ellen

Ezrek tüntettek Párizsban és más francia városokban szombaton: ez volt sorozatban a negyedik hétvége, hogy az emberek utcára vonultak a koronavírus-járvány megfékezése érdekében életbe léptetett korlátozások ellen.

Elegük van belőle
Tüntetők Párizsban
Fotó: TASR

A megmozdulásokra két nappal azután került sor, hogy a francia alkotmánytanács jóváhagyta azt a törvényt, amely előírja, hogy csak védettségi igazolvánnyal látogathatók a bárok és éttermek, és kötelezővé teszi az egészségügyi dolgozóknak a koronavírus elleni védőoltást. Hétfőtől csak a védettségi igazolvánnyal rendelkezők mehetnek kávézóba és étterembe, illetve használhatják a távolsági közlekedést. Egyes esetekben a kórházak is elkérhetik a dokumentumot, amely a friss negatív Covid-tesztet, az oltást vagy a betegségből felgyógyulást igazolja. Az igazolvány már eddig is kellett a kulturális és rekreációs célú létesítmények – köztük a mozik, koncerttermek, vidámparkok – látogatásához, amennyiben azok ötvennél több embert fogadtak be.

A szombati tüntetések nagyrészt békésen zajlottak. Párizson kívül Marseille-ben, Nizzában és Lille-ben is utcára vonultak az emberek. A tiltakozók azt kifogásolták, hogy az új rendelkezések csorbítják szabadságjogaikat és burkoltan kötelezővé teszik az oltást. A megmozdulások ellenére felmérések szerint a franciák többsége támogatja a védettségi igazolványról szóló rendelkezéseket.

Franciaországban naponta legalább 21 ezerrel nő a regisztrált fertőzöttek száma a koronavírus delta variánsának terjedése miatt. A mintegy 67 millió lakosú országban a lakosság közel 54 százalékát oltották be mindkét adaggal. Legalább hétmillióan kapták meg az első oltást azóta, hogy Macron július 12-én bejelentette:  több létesítményben védettségi igazolványra lesz szükség.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.