Mire figyeljünk oda kánikulában? – háziorvost kérdeztünk
Hőhullám hőhullám hátán. A rekkenő hőség igencsak próbára teszi tűrőképességünket. Jellemző a kialvatlanság, a levertség, csökken a teljesítőképesség. Persze vannak tipikusan nyári betegségek, ha úgy tetszik, nyári veszélyek is. Ezekről beszélgettünk dr. Csidey Fodor Ágnes háziorvossal.

„Nyáron jellemzően kevesebb a beteg, ugyanakkor bizonyos felső légúti betegségek, mint az angina, sokkal gyakrabban jelentkeznek. Ebben ludas a klíma, a hideg italok fogyasztása. De most mintha a betegek is „szabadságra mentek volna”, lehet, éppen nyaralnak, de a szokásosnál kevesebben keresnek fel egészségi panaszaikkal. A héten két covidos betegem is volt, vagyis ez a betegség is jelen van, csak már nem tulajdonítunk neki akkora jelentőséget – summázza a doktornő.
A tipikus nyári betegségek között említi a fejfájást, a hasmenést, a hányást, a torokbetegségeket és az atipikus tüdőgyulladásokat, valamint a klamídiás fertőzéseket.
Kisgyermeket egyéves korig nem szabad napra vinni, strandoltatni! Szerencsére ma már kaphatók olyan overálok, amelyek jól megvédik a gyerkőcöket a napsugaraktól. Érzékeny bőrüket naponta többször is át kell kenni magas faktorszámú krémmel, ha a víz mellett vagyunk velük, vagy a szabadban tartózkodnak.
– sorolja a veszélyeket.
Ha mégis megtörténik a baj és leégünk, annak kezelésére ma már vannak patikában kapható készítmények, de a gyógynövényekből készült főzetek is segíthetnek.
Ki és hogyan bírja elviselni a hosszas hőterhelést? Csidey doktornő szerint ez is individuális, mint a fájdalomtűrés. Van, aki sokkal többet kibír, mint a másik. A gyerekek és idősek viszont fokozott figyelmet érdemelnek.
A napi többszöri langyos zuhany is jótékony hatású lehet, de a tusfürdők és szappanok használatát ne vigyük túlzásba, mert kiszárítják a bőrt. Nem rossz megoldás a nedves törölköző sem, a nyak körül. A délutáni szieszta, aki megengedheti magának, a hűvös szobában szintén áldásos hatású.”
Ha idegen országba utazunk, akár repülővel, még nagyobb elővigyázatosságra van szükség. Az étel- és italfogyasztásra különösen oda kell figyelni, de az alkohol is rossz útitárs, mert kiszárítja a szervezetet. A háziorvos csecsemővel, kisgyermekkel nem ajánlja az utazást egzotikus országokba, mert ott egy váratlan fertőzés vagy hasmenés akár életveszélyes állapotot idézhet elő.
– tanácsolja.
Egyre több otthonban van már klíma, amivel viszont csínján kell bánni. Nagyon sok ember nem bírja, sőt megbetegszik tőle. Ki kell tapasztalni, hogyan lehet úgy használni, hogy az senkinek a családból nem okozzon egészségi panaszokat, torokgyulladást, fejfájást és hasonlókat. Például akkor kell bekapcsolni, mikor a családtagok a teraszon vagy a kertben vannak.
Szóba kerülnek a tipikusan nyárra jellemző rovarcsípések is.
Ha a csípést követően nem kap levegőt, fulladás jelentkezik, vagy az érintett testfelület nagyon feldagad, akkor azonnal orvost kell hívni. A rovarcsípésekre a patikákban kaphatók antihisztamin tartalmú készítmények, melyek megnyugtatják a bőrt” – teszi hozzá végezetül Csidey doktornő.