ANKÉT 2019 – Inkább naprakészen állni, és jól bevenni a "kanyarokat".
Izgalmas, sok szempontból fordulatos évet hagyunk magunk mögött, de milyen lehet a folytatás? Mire számíthatunk 2020-ban: milyen évünk lesz? Közösségként hogyan láthatjuk közeli jövőnket? Milyen kihívások előtt állunk hivatásunkban, szakmánkban vagy a magánéletünkben? Ismert művészek, sportolók, közéleti szereplők, elismert szakemberek és politikusok válaszoltak a ma7 december 31-ig futó ankétjében.
Bizonyára sokan felteszik magukban a kérdést, mit hoz a jövő? Én nem szoktam ezen morfondírozni, ami ott vár bennünket, az adott, csak néha befolyásolható.
Ami már biztos, hogy társadalmi turbulenciák várnak ránk, hiszen parlamenti választások elé nézünk. És ez sok mindenre kihatással lesz.
Szakmailag nem mutatkozik valami nagy változás az életemben, ugyanakkor minden kihívást örömmel fogadok, akár kicsi, akár nagy. A színház viszont igazgatóválasztás előtt áll, s ez is sok új helyzetet vonz majd maga után. Csak reménykedni tudok, hogy jó értelemben. És azt is remélem, hogy a magánéletembe semmiféle tragikus, ártó tényező nem szól bele. Nejemmel, Marival, jól megvagyunk, és bízom benne, hogy legalább ilyen jól megleszünk a következő évben is!
Szeszta – Kassa és környéke
Mint keresztény hívő ember és görög katolikus esperes-parókus nem mondhatok mást, mint azt, hogy a remény mindig megvan ahhoz, hogy a jövőnk az szebb és jobb legyen. Ez egyedül tőlünk függ, emberektől, a mi hozzáállásunktól az élethez, önmagunkhoz, a másik emberhez, közösségeinkhez és társadalmunkhoz egyaránt.
Azt, hogy fordulatos vagy izgalmas évet zárunk e 2019-ben? Minden esztendőnek megvannak a fordulatai és izgalmai, de én egy kicsit mélyebre szeretnék tekinteni. A számomra úgy tűnik és sokszor a tapasztalat is ezt mutatja, mintha a felszínen zavar támadt volna.
Nemcsak a templomok ürülnek ki lassan, hanem minden olyan kulturális és közösségi tér, amelynek épp az lenne a szerepe, hogy közösségeket hozzon létre, formáljon és erősítsen. Miért van ez így? Mert kiürültek a lelkek! Talán ez is egyik fontos tényezője annak, hogy miért olyan megosztott és egy kissé hitehagyott lett a felvidéki magyarságunk.
Mire számítok 2020-ban a közösségünket?
– hangzik Prohászka Ottokár püspök jelmondata. A felvidéki magyarság minden baja és problémája ellenére bízom abban, hogy akarjuk látni és meglátni azt, hogy egyenként csak morzsák vagyunk, együtt vagyunk kenyér. A még meglévő közösségeinket és közösségi kezdeményezéseket kell megerősíteni, ami működik és vissza akar nyúlni a gyökerekhez, amelyből lettünk, és amely egyedül biztosítja a jövőnket. Csak azok a közösségek maradnak meg, amelyek egymást segítik és nemcsak felismerik mindezt, hanem törekszenek azt hitelesen meg is élni. Ez az én egyéni kihívásom is a magánéletben és hivatásomban egyaránt, a következő esztendőben is, hogy erre rávilágítsak, minél több embert meggyőzzek mindennek az elfogadására és hiteles megélésére.
2020 minden szempontból formabontó és sorsfordító lesz a felvidéki magyarság számára. Sokan elbagatellizálják a választásokat.
Nem szeretem a politikát, ahogy sok fiatal sem, túl sok a csavar benne, én pedig az egyenes beszédben és az egyenes gerincben hiszek. Ez az utóbbi időben hiányzott a politikai életből, ezért egy kicsit szkeptikus is vagyok a választásokat illetően, hihetetlen energiákra lesz szükség, hogy a magyarokat egy tábor mögé sorakoztassák fel.
Zenészként a jövő év egy hihetetlenül pörgős év lesz, mivel
Egész évben turnézni fogunk, új lemezzel szeretnénk kijönni. Februárban Vadkerti Imrével és Derzsi Gyurival egy háromhetes amerikai turnéra indulunk a nyugati partra.
Nem szoktam ígéreteket tenni, de egyet eltökéltem, jövőre még több energiát és időt szeretnék szentelni a családomnak, mert hihetetlenül szeretem őket és egy ilyen ajándékot nem szabad elhanyagolni. És akkor a lovamról még nem is beszéltem:)
Szeretném optimistán látni a jövőt. Tudom: csak akkor tudunk bármit is elérni, ha tesszük a dolgunkat. Másoktól nincs mit várnunk. Nekünk, felvidéki magyaroknak a sikerért meg kell dolgoznunk, meg kell harcolnunk! Február 29-e vízválasztó nap lesz számunkra, hiszen ekkor vizsgázunk magyarságból, az elért teljesítményünktől függ majd, hogyan alakul a jövőnk.
Kérdés persze: milyen mértékű körünkben a fásultság, mennyi közösségünkben a hitehagyott ember. Mert csak az történhet meg, amiben hiszünk. Fontos viszont, hogy legyen emberi, vallási és nemzeti öntudatunk!
Ami pedig a magánéletemet illeti, szeretnék sokkal több időt szentelni a családomnak, mert évek óta tapasztalom, hogy a polgármesteri, az egyházi és a közéleti feladatok miatt rájuk a kívántnál kevesebb minőségi idő jut. Polgármesterként mindig sok a feladat egy településen, most is pályázatok egész sorát nyújtottuk be. Jó lenne, ha valamelyik sikeres lenne, hiszen számtalan ötletünk vár megvalósításra. Talán a legnagyobb épp az, amely a borospincék közötti utak kiépítéséről, a vízelvezetésről, a szabadtéri színpad megújításáról és egy olyan épület megépítéséről szól, amelynek a boros gazdák vendéglátáskor tudnák jó hasznát venni.
Sok-sok évtized után 2019 nekem végre a demokrácia működéséről szólt, és ez tetszett. Tetszett, mert azt üzente, senki nem élhet vissza a közösség megbízásával szemben, mindenki felelősségre vonható. Tetszett, mert a fiatalok lendületében a valamikori 68-as és 89-es generáció erejét és tettrekészségét érzem.
A munka szempontjából az óév a feladatok átgondolt, célvezérelt, a közösség felemelését szem előtt tartó alázatos vállalását jelentette. Termékeny, célirányosan és céltudatosan építkező, a helyi közösségek és a régió szakmai igényeit körültekintően figyelembe vevő év volt, tele pozitív üzenetekkel: együtt gondolkodva, együtt cselekedve alakítani a mindennapokat.
Tervező, elemző, értékek mentén élő emberként a világ jelenségeiből csak azokat az üzeneteket akarom kihallani, amelyek segítenek a pedagógusközösség érdekében végzett feladataim minőségi, igényes megvalósításában, melyeknek a célhoz mért etalon értéke van.
Meggyőződésem, a jövő olyan lesz, amilyen a közösség gondolkodása az őt emelő feladatokról, a munkáról, a kötelességről, az alázatról. Mindenkiben olyan egyedi potenciálok vannak, amelyekre a közösségnek szüksége van. Ezeket a lehetőséget kell a jó célok érdekében együtt és kondícióban tartani. Ez elkötelezettséget és alázatot jelent.
Közeli és távoli jövőnket múltunk, a saját sorsunkról való pozitív gondolkodás határozza meg.
Mindennapi elkötelezett munkánkat ennek a nemes célnak kell alárendelni. Ez kihívás, hogy élhetőbb legyen a világ, emberibb az ember. Ha a biztos fókusz a humani érték, a célt nem lehet eltéveszteni. Ez lehet 2020 kihívásaira az én válaszom.
