2023. április 6., 14:34

Újkori cenzúra, a kommunisták is megirigyelték volna – elérhetetlenné tette a Facebook a Ma7 médiacsalád oldalát

Csatát nyert a láthatatlan hatalom – elhallgattatta a Felvidék egyik meghatározó magyar hírportáljának, lapunknak, a Ma7-nek a  Facebook-oldalát.

facebook
Fotó: unsplash.com

Bekövetkezett az, amitől a ma7 szerkesztősége hónapok óta tartott, április 4-én a közösségi oldal teljesen leblokkolta lapunkat, nem lehetett posztolni, megosztani anyagokat, az oldalt teljesen leállították.

Az öt éve indult portálon több mint 30 ezres követői tábort építettünk fel ez alatt az idő alatt, és ez a munka egy pillanat alatt bedőlt.

Ahogy a konzervatív tartalomszolgáltatók nagy része, a ma7 is régóta küzdött már a Facebookkal, mert az akadályozta, hogy a tartalmaink eljussanak az olvasókhoz. Az utolsó félévben a korlátozás drasztikus fordulatot vett.  Október végétől voltunk jóval kevésbé láthatóak a közösségi hálón, a cikkeink elérése rohamosan csökkent. A posztjaink tízszer kevesebb emberhez jutottak el, mint a büntetés előtti időszakban.

Tetszik vagy sem, az életünk részévé vált a Facebook, néhány év alatt a politika és a közélet megkerülhetetlen terepe lett.

Mára eljutottunk odáig, hogy a szeriőz sajtó is leginkább itt éri el az olvasóit. Ez esetünkben is így volt, egészen addig, míg 2022 októberében nem jelent meg a figyelmeztetés az oldalunkon, hogy megsértettük a Facebook szabályzatát. Mint kiderült, egy híranyag és két videó zenei betétdala akadt fel a listán, ebből az egyik videó még 2019-ből. A tartalmakat eltávolítottuk, annak ellenére, hogy nem értettünk egyet ezzel az eljárással, de a Facebook eztán sem változtatott, sőt, tovább csökkentette az elérésünket. 2023-ra drasztikus mértékű, 90 százalékos lett a veszteség, vagyis a korábbi 10 emberből már csak 1-hez jutottak el a posztjaink.

Az utolsó büntetés teljesen szürreális volt, egy újszülöttek után járó támogatásról tájékoztattunk, ez az ún. babakocsi-pénz, amit egy babakocsival illusztráltunk, és ez is fennakadt a rostán, azzal a megjegyzéssel, hogy ezzel már sorozatban megsértettük a szabályokat, de arra most sem kaptunk választ, hogy mivel sértettük meg az irányelveket.

Ez a döntés azért is különösen szomorú, mert április 4-én délben kerültek volna fel közösségi oldalunkra az Ünnepelj verssel szavalóversenyünk alkotásai. 

Az elmúlt hónapokban többször levélben kértünk magyarázatot a döntésekről, februárban jogászunkat felkértük, hogy ügyünkben forduljon a közösségi médiához, de választ soha nem kaptunk. Vagyis végtelenül faramuci a helyzet, mert azt nem tudni, mik a szabályok, de büntetés jár értük. Az sem segít, hogy azonnal eltávolítjuk a kifogásolt tartalmat. Soha arra sem kaptunk választ, hogy meddig tart a büntetés. Így csak az jár el, aki teljhatalma tudatában teszi a dolgát.

Érdekes mód, ezzel az eljárással főleg azok a tartalomszolgáltatók találkoznak, akik bírálólag lépnek fel a liberális ideológiával, gender-, woke és egyéb őrületekkel szemben.

Rendkívül alattomos a rendszer azért is, mert láthatóan már nem ezeket a számára elfogadhatatlan tartalmakat bünteti, hanem teljesen indifferens anyagok akadnak fenn a rostáján, így védve ki azt, hogy cenzúrával lehessen illetni.

Pedig ez cenzúra a javából, a 89 előtti diktatúra cenzorai is megirigyelhetnék ezt az eljárást, ott legalább lehetett tudni, mit szabad és mit nem, a Facebooknál viszont ez nincs, meglehetősen sajátosan értelmezik a szabályrendszert.  Egy arctalan, láthatatlan hatalommal állunk szemben, ahol az érveknek nincs helye.

A ma7 oldala április 4-én tehát teljesen elérhetetlenné vált, és ezzel 5 éves munka, építkezés veszett egyetlen pillanat alatt el.

Ennek ellenére a szerkesztőség úgy döntött, nem adjuk fel, új oldalt indítunk, és elkezdjük újra kialakítani a követői tábort, hogy tartalmainkat eljuttathassuk ezen a platformon is az olvasókhoz.

Az állami és az európai döntéshozók egyelőre hallgatnak, pedig mindenki tisztába van ezzel a transzparensnek nem mondható rendszerrel, a véleménycenzúrával, amit a Facebook képvisel az utóbbi időben, Amíg a döntéshozók nem kényszerítik a Facebookot a rendszer átláthatóvá tételére, addig ebben változás nem is várható, és addig a láthatatlan hatalom tovább cenzúrázhat, és bárkit korlátozhat, lecsavarhat vagy bedönthet, aki számára nem megfelelő.

Időközben új Facebook-oldalt indítottunk. Nem adjuk fel a küzdelmet, IDE KATTINTVA lehet követni minket! 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.