2022. március 19., 19:17

A gyűlölet rombol, a szeretet épít

Az Esterházy János Zarándokközpontban, Alsóbodokon tartották meg az Esterházy Emlékév ünnepélyes lezárását. Isten szolgája, Esterházy János lelki öröksége és reményteli üzenete az Ukrajnát sújtó háborús konfliktus miatt napjainkban fontosabb és aktuálisabb, mint valaha.

Esterházy megemlékezés
Fotó: Horváth Szomolai Andrea

AzEsterházy János Zarándokközpont Szent Kereszt Felmagasztalása kápolnájában celebrált ünnepi hálaadó szentmisét Ďurčo Zoltán esperes, a Nyitrai Egyházmegye magyar püspöki helynöke. A szentmise szándéka Isten szolgája, Esterházy János boldoggá avatásáért és Európa nemzeteinek megbékéléséért szólt, előtte a nagycétényi templomtéren avatták fel Esterházy János emléktábláját. 

Nagycétény azon tíz felvidéki település egyike, mely a nemzetpolitikai államtitkárság támogatásának köszönhetően a gróf tiszteletére emlékművet emelhetett. Az alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpont a nagycétényi Tiszta Forrás Csemadok Alapszervezet társszervezésével biztosította annak az oszlopnak a felállítását, amelyre az Esterházy János arcképét ábrázoló bronzplakettet helyezték"

– mondta az ünnepségen Jancsó Károly, a Csemadok regionális szervezetének képviseletében.

A középkori eredetű, négyzet alakú templomtér így egy újabb értékes emlékművel gyarapodott, méltó emléket állítva a Nyitraújlakon született mártír grófnak.

Esterházy János boldoggá avatása hosszú folyamat

Az emlékévet 2021-re hirdette meg az alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpont a Pázmáneum Polgári Társulással és a Mária Rádió Mirjammal karöltve. Ez alatt két lengyel, három magyarországi és egy felvidéki magyar dokumentumfilm készült Isten szolgájáról, a Nemzeti Színház bemutatta a Hazatérés című drámát, valamint több méltató emlékiratot, riportot, kiadványt adtak ki – tudtuk meg Esterházy János életének kutatójától, Molnár Imrétől, aki azt is elmondta, az idők jeleire figyelve az emlékév befejezése után is folytatni szeretnék a mártír gróf emlékének ápolását, kultuszának terjesztését és boldoggá avatási folyamatának erősítését. Az emlékév alatt majdnem befejeződött a tanúmeghallgatás, valamint Esterházy írásos hagyatékának összegyűjtése. Folyik ennek a feldolgozása, értékelése.

Esterházy Emlékév zárás. Forró Krisztián, Paulisz Marián, Czimbalmosné Molnár Éva, Peczár Károly
Esterházy Emlékév Zárórendezvény
Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

 – Nem adjuk fel a reményt, tudjuk, hogy ez egy elnyúló folyamat, a pandémia is hátráltatta az ügyet. Azt látjuk, hogy a boldoggá avatás nem egy adminisztratív folyamat, hanem szellemi küzdelem is. Sokan vannak, akik nem nézik ezt jó szemmel, de úgy gondolom, hogy az igazságnak itt is győznie kell – vélekedik Molnár Imre. Kiemelte, az Esterházy Emlékév egyik csúcseseménye a szeptember 18-án megrendezett zarándoknap volt, amelyre az Eucharisztikus Kongresszus után került sor. Ezen első alkalommal jelent meg a szlovák egyház magas rangú képviselője, Orosch János.

 – A nagyszombati érsek nemcsak, hogy megjelent itt, hanem Esterházy Jánosról szent emberként emlékezett meg, és tanúságot is tett – emelte ki a történész. 

A jövőt csak a szeretettel lehet elképzelni

Esterházy János lelki örökségére ma még inkább figyelnünk kell, hiszen a szomszédunkban véres háború zajlik. Esterházy János a második világháború árnyékában mondta azt, hogy végtelenül komoly és rendkívül súlyos idők elé nézünk, emlékeztetett Molnár Imre. 

Adott egy receptet, hogyan kell ilyen időkben élni, mert végtelenül nagy a felelősségünk Istenünkkel, nemzetünkkel, utódainkkal, vagyis a jövővel és önmagunkkal szemben. Két nagy fogódzót ajánlott nekünk szenvedései próbáinak kereszttüzében: a nemzeti önazonosságunkat és a keresztény hitünket. Következik ebből az, hogy tisztában vagyunk a hitünk és a lelkiismeretünk szavával. Esterházytól származik az a mondás is, hogy a gyűlölet rombol, a szeretet pedig épít. A jövőt csak a szeretettel lehet elképzelni és építeni. Azt gondolom, hogy megint ilyen válaszút előtt vagyunk, gyűlölni, rombolni, vagy szeretetet építeni. Ebben segítsen bennünket Esterházy János"

– kérte Molnár Imre. 

Örök példamutatás

A szentmisét követően az emlékév záróeseményén résztvevők megkoszorúzták Esterházy János sírját és lerótták kegyeletüket a zarándokközpont alapítója, Paulisz Boldizsár sírjánál is. A nemzetpolitikai államtitkárságot Czimbalmosné Molnár Éva képviselte, aki azt emelte ki, hogy Esterházy János az összmagyarság példaképévé vált. Öntudatos jellemét még a legnehezebb időkben sem adta fel, és mártíromságával örökre szóló példát mutatott a magyarság számára, melyre erkölcsi kötelességünk felhívni a figyelmet. Ennek a kötelességnek tett eleget a nemzetpolitikai államtitkárság a zarándokközpont és az emlékpark kialakításának támogatásával, és az emlékévbe való bekapcsolódással, programjainak támogatásával. Hiszen erős nemzettudat nem lehetséges a történelem ismerete nélkül, mondta.

Esterházy Emlékév zárás
Esterházy Emlékév Zárórendezvény. Czimbalmosné Molnár Éva záróbeszéde. Mellette Paulisz Marián
Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

Paulisz Marián, az Esterházy Zarándokközpont igazgatója lelkiekben gazdag időszakként beszélt az emlékévről, mert lassan sikerül Esterházy munkásságával, értékes hagyatékával megismertetni Közép-Európát. A zárókonferencián részt vett Forró Krisztián, a Szövetség elnöke is, aki szerint nehéz nem észrevenni a párhuzamot Esterházy János korszaka és napjaink között. Esterházy János akkor kiállt a nemzete mellett, és most is azt látjuk, hogy a magyarság kiáll a kárpátaljai nemzetrész mellett. 

Fohász

Esterházy Jánoshoz nagyon sok ima, fohász íródott már. A záróesemény alkalmából a Esterházy János Emlékév befejezésére közölt hálaadó imából idézünk: „Istenünk! Kérjük, hogy a most záruló Esterházy Emlékévet követően is légy orvosa hazánknak és Európának, különösen a háborútól szenvedő embertársaink nyomorúságának. Kedves szolgád, Esterházy János közbenjárására kérünk, könyörülj szülőföldünk, s az azt körülölelő békétlen világ testi-lelki bajain. Áraszd ki a békét és kiengesztelődést hozó Szent Lelkedet, mentsd meg a világot a pusztulástól, s engedd, hogy az orosz–ukrán háború mielőbb véget érjen. Add áldásodat a magyar–szlovák és a közép-európai nemzetek együtt-élésére, megbékélésére és összefogására.”

Megjelent a Magyar7 2022/11.számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.