A GLB elenleg 5 benzin- és 3 dízelmotorral, front- vagy összkerékhajtással kapható a hazai piacon.
Kedd este, röviddel tíz óra előtt riasztották a rendőrséget, mivel a kormányhivatal kerítésénél egy férfi benzinnel locsolta le, majd gyújtotta fel az egyik kaput.
Mostani kirándulásunk arra is recept, miképpen lehet aktívan a természetben, a szakralitás lágy ölelésében eltölteni három napot, most éppen Gömörország csodálatos világában.
Máshol jobban csökkennek az árak.
Megölte a barátját, majd a száguldó autóból lökte ki lányait egy napfogyatkozástól megzavarodott asztrológus.
Az autópálya-rendőrség tagjai nem hittek a szemüknek, amikor a D2-s autópálya 67. kilométerénél két nyugalomban kerekező bicajosra lettek figyelmesek.
A tojáshéjat vétek kidobni! A háztartásban több helyen lehet használni.
Több mint négyezer doboz cigarettát találtak egy belga furgonban Nagylaknál. A legális áruk mögé rejtve Lili a cigarettakereső kutya segítségével találták meg a bolgár zárjegyes cigarettát.
Az orvos szakértő kizárta az idegenkezűséget.
Az édesapjáról kapta a nevét a kisfiú.
Keresse, olvassa lapunkat, de legjobb, ha megrendeli.
A jogszabályt a tagállami kormányokból álló Tanácsnak is el kell fogadnia.
A nagyon szokatlan szertartás után aztán az összes vendég elvonult abba a közeli kocsmába, ahol Mrs.Taffs még életében szívesen kártyázott a barátaival.
65-85 kilométeres erősségű széllökések várhatók.
Ne kattintsunk a linkekre!
Márciusban 65 232 darabbal ötéves rekordot döntött meg a használt autók kínálata a hazai piacon.
Az Apple márkájú készülékek népszerűsége az utóbbi hónapokban jelentősen visszaesett.
Tavaly kiugró bevételeket könyvelhettek el a fogadóirodák.
Életének 95. évében érte a halál.
Az elmúlt télen a fagyos napok száma sem volt megszokott.
A nyarat a folyamatos, vagy özönvízszerű esőzés okozta árvizek jellemezték.
Április 11-én este fél 9 körül a Hold vékony sarlója és a Fiastyúk csillaghalmaz szabadszemes együttállása figyelhető meg a nyugati égbolton.
Az évszakhoz képest kivételesen meleg volt a keddre virradó éjszaka.
Ismét pénzt és adatokat akarnak kicsalni az elkövetők.