Mindkét tárcavezető tünetmentes, és otthonról dolgozik.
Richard Sulík gazdasági miniszer a szerdai kormányülés után megerősítette, nem lesz kötelező az oltatlanok munkahelyi tesztelése.
A római katolikus egyház február 2-án Jézus templomi bemutatását ünnepli, népi megnevezése Gyertyaszentelő Boldogasszony.
Az elmúlt héten megdőlt az iskolai öntesztelés rekordja, összesen 617 964 öntesztet végeztek el.
A kötelező karantén nem vonatkozik a 12 év alatti gyerekekre és az átutazókra, továbbá a román állampolgárságú ingázó diákokra, munkavállalókra.
A miniszter közölte, előre lehetett tudni, hogy emelkedni fog a fertőzöttek száma.
Hozzátette: most kell megmutatni, hogy Szlovákia felelősségteljes és releváns partner.
A törvényhozás sokszor nem az elfogadott szabályok szerint jár el, és a felelős szervek elbagatellizálják a dolgokat.
Január végén a Smer-SD párt nyerte volna a parlamenti választásokat, a szavazatok 15,6 százalékát szerezte volna meg.
A varázsszó a fokozatosság. Leterhelt immunrendszerünknek szusszanásra van szüksége.
Vannak-e "cselekvőbb" tagjai a nemzetnek a vállalkozóknál, akik a saját tudásukat, anyagi és egyéb erőforrásaikat teszik bele a vállalkozásukba?
A kormányfő megjegyezte, hogy pillanatnyilag a rohamos növekedés fázisában vagyunk, de ez a hullám szerinte gyorsan le fog csengeni.
Az egyik programpont az energia és az alapvető élelmiszerek árának jelentős emelkedésére, illetve az ezzel összefüggő súlyos társadalmi következményekre reagáló határozatjavaslat.
Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter szerint egyelőre nem várható orosz támadás.
A szlovákiai laboratóriumokban kedden 38 506 tesztet értékeltek ki, ebből 20 224 bizonyult pozitívnak.
A Századvég energia- és klímapolitikai üzletágvezetőjének értékelése szerint nagyon biztató eredménnyel zárult Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök keddi moszkvai tárgyalása.
Csillapodni látszik a Joe Rogan – Neil Young-balhé a Spotify-on. Joe Rogan mintha bocsánatot kért volna, a Spotify megígérte, hogy jobban fog vigyázni...
Január 25-től változtak a karanténra vonatkozó szabályok. Önben is kérdések merültek fel a változtatásokkal kapcsolatban?
Ignorálja a valóságot és az amerikai kormányzat befolyása alatt áll az államfő és a kormány – jelentette ki Robert Fico.
A kritikus infrastruktúrában dolgozók, illetve a közjogi méltóságok is dolgozhatnak Covid-pozitívként, de csak akkor, ha nincsenek tüneteik.
A Nemzeti Emberi Jogi Központ arra kéri az egészségügyi minisztériumot, a lehető leghamarabb engedélyezze a tizenévesek oltását az emlékeztető adaggal, mert a kilenc hónapos védettségi időszak többüknél március elején lejár.
Közös sajtótájékoztatót tartott Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor magyar kormányfő Moszkvában. Az egyeztetés hosszú volt, majdnem öt óráig tartottak a tárgyalások.