A koszovói képviselőház korelnöke keddre újabb ülést hívott össze, miután vasárnap nyolcadszorra sem sikerült megválasztani a koszovói parlament elnökét.
Az úgynevezett covid-amnesztiákról szóló törvény „óriási logikával bír, igazságos, és újra meg kell szavazni”.
Tavaly 10, tavalyelőtt pedig 12 kisdiák kezdte meg az első osztályt, így az idei 18 beiratkozott tanuló kiemelkedő eredménynek számít.
Sok minden került szóba vasárnap a TA3 televízió politikai vitaműsorában. Matúš Šutaj Eštok és Milan Majerský a tranzakciós adóról, egyéb pénzszerzési lehetőségekről, Covid-amnesztiáról társalogtak.
Sokan egy szál fehér rózsával érkeznek Ferenc pápa sírjához, mivel a húsvéthétfőn elhunyt pápa gyakran azt vitte a bazilikában őrzött Szűz Mária-ikonhoz. Hajnaltól álltak több tízezren sorban, hogy tiszteletüket tehessék.
A dél-franciaországi La Grand-Combe falu mecsetében mintegy 50 késszúrással megöltek egy fiatal muszlim férfit.
Moszkva kész előfeltételek nélkül megkezdeni a tárgyalásokat Kijevvel az ukrajnai rendezésről.
Tömegbe hajtott egy autós helyi idő szerint szombat este Vancouverben egy utcai fesztiválon, több ember meghalt, és többen megsebesültek.
Az első számú brit hírcsatorna mossa kezeit, de eléggé hiteltelennek tűnik az érvelése.
Amikor a farka csóválja a kutyát.
Kurszk megye felszabadításának legaktívabb fázisa március 6-án kezdődött; az ukrán fegyveres erőket csoportokra osztották, amelyeket megsemmisítettek.
Évi százezer tonnát akarnak előállítani és megetetni az emberekkel ebből a „finomságból.”
Egy helyi tisztviselő az iráni állami televíziónak azt mondta, hogy a kikötőben több konténer is felrobbant.
Diplomáciai szakértő: Ferenc pápa gyászmiséjén világossá vált, hogy Németország jelenleg nem játszik szerepet a világ színpadán.
Talán nem lesz meglepő, ha hatékonyabb energiaforrásnak bizonyul, mint Brüsszel drága és megbízhatatlan nap- és szélenergia tervei.
A bíró őrizetbe vétele eszkalálja a Donald Trump kormánya és az igazságszolgáltatás közötti vitát a Fehér Ház bevándorlási politikája miatt
Hogyan viszonyuljunk a sajátos nevelési igényű, illetve beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő gyerekekhez?
Ha lesz időm, biztosan ott leszek” - mondta Zelenszkij pénteken újságíróknak.
A Vörös Hadsereg katonáinak temetőjét 1947-ben hozták létre.
Giuffre azt állította, hogy Epstein és barátnője, Ghislaine Maxwell arra kényszerítette, hogy tinédzserként több befolyásos férfival, köztük András herceggel is szexeljen.
A KCNA észak-korai hírügynökség jelentése szerint az új hadihajó a "szemtelen imperialista kalózok" elleni harci küldetés része lesz.
Pakisztán tagadta, hogy köze lenne a támadáshoz, és az ország védelmi minisztere szerint nemzetközi vizsgálatra van szükség az ügyben.
Rachel Reeves hangsúlyozta: megérti, hogy miért összpontosul olyan nagy figyelem a brit-amerikai kereskedelemre, de a brit gazdaság számára ennél is fontosabbak az Európai Unióval fenntartott kereskedelmi kapcsolatok.
A szóvivő egyértelművé tette, hogy a minisztériumnak a jogszabályok értelmében nincs hatásköre arra, hogy betiltsa a partikat, esküvőket vagy más rendezvényeket.