Ha van hivatás, amiben ki lehet teljesedni, az a papság
György Ferenc, ipolybalogi lelkiatya nemrég aranymisével ünnepelte pappá szentelésének ötvenedik esztendejét. Életét kiteljesíti a szolgálat, energiával teli lelkülettel beszél hivatásának egyes állomásairól, a Szent Korona tiszteletéről, de azt sem rejti véka alá, nagy bajok vannak a világban. Szavaiból kicseng az örök optimizmus, a véghetetlen hit abban, hogy Jézus a helyes út és csakis szeretettel lehet jobbá tenni ezt a világot.
Ön választotta ezt a hivatást, vagy a hivatás választotta önt?
Azt hiszem, kölcsönösen. A Jóisten volt az elsődleges kezdeményező. Olyan családból származom, ahol sok gyerek volt. Ráadásul volt a rokonságunkban apáca és pap is. Gyermekkorom óta ministráltam, rengeteget voltam a plébánián, jó volt a kapcsolatom lelkiatyáinkkal. Amikor tehát a pályaválasztásra került a sor, nem volt kétséges, hogy pap leszek. Kapcsolódik ehhez egy érdekes családi történet is. Amikor féléves kisfiú voltam, Jópásztor vasárnapján engem is elvittek édesanyámék a templomba. S amikor a lelkiatya prédikált a papi hivatásról, arról, hogy Csáb, a szülőfalum igazi paptermő vidék, rám mutatott, aki édesanyám karjaiban voltam, és azt mondta, bárcsak ebből a kisfiúból is pap lenne egyszer.
Az Ipoly mente valóban paptermő vidék, sok lelkiatya származik innét. Volt is egy mondás, miszerint az Ipoly elárasztotta a Dunát, értsd az Ipoly mentéről származó papok szolgálnak a Duna menti falvakban. Csak amióta Ipolybalogon szolgálok, három papot imádkoztunk ki.
Hol kezdte a papi munkáját és az ötven év során hány településen hirdette Isten igéjét?
Gúta volt az első állomás, de a szocializmus idején ez még nem ment olyan zökkenőmentesen, megtűrt szakma volt a papság. Az első misém viszont a megengedettnél jóval nagyobb pompával, népes családom, apáca és pap rokonaim kíséretében zajlott, s a hatalmasok ezt a békát nem nyelték le. Azzal büntettek, hogy nem kaptam állami engedélyt, hogy papként valahol működhessem. Fél évig csak úgy tengtem-lengtem, amikor is karácsony tájt megbetegedett a gútai plébános úr és a káplán úr, azonnal szolgálatba kellett lépnem. Másfél évet töltöttem ott, majd Keszegfalva következett. Jól ismertem a falut, hiszen káplánként én jártam oda, és később még további településekre, mint például Ekelre és a hozzácsatolt falvakba. Életemben annyit nem autóztam, mint akkor. Kerek 15 évig szolgáltam a Duna mentén. Jóleső érzés, hogy akkori hittanosaim, akik ma már meglett emberek, a mai napig emlékeznek szavaimra.
Ottlétem tizenegy éve alatt nagyon gazdag, gyümölcsöző volt a közösségi és vallási élet, például majdnem minden Árpád-házi szentünk életét színpadra állítottuk és Zoboralja magyar falvaiban is bemutattuk. Időközben Nyitracsehi szolgálatát is elvállaltam. Aztán mikor az ipolybalogiak pap nélkül maradtak, a nagyszombati érsek atya megkérdezte, elmennék-e plébánosnak Ipolybalogra. Mondtam, hogy igen, mert tudtam, hogy rövidesen át fog helyezni egy új plébánosi helyre.
Akkor elmondhatjuk, hogy tulajdonképpen hazatalált az Ipoly mentére?
Igen, ez valóban így történt. Szülőfalum, Csáb mindössze 24 kilométerre fekszik működési helyemtől.
A Szent Koronát akkor a templomunkban őrizték. Később, 1464-ben Mátyás király elrendelte, hogy minden olyan helyen, ahol valami jelentős dolog történt, csata, békekötés, királylátogatás, vagy ahol a Szent Korona „járt”, az örökíttessék meg, és ekkor, a Kárpát hazában elsőként az ipolybalogi templom tetejére került fel a Szent Korona másolata. Az 1979-80-as években nagy renováláson esett át a templom, másfél méterrel megemelték a falakat, az ablakokat megnagyobbították, sőt magát a templomot is bővítették. Ekkor levették a régi koronát is, mert az idő vasfoga bizony nagy kárt tett benne. Titokban elkészült egy koronamásolat, amit egy Macsicza nevű rétei mester készített. Amikor minden munkával végeztek, a koronát is felerősítették a torony tetejére és az állványzatot lebontották.
Huszonhárom éve szolgálok itt, működésem elején megtaláltuk az egykori koronaüreget is, ahol réges-régen pár napig őrizték az eredetit, és egy Szent Korona másolatot készíttettünk a budapesti Kevi Farkas Zsolt ötvösművésszel és a veresegyházi M. Gubány György zománcművésszel. Elkészülte után, aminek most van húsz éve, lovas hintóval hoztuk a Szent Koronát Ipolybalogra. Az első szentmisét Paskai László hercegprímás bíboros atya végezte, aki a Szent Korona eredeti másolatát is felszentelte. Azóta minden évben, augusztus első vasárnapján Szent Korona Ünnep van Ipolybalogon.
Akkor ezek szerint idén jubilálnak?
Valóban. Minden évben általában püspök atyát hívunk főcelebránsnak. Az idei ünnepségre Veres András győri megyéspüspök atyát várjuk. Tavaly Bábel Balázs kalocsai érsek atya celebrálta a szentmisét, aki Szent Asztrik csontereklyéjét ajándékozta nekünk, és ezelőtt két évvel pedig maga Erdő Péter budapesti-esztergomi érsek, bíboros atya látogatott el hozzánk, aki Szent István jobbjából hozott ereklyét. A Szent Korona üreg mellé jobb- és baloldalt illesztettük a falba az ereklyetartókat, amelyekben az ereklyék üvegen át jól láthatók.
Községünkben sikeresen működik a Szent Korona Kórus, amely itthon és több helyen külföldön is rendszeresen szerepel. Daróczi Bárdos Tamás zeneszerző „Szent Korona misét” komponált, „Szent Korona himnuszt” pedig Lackfi János költő írt számunkra.
Minden hónap 13-án a Fatimai Szűzanya megjelenésének tiszteletére, illetve kérésére a szentmise után egy órát engesztelünk magyar népünk erkölcsi újjászületéséért, a papi hivatásokért és a bűnösök megtéréséért. Ilyenkor a miséző oltáron van a Szűzanya szobra és az Oltáriszentség és ezek ölelésében a Szent Korona. Gyűjtjük a Szent Korona Országa vármegyéinek földjét is, mert azt szeretnénk, hogy a Szent Korona Országa – kicsiben – jelen legyen Ipolybalogon, és minden vasárnap imádkozunk népeink egységéért, békéjéért, szabadságáért.
Ahogy így hallgatom, milyen lelkesen beszél, nem úgy tűnik, hogy nyugdíjba készülne, pedig megtehetné?
Eszem ágában sincs, habár a jobb térdem már fájdogál, de nem korlátoz papi szolgálatomban, legfeljebb lassabban mozgok.
Természetesen, mint minden hivatásban, foglalkozásban vannak időhöz kötött teendők, kötelességek, de van sok szabadidő is, amit hasznosan, a hívek és közösség javára és saját épülésre lehet fordítani. Hogy kevesen választják és tartanak ki, abban részben szerepet játszhat a cölibátus is, de érdekes módon, azon testvéreink között is kevés a hivatás, ahol házas emberként is papok lehetnének. Néha rátörhet az emberre a magány, de mint minden hivatásnak, így a papságnak is vannak velejáró, a hivatás megéléséhez szükséges kegyelmei, adományok és ezeket „mozgósítani” kell. Ha isteni Mesterünk látja papjának vívódását, elgyengülését, segítségére siet és megerősíti őt.
Ha a hazugság hitünk tanításának alapjait is támadja, mindig a Szentírás tanítását kell elővennünk: amit Jézus mondott, ahogy Ő tanította, azt kell követnünk.
Elistentelenedő világunkban mi nyújthat reményt nekünk, katolikusoknak?
Fogyatkozó nép vagyunk, harmadát keresztelem annak, mint ahányat eltemetek. Mind kevesebb a rendszeresen szentmisére járók száma, melyhez jelentősen hozzájárult a Covid-járvány is. A betegek közül sokan meghaltak, és sajnos a médián keresztül sugárzott szentmisék érvényességének téves értelmezése miatt sokan otthon maradnak, mondván otthonról követem a szentmisét, akár többet is. De ezek nem érvényesek, mert nincsen jelen az ember „élőben”, az élő szentmisében. Ötvenéves papi szolgálatomat értékelve, magam is meglepődtem azon, hogy ez idő alatt 37 ezer szentmisét szolgáltam el!
Éppen ezért azt üzenem híveinknek: ne hagyjátok ki a szentmiséket, ne is a parancs kötelezzen erre, hanem Jézus mindenkit váró szeretete!
