A kormányfő elmondása szerint személyes ajándékkal is készül, azt azonban nem árulta el, hogy mit ad át a pápának.
Az iskola közös irányítás alá vonásának legnagyobb hozadéka és komoly megtakarítást jelent, hogy most már saját és nem bérelt helyiségekben folyhat az oktatás.
A szlovákiai laboratóriumokban kedden 9 450 kiértékelt mintából 417 lett pozitív (4,41 százalék).
A miniszterelnökök a találkozó során az európai integráció, az uniós helyreállítási alap ügyével és más aktuális témákkal foglalkoznak majd.
Kórházban 208 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 26-an vannak lélegeztetőgépen.
A skót miniszterelnök meggyőződése szerint Skócia független országként viszonylag rövid idő alatt visszakerülhetne az Európai Unióba.
Elemzők szerint a Kolíkovát követő képviselők az SaS frakciójában folytathatják, erre utalhat a szerda reggeli sajtótájékoztató bejelentése.
Csehország az első uniós tagállam, amely pénzügyi segítséget ajánlott fel Litvániának a Fehéroroszország felől érkező migrációs nyomás kezelésére.
Szervezési szempontból egy rendszert – közel hétszáz intézményt irányítani, nem elég mindössze csak a tannyelv megfogalmazásán keresztül.
Még mindig van innen visszaút, bízom benne, hogy a következő hetek jobb belátásra fogják bírni a kollégákat.
A józsefvárosi templomban szlovák nyelvű szentmisén vehetnek részt a hívek.
Ausztria 18 millió eurót küld a szomszédos országokban lévő afgánok megsegítésére.
Készülhetünk egy újabb zseniális fotósorozatra.
Külügyminisztere politikai rövidlátással vádolja Mark Rutte kormányfőt.
A határokat már biztosan nem fogják lezárni, mint 2020 márciusában. A megoldást a lakosság minél nagyobb arányú átoltottsága jelenti.
Mi a Beneš-dekrétumok mai öröksége? – teszi fel a kérdést Kovács Balázs szerkesztőségünkhöz eljuttatott animációs videójában.
Beszélgetés Duray Miklóssal a pártegyesítés lehetőségeiről és buktatóiról, a pártok előtt álló kihívásokról és Gyimesi György tevékenységéről.
Cavusoglu: Törökország nem siet az afgán kormány elismerésével.
A részletekről Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter fog tájékoztatni a következő napokban. A csehek már tudják, náluk a 8. hónapra adják majd a harmadik adagot.
Idén, immár hetedik alkalommal rendezték meg a Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle versenyét, ezúttal is a Vásárúti Kulturális Központban.
Žilinka azt állítja, hogy a kiadók hazudtak a nyílt levélben. Szerinte ugyanis nem klasszikus sajtótájékoztatóról volt szó.
Százharminc áldozat haláláért állnak bíróság elé.