Felnőtté váltunk, már korlátoznak minket – ötéves a Ma7 médiacsalád
Egy éve azzal köszöntöttük az olvasót: a világjárvány által diktált hétköznapokat felváltották a szomszédban dúló háború nehezen felfogható hírei és vágóképei. Reméltük, 2023. április 11-én már bizakodóbb felütéssel kezdhetjük az évfordulós cikket - most ismét elmondhatjuk, nehéz, emberpróbáló év van mögöttünk.
Hálásak vagyunk olvasóink bizalmáért, az indulásunk óta eltelt öt évben felnőttünk az évtizedek óta a piacon lévő versenytársaink mellé, sőt bizonyos területeken meg is haladtuk őket.
A Covid utáni nyitás minket is új lépésekre ösztönzött, nem egy a felvidéki sajtóban még nem meghonosodott rovatot és tartalmat indítottunk útjára.
Ring
Az elmúlt évben elindítottuk a felvidéki sajtó első élőben jelentkező közéleti videóműsorát, a Ringet.
A vitaműsorba időről időre ismert felvidéki és Kárpát-medencei közéleti szereplők kapnak meghívást, hogy aktuális, sokakat foglalkoztató témákban ütköztessék álláspontjukat. A Ring stúdiójában az egyik legemlékezetesebb vita Csáky Pál és Hunčík Péter között zajlott.
Konzervatív esték
Ugyancsak elindítottuk a Konzervatív esték beszélgetősorozatot, abból a célból, hogy elhozzuk a Felvidékre a legfelkészültebb, legérdekesebb szakembereket és előadókat.
A kezdeményezés sikerét mutatja, hogy rendre telt ház előtt beszélgettünk a meghívott vendégekkel Komáromban és Dunaszerdahelyen is. A Konzervatív esték legutóbbi vendége az egyik legismertebb magyarországi konzervatív véleményformáló, Jeszenszky Zsolt volt.
Hétkérdés kvíz
Játékos kedvű olvasóinknak a múlt évben heti két alkalommal jelentkező tudáspróbával kedveskedtünk.
Örömünkre szolgál, hogy a kezdeményezésünk visszhangra talált az olvasóinknál, hiszen a legnépszerűbb kvízünkben több mint ötvenezren kipróbálták a tudásukat.
Megalakulásunk ötéves jubileuma, valamint a költészet napja alkalmából szavalóversenyt hirdettünk a felső tagozatos és középiskolás diákok számára.
Szavazataikat, lájkjaikat egészen április 16-áig, vasárnapig leadhatják, a részleteket és a verseny pillanatnyi állását megtalálják a beágyazott cikkekben.
A hírversenyben nincs megállás, a legfontosabb szempont a gyorsaság. Legyen szó az ukrajnai háború gyorsan pergő híreiről, vagy az október 29-i önkormányzati és megyei választások eredményeiről, az információkat nálunk biztosan első kézből kapja meg. A Statisztikai Hivatal adatait a feldolgozás pillanatában magyarul közvetítettük.
Mi magunk is érezzük, a ránk zúduló hírek szinte elöntenek minket - sokszor nem tudjuk megkülönböztetni, mi a fontos és mi az, ami a percnek szól. Az elmúlt évben arra vállalkoztunk, hogy rendet rakva a hírözönben, kiválasztjuk és elküldjük a nap 7 legfontosabb hírét az olvasóinknak.
Azok, akik feliratkoznak a Mai7 hírlevélre, biztosak lehetnek benne, hogy egyetlen fontos hírről sem maradnak le.
Este hat után a feliratkozó olvasóink minden hétköznap megtalálják postafiókukban a Mai7 hírlevelet, a legfontosabb történések mellett kollégáink háttéranyagaival, publicisztikáival, a Ma7 médiacsalád stúdióbeszélgetéseivel.
Fotó: ma7
A Magyar7-nek exkluzív interjút adott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. A lap karácsonyi számában Erdő Péter bíborossal, esztergom-budapesti érsekkel készült nagyinterjú. Az elmúlt hónapok legemlékezetesebb interjúiban Kassai Lajost, a modern kori lovasíjászat megteremtőjét és Vadkerty Katalin történészt kérdeztük.
A Ma7 médiacsalád felületei, a különféle platformok azt is szolgálják, hogy minden korosztály megtalálja a neki tetsző tartalmat. Az elmúlt évben tovább erősítettük a videós és podcast adásainkat, hogy ne csak írásban, de „élő szóban” is közvetítsük, értelmezzük, alakítsuk a felvidéki magyar közéletet, a közösségünket foglalkoztató témákat. Médiacsaládunk egyik erőssége, hogy tudósítóink segítségével jelen vagyunk a régiókban is, figyelve olvasóink mindennapi gondjaira és örömeire.
Bár a hírversenyben sokszor így érezzük, a lapot mégsem csak a pillanatnak írjuk – az időtálló tartalmakat őrzi meg a Magyar7 hetilap.
Az elért eredmények, az olvasók szolgálatában végzett munkánk láthatóan másoknak is "szemet szúrt".
Érdekes módon, ezzel az eljárással főleg azok a tartalomszolgáltatók találkoznak, akik bírálóan lépnek fel a liberális ideológiával, gender-, woke és egyéb őrületekkel szemben. Ennek ellenére a szerkesztőség úgy döntött, új oldalt indítunk, hogy tartalmainkat eljuttathassuk ezen a platformon is az olvasókhoz.
Küldetésünk változatlan, megőrizni, átmenteni a magyar szót, a nehéz időkben is tartani a lelket a magyar közösségben. Hiszünk közösségünk önszervező erejében, abban, hogy megtaláljuk a közös utakat.