Köbölkúton szentmisét mutattak be az orosz-ukrán háborúban elesettekért, a sebesültekért, hozzátartozóikért, testvéreinkért.
A pozsonyi magyarok is gazdag programot biztosítottak az idei Házasság Hetére.
A keresztényüldözés ma is aktuális probléma.
Szűz Mária közbenjárását kérte.
Az evangélikusok száma az elmúlt tíz évben mintegy 6%-nyit csökkent, s immár nem éri el a 300 ezer főt.
Az alig 14 ezer lakosú Lourdes a második leglátogatottabb város Franciaországban Párizs után.
Továbbra is őrzik a negyedik legnagyobb egyház pozícióját.
Kétezer éve állandósult ez a helyzet, hogy az öregek vannak itt a templomban, a fiatalok meg majd idővel megérkeznek.
A római katolikus egyház február 2-án Jézus templomi bemutatását ünnepli, népi megnevezése Gyertyaszentelő Boldogasszony.
Békét, egészséget és nyugalommal teli életet kívánt az ünneplőknek.
A pozsonyi magyar katolikus közösség helyi szervezésű programokat is kínál.
Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy aggodalommal követi a növekvő feszültséget, amely újabb csapást mérhet a békére Ukrajnában.
Nagysalló már korán templomos hellyé vált, templomáról már 1397-ben említés történik.
Ferenc pápa "igazi zeneszeretőnek" számít, mivel minden zenei stílus iránt nyitott.
2021-es, az Eucharisztikus Kongresszusra időzített látogatása után újra Magyarországra jöhet a katolikus egyházfő.
Régi nagy álmunk vált valóra azzal, hogy interjút készíthettünk az egyik legkedveltebb magyar emberrel, Csaba testvérrel. Reméljük, olvasóink legalább akkora örömmel fogadják ezt a beszélgetést, mint amekkorával mi készítettük.
A járvány ellenére sok mindent sikerült megvalósítani.
Az édesanyák és a nők tiszteletét és védelmét szorgalmazta.
A jelenlegi nehéz időszakban tanuljunk felnézni Isten Fiára, Jézus Krisztusra, aki értünk született, szenvedett, aki meghalt és mégis uralkodik.
De mit is jelent a régi rítusú mise? Hol és mikor találkozhat ilyennel az egyszerű templomba járó ember, és miért lehet helyénvaló azt állítani, hogy egy haladó gondolkodásúnak tartott egyházfő a korlátozásukat vette célba?
Nem marad el Rómában a magyarok karácsonyi miséje sem december 26-án.
A liturgia fehér színe ma pirosra változik.
Humanitárius támaszt sürgetett a menekülteknek.
Az ember alapvető igénye és vágya, hogy szeressék és szeretni tudjon.