Milyen karácsonyi hiedelmek, babonák voltak dédszüleink idejében?

Régen a családi karácsony legnagyobb szertartása volt a karácsonyi asztal elkészítése. Az ünnep varázslatos ereje az asztalt leterítő abroszon, az asztalra és asztal alá tett tárgyakon keresztül érvényesült. Vízkeresztig az asztalon hagyták. 

A hagyomány szerint azért készítették a karácsonyi asztalt, hogy a következő év termékeny legyen, a család bőségben éljen, illetve a karácsony éjjelén odalátogató angyalok, vagy a Kisjézus szállást és ennivalót találjanak.

Egyes falvakban, mielőtt elmentek az éjféli misére, fehér abroszt terítettek az asztalra, kalácsot és vizet tettek rá. „Ha kis Jézuska gyün közbe, hogy az tuggyon enni”.

Abrosz

A karácsonyi abrosz általában fehér, díszítése fehér vagy piros; szőtt, vagy hímzett. A karácsonyi abrosszal kizárólag ekkor terítettek, de évközben is előkerült, igaz, más céllal.

A karácsonyi abrosz varázs- és gyógyerejébe vetett hit annyira fontos volt, hogy a beteg embert megdörzsölték vele, átkötötték, betakarták, így gyógyították. A jó termés érdekében ebből az abroszból vetették a búzát. Kenyérsütéskor sütőabrosznak használták, hogy szépen keljen a kenyér. Úgy tartották, ha kimossák, elmegy a varázsereje; s azt csak a következő karácsonykor kaphatja vissza. A jobb termés reményében a gyümölcsfákra kötözték vagy alájuk szórták a szénát, szalmát.

Gabona

A gabona fontos élelmiszer és takarmány volt, így különleges szerepe volt a családok életében.

Az ünnepi asztalra gabonaszemeket szórtak. Néhol úgy tartották, hogy a magvak a jövő évi jó termést biztosítják. Ezért a leszedés után vagy a vetőmag közé keverték, vagy pedig a a baromfinak adták a magot, hogy nagyobb legyen a tojáshaszon. 

A leszedés leggyakoribb időpontja aprószentek napja, ritkábban újév, néha vízkereszt napja volt.

Szalma

Az ünnepi asztal alá szalmát tettek a családok (Jézus születésére emlékezve), majd ezt kivitték alomnak az állatok alá, hogy azok egészségesek legyenek. Egyes területeken a gyümölcsfák törzsére is kötöztek a szalmából, hogy bőséges termést biztosítsanak.

Gazdasági és házi eszközök

A gazdasági és házi eszközöket (ekevas, járom, lószerszám stb.) azért helyezték a karácsonyi asztal alá, vagy a közelébe, hogy azokkal is szerencséjük legyen.

A karácsonyi abroszon felhalmozódott ételmaradéknak, morzsának mágikus erőt tulajdonítottak, ezért az állatok elé szórták, hogy azok egészségét, termékenységét megőrizzék.

Azt tartották, hogy a karácsonyi morzsával együtt az egész év szerencséjét kidobnák. De olyan babona is van, hogy a karácsonyi asztalról összesöpört morzsát nem szabad kidobni az ünnepek vége előtt, mert így megóvják a ház népét a betegségektől.

A karácsonyi morzsával füstölték a megigézett gyereket vagy a tehenet, a kislibákat, betegség ellen is használták. Sok helyen pedig a gyümölcsfák alá szórták a jó termés érdekében.

Általánosan elterjedt hiedelem szerint a karácsonyi asztaltól a gazdasszony nem állhatott fel, mert akkor a kotlósai nem lennének jó ülősek, s hogy tyúkjai a következő évben sok tojással lássák el.

Ha méhekkel is foglalkoztak, a férj sem kelhetett fel, nehogy a raj elszálljon. Nem volt szabad könyökölni az asztalra, mert az kelést okozhat.

Eleink ügyeltek arra, ha már mindenki jóllakott és elhagyta az asztalt, akkor is maradjon egy kis kenyér az asztalon, hogy bőségesen legyen mit enni a következő évben.

Az ételek közül nem hiányozhatott a dió, a mák és az alma. A dió Krisztus-jelkép, a mák a bőséget szimbolizálta, rontásűzőnek is tartották.

Úgy hitték, éjfélkor meg kell enni egy almát, ami egészséget hoz a következő évre. Az alma egyebek mellett az összetartozást is jelképezte.

A palócoknál a családfő egy almát annyi felé vágott, ahány családtag volt, s mindenki kapott belőle, hogy összetartson a család, s ha valaki eltévedne, a közösen evett almára visszagondolva hazataláljon.

A karácsonyi dióevés szinte az egész magyar nyelvterületen ismert volt. Azt tartották, akinek a diója egészséges, az a következő évben nem lesz beteg.

Ugyanakkor ha valaki karácsonykor rossz diót tört fel, nem örülhetett, úgy tartották, ez rossz szerencsét hoz, a rossz dió gyengélkedést, betegséget jelez.

Az asztalra helyezett ételek, melyeket általában meghatározott sorrendben fogyasztottak el, a család tagjainak az egészségét biztosították a néphit szerint. A családtagoknak mindenből kellett enni-inni.

A karácsonyi menüben mákos, lencsés vagy babos fogásnak is kellett szerepelnie, mert sok pénzt jelentett annak, aki fogyasztott belőle. Éjjelre mindig hagytak az asztalon a mákos tésztából, hogy a hazalátogató halottaknak, angyaloknak legyen mit enniük.

Úgy tartották, aki halat eszik, az úgy is fog előre haladni, mint hal a vízben. Ma is él a szokás, ha a megtisztított hal pikkelyét a pénztárcánkba tesszük, akkor gazdagság vár ránk a következő évben.

A disznóvágások ideje november 30-tól, disznóölő Szent András napjától kezdődtek és februárig tartottak, mivel ebben az időszakban kellőképpen hideg volt, így a hús könnyebben elállt. A disznóvágásra összegyűlt az egész család, a rokonok és a szomszédok, igazi közösségi esemény volt. 

A hiedelem szerint kedden, pénteken és vasárnap nem öltek disznót, és újholdkor sem rendeztek disznóölést, nehogy megromoljon a hús. Ha a disznóvágás december 21-re esett, Tamás napjára, akkor a disznó zsírjából eltettek egy keveset, és gyógyításra használták, ez volt a tamásháj.

Disznóvágásra Tamás napját ajánlották, mert az ekkor elkészített szalonna nem avasodott meg.

Eleink féltek a szellemektől, a boszorkányoktól. Úgy tartották, akik karácsony napján születettek, sohasem fognak szellemmel találkozni, és félnivalójuk sem lesz tőlük.

Az éjféli miséhez is számtalan hiedelem és mágikus eljárás fűződött.

Erdély több településén ajánlott volt a hajnali mise alatt zárva tartani az ajtókat, ablakokat és főként az ólakat, mert a boszorkányok állat alakjában a nem várt harangozás elől oda menekülnek, megrontják a teheneket, és más kárt is csinálhatnak.

Ezért is végeztek különféle szertartásos cselekedeteket az állatokkal kapcsolatban.

Nyitra környéki falvakban a gazda karácsonyi szentelt ostyát, zöldpetrezselymet, piros almát tett az itatóvályúba, hogy a marhák egészségesek legyenek.

A göcsejiek szerint szenteste az állatok emberi hangon beszélgetnek, kibeszélik a ház népét, elmondják véleményüket gazdáikról, gondozóikról. A kedves olvasó is jól teszi, ha odafigyel a házi kedvenceire.

Lássuk, ki a boszorkány?

A karácsonyi éjféli misére készült el a Luca-naptól kezdve faragott lucaszék. Az éjféli misén arra álltak, hogy meglássák a falubeli boszorkányokat.

Karácsony éjszakáján különös jelentősége volt a vízzel, tűzzel, zajkeltéssel kapcsolatos hiedelmeknek és szokásoknak.

A víznek gyógyító és varázserőt tulajdonítottak. Hatását azzal is fokozták, hogy pénzt és piros almát dobtak bele. Az éjféli miséről hazamenet merítették az ún. aranyos vizet, ebből ivott és ebben mosdott az egész család. Úgy gondolták, aki ebben megmosdik, az a következő esztendőben egészséges és szép lesz. Ez a víz dédszüleink számára egészséget jelentett, mert hitük szerint ebben fürösztötték a Jézuskát.

A víz mellett a tűznek is különös ereje lehet karácsony éjjelén. Egyes Vas megyei falvakban fáklyákkal vonultak az éjféli misére.

Karácsony éjjelén a gonoszelhárító zajcsapás általában a pásztorok feladata volt. Az éjféli mise alatt a pásztorok körbejárták a templomot, hogy a gonosz szellemeket, boszorkányokat távol tartsák, mindeközben trombitáltak és pattogtattak az ostoraikkal.

December huszonnegyedike, karácsony vigíliája már az ünnep kezdete, böjti nap volt. A római katolikus családokban egészen az esti harangszóig böjtöltek, csak az esti harangszó után kezdődött a karácsonyi vacsora a kialakult szokásrendjével és ételeivel.

Karácsony böjtjének is nevezték ezért e napot, mely számos népszokást és hiedelmet vont maga köré.

Úgy hitték, ha szentestén elsőként férfi lép a házba, az jót jelent. A férfiak kiseperték az udvart, kitisztították az istállót, bekészítették a tűzrevalót, a marháknak a takarmányt. Az asszonyok takarítottak, főztek, sütöttek. Szokásban volt az éjféli miséig dióra kártyázni. Úgy tartották, karácsonykor nem ajánlatos a munkát másra hagyni, mert a következő évben többszörösen kell majd visszaadni.

Mosás, ruhaszárítás, takarítás

A népi hagyományok szerint rosszat jelent, ha egy asszony vagy lány karácsonykor mos, illetve ruhát szárít.

Voltak vidékek, ahol azt tartották, hogy a vizes ruha betegséget hoz a családra.

Azt hitték, akinek a ruhája a padláson szárad, hamarosan meghal. Az sem jó, ha a kimosott ruhát rúdon szárítják, mert arra a rúdra, melyen a ruha szárad, a marha bőre jut fel, s jószágok közül elpusztul egy szarvasmarha.

December 24-én a nők kitakarították és kisöpörték az egész házat, mert egy régi hiedelem szerint az ördög beköltözik mindenhova, ahol kosz maradt.

Tilos volt a mezőn dolgozni

Ezen a napon tilos volt a mezőn tevékenykedni, csak a ház körül lehetett dolgozni. 

Varrás, foltozás

Nem volt tanácsos varrni, foltozni, nehogy hályog legyen a gazdasszony szemén. 

Szentestei fésülködés, új ruha viselete

Karácsonykor eleink a legszebb ruhájukat öltötték fel, de vigyáztak, hogy ne viseljenek semmi újat, mert az balszerencsét hoz. Este már nem fésülködtek, mert úgy hitték, a szépségük hamar elmúlik.

Kölcsönadás, kölcsönkérés

Ha hallgatunk eleinkre, jobban tesszük, ha karácsonykor nem kérünk és nem is adunk kölcsön semmit sem, mert az elviszi a szerencsét.

Szemétkivitel

A szemetet sem ajánlatos ilyenkor kivinni: azzal együtt a szerencse is távozik a háztól.

Karácsonyi sütemény korai felszeletelése

Ha a karácsonyi vacsora előtt vágja fel a süteményeket, akkor elvágja szerencséjét.

Az ajtó kitárása

Tárja ki nagyra az ajtót szenteste, hogy a házban lévő rossz szellemek eltávozhassanak.

Nem karácsonyi dalok éneklése

A karácsonyi időszakban csak karácsonyi dalokat szabad énekelni, különben elszáll a szerencse.

Magyarországon Brunszvik Teréz állított először karácsonyfát 1824-ben. A karácsonyfa állítása tájainkon a 19. század elején terjedt el arisztokrata, majd polgári körökben. A század második felében a falusi iparossághoz, módosabb parasztokhoz is eljutott. 

A parasztságnál sajátos, a paraszti kultúrához alkalmazkodó szokások alakultak ki a karácsonyfával kapcsolatban. A mestergerendára függesztett (boróka) karácsonyfa különösen a szegényparasztságnál volt szokásban, mint olcsóbb megoldás.

A hiedelem szerint a fenyőfát szentestén kell bevinni a lakásba, mert ha hamarabb tesszük, akkor kapzsiságunkkal felhívjuk a gonosz szellemek figyelmét.

Eleink úgy tartották, a karácsonyfára aggatott gyümölcsök bő termést ígérnek, a csillogó fémgyöngyök, üvegdíszek, papírláncok az édeni kígyót jelképezik.

Szerencsét hoz, ha zoknikat akasztanak a ház kéményei mellé, bőséges újesztendő ígérkezik. Hasonlóan van ez az ablakba tett és meggyújtott gyertyával is: ha hagyja leégni, magához hívja a jó szerencsét.

Érdemes ügyelnünk arra, hogy a karácsonyi asztalon páros számú legyen a teríték. A páratlan ugyanis a hiedelmek szerint balszerencsét hoz.

Egy csupor mézet is kell tenni az asztalra, mert az elriasztja a gonoszt.

A gazdák a mise után megrázták a gyümölcsfákat, hogy bő termés legyen rajta, az állatoknak pedig mágikus erővel bíró ételeket adtak, például szentelt ostyát, piros almát, hogy egészségesek legyenek.

Eleink hittek benne, hogy az ajtó fölé akasztott friss fagyöngy minden ártó szellemet visszataszít.

Harangkötél szála

A hajadon lányok a hajnali misére hívó harangozásra ellopakodtak, mert a hiedelem szerint az ilyenkor megszólaló harang köteléből, ha három szálat letéptek és a hajukba font szalaggal együtt viselték, akkor farsangra sok udvarlót szerezhettek.

Mákos tészta

A hagyományok a tészták esetében majdnem mindig szerelmi jóslások voltak.

Úgy tartották, hogy a karácsonyi vacsoránál, ha a fiatal lány lekapja a család egyik férfitagja villájáról az első falat mákos tésztát és kiszalad vele a ház elé, olyan nevű lesz a férje, amilyen nevű férfi először a ház felé jár.

A tésztafélék közé tartozott a kenyér, a fonott kalács, a pogácsa és a perec is.

Mézet harangozáskor

Úgy tartották, az a lány lesz szerencsés a szerelemben, vagyis az megy férjhez rövid időn belül, aki éppen mézet eszik, amikor harangoznak az éjféli misére Az Alföldön rorátéra harangozáskor a lányok cukrot, vagy mézet ettek, hogy beszédük édes legyen, sikeresen tudjanak férjet szerezni maguknak.

Az Ipoly menti falvakban az eladósorba jutott lányok szenteltvizet vettek a szájukba az éjféli mise után, s otthon azzal mosták le az arcukat, de nem törölték meg, hogy álmukban majd a leendő vőlegény törölje le.

Köles, kukorica, tökmag

A leányok, amikor az éjféli misére igyekeznek, zsebükbe kölest, kukoricát és tökmagot tettek, majd vagy elszórták a templomajtóban vagy a szenteltvízbe vetették, hogy annyi kérőjük legyen, mint ahány elszórt köles és olyan gyorsan érkezzenek, mint ahogyan azokat elszórták. Ezzel biztosították a szerelem szárba szökkenését.

Mák

Úgy tartották, hogy aki karácsony napján mákot darál, az nagyon hamar fog férjet találni magának. A mákszemek nemcsak a közelgő férfira, de egyben a termékenységre is biztosítékok voltak.

Örményházán mákos tésztát dobtak a szenteltvíztartóba.

Mezítláb a ház körül

Aki szerette volna megtudni, ki lesz a férje, annak az éjféli misére hívó harangszó alatt a szobában befelé kellett söpörnie, az asztalt megteríteni tányérral és evőeszközzel, majd egy szál ingben, mezítláb körbe kellett járnia a házat, melynek ablakán ha benézett a szobába, akkor megláthatta a jövendőbelijét.

Csúnya menyasszony veszélye

A legényeknek nem volt szabad zsírosat enni, nehogy csúnya legyen a menyasszonyuk.

Kutyaugatás

A férj érkezését szerették volna kikövetkeztetni a lányok a kutyák ugatásából is.

Egy régi szokás szerint, a lányoknak vacsora után ki kell menniük a házból, és amerről az első kutyaugatást meghallják, onnan fog származni a férjük. Ugyanebből az irányból várták a leendő kérő várva várt érkezését is.

Kerítés

Az éjféli misére menet szokás volt, hogy a lányok bekötötték egymás szemét, és így haladva egyszer csak meg kellett érinteni a kerítést. Úgy tartották, ha szépen van a fa megmunkálva, gazdag kérő érkezhet, míg a szálkás kerítés szegény legényre utal.

Kukorékolás, kotkodálás

Az a lány, aki egy kakast hall kukorékolni, hamarosan férjhez megy, viszont pártában marad, aki egy tyúk kotkodácsolását hallja.

A várandóság megjövendölése

A várandósság is megjövendölhető: ha karácsonykor víz ömlik a fiatalasszony lábai elé, akkor bizony jövőre érkezik a gólya.

Az időjóslások egyik legismertebbje, a "fekete karácsony, fehér húsvét" jóslata, vagyis ha karácsonykor nem esik a hó, húsvétkor fog havazni.

A regula szerint, ha Erzsébet napján (november 19.) havazik, karácsony is fehér lesz – „Erzsébet megrázta pendelyét / dunyháját“, tartották dédszüleink.

„Ha Katalinkor kopog, karácsonykor tocsog“ (Ha Katalin kopog, a karácsony locsog) – azaz ha ezen a napon beáll a fagy, akkor a karácsony esős, sáros, enyhe lesz, de ez érvényes fordítva is: ha Katalinkor az idő enyhe, akkor karácsonykor fagy lesz .

"Ha Katalin szépen fénylik, a karácsony vízben úszik" - tartja a mondás. Ezt bizonyítja a közmondás is: "Ha Katalinkor megállott a liba a jégen, akkor karácsonykor sáros lesz."

A karácsony éjjeli időjárásból jósoltak a következő évi termésre.

Ha éjjel tiszta az idő, az jó termést jósolhat. Ha karácsony reggele felhőtlen, száraz nyár várható. Jászdózsán úgy vélték, ha csillagos az ég az éjféli misekor, akkor sok kukorica lesz.

Eleink megfigyelték, ha a karácsony felhős, havas, akkor esős lesz a nyár, gyenge termés várható. Ha csillagos az ég az éjféli misekor, akkor sok kukorica lesz.

Ha karácsony első napján tiszta, napos az idő, akkor száraz nyár várható, jó lesz a  gyümölcstermés, sok borra lehet számítani. Ha István-napon, karácsony másnapján szép az idő, akkor jövőre jó termés, jó bor és meleg nyár lesz.

Azt is megfigyelték, ha karácsony első napja szerdára esik, az kemény, zúzmarás telet, szeles tavaszt, nedves nyarat, kellemes őszt jelez előre. Ha viszont december 25-e csütörtökre esik, az kellemetlen telet, forró nyarat jelezhet előre.