2021. szeptember 7., 18:43

A török külügyminiszter nem siettetné az új afgán kormány elismerését

Törökországnak „nem szabad sietnie” Afganisztánban a kormány elismerésével, mert a kormánynak társadalmilag átfogónak kell lennie, és nem csak az országot ellenőrző tálibokból kell állnia - közölte Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter kedden az NTV török hírtelevízió élő adásában.

Törökország Mevlüt Cavusoglu
Fotó: TASR/AP

Cavusoglu az interjúban arra hívta fel a nemzetközi közösség figyelmét, hogy szintén ne siessen a lépéssel, hanem viselkedjen kiegyensúlyozottan.

Az nem lehet, hogy csak tálibok vannak a kormányban, más etnikai csoportok pedig nem képviseltetik magukat

- hangsúlyozta a török diplomácia vezetője, majd hozzátette, hogy nőknek is helyett kell adni a vezetésben.

Így lehet megakadályozni, hogy a dél-ázsiai ország később válsághelyzet esetén polgárháborúba sodródjon - mutatott rá a tárcavezető, aki reményét fejezte ki, hogy a tálibok és pandzsír-völgyi ellenállók közötti összecsapások nem fajulnak polgárháborúvá.

Cavusoglu leszögezte, hogy Ankara a táliboknak is értésére adta mindezen meglátásait.

A miniszter a beszélgetésben arra is kitért, hogy

a kabuli repülőtér biztonságának szavatolásával kapcsolatban Katarral és az Egyesült Államokkal folytatnak egyeztetéseket.

Kifejtette: a létesítményt kívülről biztosíthatják a tálibok, de belül vagy olyan biztonsági cégnek, vagy egy-két olyan államnak kell ezt megtennie, amely a nemzetközi közösség bizalmát élvezi. „Ha a katonai erő nem kívánatos, akkor vannak olyan cégek, amelyek ezzel foglalkoznak” - jelezte Cavusoglu.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.